Római út maradványait fedezték fel ezen a településen: az utca alatt bukkantak rá

Olvasási idő kb. 2 perc

Alig néhány centiméterrel a felszín alatt bukkantak rá egy ókori római útra, ami azért is különleges, mert meglepően jó állapotban maradt fenn. A lelet nemcsak technikai mestermunka, hanem kulcsfontosságú láncszeme is lehet a város római kori történetének újraértelmezésében.

A régészeti leletet Manchester egyik legforgalmasabb utcája alatt fedezték fel rá ingatlanfejlesztés előkészítése közben.

Út alatt találták meg a római út maradványait

A jól megőrzött római kori út maradványait alig 40 centiméterrel az utca szintje alatt találták meg a szakemberek. A felfedezést sokan az elmúlt évtizedek legfontosabb római kori feltárásának tartják a városban.

A Liverpool Road alatt futó útszakasz közvetlen közelében már a hetvenes-nyolcvanas években is végeztek ásatásokat, ahol egy egykori római település nyomaira bukkantak. A mostani útról azonban eddig senki sem tudott. A régészek szerint az út az első század végére datálható, és nagy valószínűséggel a közeli Mamucium római erőd egyik fő kijáratához tartozott. A területen számos javítási réteg is felfedezhető volt, ami jól mutatja, hogy az utat hosszú ideig használták és karbantartották.

Az út tömörített kavicsból épült, és a régészek szerint egyetlen kátyú sem volt benne.

A feltárás során hazai és import kerámia- és üvegtárgyak kerültek elő, amelyek az 1-4. század közötti időszakból származnak. Ez arra utalhat, hogy civil település is működött a környéken, nem csak katonai létesítmény.

Miért is különleges ez a felfedezés?

Az új felfedezés különlegességét az adja, hogy ilyen városi környezetben, ennyire sekélyen elhelyezkedő római emlékek nagyon ritkán maradnak fenn ilyen jó állapotban. 

Idézőjel ikon

Ez a legjelentősebb római lelet, amit az elmúlt húsz évben Manchester belvárosában találtak.

A friss felfedezés közvetlen kapcsolatot teremthet a korábbi ásatásokkal, amelyek során több mint 10 ezer tárgyi emléket gyűjtöttek be a Mamucium erőd környékéről. A kutatók remélik, hogy az új út összekapcsolja az egykori római városrész különálló pontjait, és lehetővé teszi, hogy pontosabb képet kapjanak arról, milyen épületek, utcák és közösségek léteztek itt az ókorban.

A leleteket a további elemzések után kiállításon is szeretnék bemutatni.

Ha tesztelnéd tudásodat az ókori istenekkel kapcsolatban, ezt a cikkünket is neked ajánljuk. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Németh Anna
Németh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.