Zárlatot rendeltek el a zalai borvidéken: mentik a haldokló szőlőt

Olvasási idő kb. 2 perc

Zala vármegyében a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmás fertőzése miatt teljes zárlat van érvényben. A gazdákat kötelezik a fertőzött tőkék kivágására és megsemmisítésére.

A Zala Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztálya közölte, hogy a pusztító betegség fő terjesztője az amerikai szőlőkabóca, amely rendkívül gyorsan fertőzi meg az ültetvényeket – számolt be róla a zaol.hu.

A vármegyében nagyszabású szabályozás indult: a fertőzött területek körül 1 km-es fertőzött zónát és 3 km-es pufferzónát jelöltek ki, ahol kötelező a rovarölőszeres védekezés. A karantén miatt tilos szőlőnövényt, ültetőanyagot szállítani engedély nélkül, és az eszközök mozgását is korlátozták. A gazdákat kötelezik a fertőzött tőkék kivágására és megsemmisítésére. Ráadásul ezek helyére két évig tilos új ültetvényt telepíteni.

A zalai gazdákat kötelezik a fertőzött szőlőtőkék kivágására és megsemmisítésére
Fotó: wilatlak villette / Getty Images Hungary

Zalai szőlőtermelők közt hatalmas a csüggedés és elkeseredettség, több ültetvényen akár 30 százalékos a fertőzöttségi arány. Németh József borász azt nyilatkozta, hogy

Idézőjel ikon

a megelőzés a 24. órában van.

Így védik a zalai szőlőt

Az amerikai szőlőkabóca – a fertőzés fő terjesztője – visszaszorítása érdekében a rovarölő szerekkel végzett kezeléseket a vegetációs időszak alatt legalább háromszor szükséges elvégezni. Mivel jelenleg nem létezik olyan növényvédő szer, amely közvetlenül hatékony lenne a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma ellen, elengedhetetlen a fertőzött tőkék kivágása és megsemmisítése. Emellett

a védekezés során kiemelt jelentősége van a különböző hatóanyagú növényvédő szerek váltakozó alkalmazásának, hogy elkerüljék a rezisztencia kialakulását.

A Zala borvidék megóvása érdekében összefogás szükséges: ha a gazdák nem cselekednek együtt, akár hosszú időre búcsút inthetnek a szőlőtermesztésnek. A szakértők szerint a hatósági zárlatok, a kötelező permetezés, valamint az érintett tőkék kivágása mellett kulcsfontosságú a határidők szigorú betartása, hiszen így lehet csak megelőzni a teljes pusztulást és megőrizni a megyei borvidéket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.