Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tersánszky Józsi Jenő nem tartozik a legismertebb magyar szerzők közé, pedig ő teremtette meg Kakuk Marci és Misi mókus alakját. Az író élete maga is kész regény: feleségét például meghiúsult öngyilkossági kísérletének köszönhette.
1921. június 16-án, szombat délután egy órakor a régi Erzsébet hídon egy 32 éves fiatalember bámulta a mélyben kavargó vizet. Sötét gondolatai éppen úgy örvénylettek, mint a folyó: megviselte az esztelen öldöklés, amit katonaként az első világháborúban látott; az olasz fogságban elszenvedett megpróbáltatások. A világháború utáni gazdasági lejtmenetben már írásaiból sem tudott megélni: a könyvkiadók elutasították regényterveit. Még rendes szállása sem volt: negyedmagával élt egy aprócska szobában, a Vág utcai Népszállóban. Kétségbeesése elviselhetetlen méreteket öltött, és úgy döntött, inkább a Dunába ugrik, mintsem hogy így folytassa tovább életét.
Elmulatta a tandíj összegét
Tersánszky Józsi Jenő Nagybányán született 1888-ban; abban a partiumi városban, amely 1896-tól kezdve a magyar festészet legjelentősebb központja volt. Talán a művészi közeg is közrejátszott abban, hogy Tersánszky festőnek készült, de szülei nyomására beleegyezett, hogy inkább a hivatalnoki pályát választja: jegyzőgyakornok lett, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára. A következő lépés az lett volna, hogy Budapesten folytatja jogi tanulmányait, de ebből nem lett semmi: a tandíjra félretett összeget ugyanis becsületesen elmulatta.
A pénzkereset lehetősége vonzotta a magyar irodalomba
Ekkor kénytelen volt segédmunkásnak állni: malteroslegénynek, majd állványozónak szegődött el Budapesten. Esténként, munka után kezdett el írogatni, de saját bevallása szerint az irodalom leginkább azért kezdte érdekelni, mert könnyű pénzkereseti forrást látott benne: „A világirodalomban ketten vagyunk, Jack London és én, akiket nem a lelki kényszer, hanem a testi megélhetés kényszere hajtott az írói pályára… Meg akartunk élni valamiből, és ezért lettünk írók” – vallotta be egy beszélgetésben.
Bemutatkozása, a kevéssé fennkölt indíték ellenére, igen jól sikerült: már a második novellájára rábólintott Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője, és Tersánszky a rangos lapban később is rendszeresen publikálhatott. Nagy sikere volt erotikus novelláinak, majd 1910-ben megjelent első novelláskötete, szintén a Nyugat kiadásában. Meggazdagodnia ugyan nem sikerült, de miközben az első világháború ban harcolt az olasz fronton, megírta Viszontlátásra, drága című nagy sikerű, háborúellenes regényét, amely Ady Endre szerint „az első igazi háborús regény” volt.
A Duna vize felébresztette az íróban az életösztönt
A Tanácsköztársaság alatt rokonszenvezett a forradalommal, de annak bukása után rengeteg támadás érte. Végső elkeseredésében, 1921. június 16-án a Dunába vetette magát, de a kétségbeesett lépés – szerencsére – pozitív fordulatot hozott az író életébe. Az esetről a Világ című lap is beszámolt, Tersánszkyt „a fiatal írói nemzedéknek egyik legizmosabb és legérdekesebb tehetségű tagjá”-nak nevezve: „A járókelők közül többen nyomban észrevették azt, ami történt és megindultak a mentési kísérletek.
Azonban a Duna vize felébresztette az életösztönt Tersánszky Józsi Jenőben és a part felé kezdett úszni, majd észrevette, hogy egy propeller közelebb van hozzá, mint a Duna partja és így a propeller felé úszott.
Sikerült is a hajó párkányát elérnie és ott megkapaszkodnia, mire a matrózok a propeller fedélzetére húzták. Az időközben hívott mentőknek nem akadt komolyabb dolguk, mert Tersánszky erős szervezetének nem ártott meg a halálugrás. Tersánszkyt a rendőrségre vitték és itt megígértették vele, hogy nem fogja megismételni a kísérletet” – írta a lap. Tettének volt egy nem várt következménye is: megmenekülése hírét olvasta az újságban egy bizonyos Molnár Sári is, akit mélyen megérintett az író története. Levelezni kezdtek, és három hónap elteltével összeházasodtak.
Börtön után hallgatás
Az eset után Tersánszky írói karrierje is új lendületet vett. Megteremtette Kakuk Marci alakját, akiről folytatásos regénysorozatot írt, színdarabjait nagy sikerrel mutatták be a színházak. A Nyugat főmunkatárssá léptette elő, a botrányok azonban nem kerülték el: A céda és a szűz című regénye miatt szeméremsértésért két hónap börtönbüntetésre ítélték. Tersánszky Jugoszláviába szökött, de hiányzott neki a felesége, ezért visszatért Magyarországra, ahol büntetése jó részét le is töltötte.
A nyilas uralom idején feleségét a gettóba zárták. Tersánszky segített neki és a többi üldözöttnek, végül mindketten épségben átvészelték a háborút. 1948-ban még úgy tűnt, az új rendszer meg fogja becsülni az írót: életjáradékot folyósítottak számára, amelyből kedvelt időtöltésének, az utazásnak hódolhatott. Az ötvenes évek elején azonban, mint oly sokan a magyar művészek közül, nem jutott lehetőségekhez. Amikor Rákosi Mátyás 50. születésnapjára írást kértek tőle a politikust köszöntő kötetbe, megírta A nadrágtartógyáros című novellát, amelynek főhőse előszeretettel készít magáról nadrágtartós szobrokat. (Az írás, nem meglepő módon, nem került be az ünnepi könyvbe.) Az ötvenes évek elején meséket írt (ekkor teremtette meg Misi mókus alakját), 1955-től kezdve pedig visszatérhetett az irodalomba: újra kiadták regényeit és szívesen közölték új írásait is.
Mindenki ismerte az Avar utcában
Tersánszky az 1930-as évektől kezdve az Avar utcában lakott: „Az ablakom a Déli vasút síneire nyílik.
Ha kitekintek, a robogó vonatok visszaidézik gyermekkorom lüktető patakjainak, zúgó erdőinek zaját.
Látom a Mátyás-templom tornyát és a Citadellát. Innen szoktam figyelni a tűzijátékokat. Szemben velem a Nap-hegy látszik, ahol fiatal koromban segédmunkásként egy villa építésében működtem közre. (…) A környéken nagyon sok embert ismerek, kicsit nagyot, fiatalt- öreget és engem még többen ismernek. Akárki útba igazítja az engem keresőt. Amikor még jobb volt a lábam és gyalog járkáltam, nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy lépten-nyomon meg ne szólítottak volna és ne érdeklődtek volna hogylétem és egyéb dolgaim felől” – írta 1968-ban, egy évvel a halála előtt.
„Te jó isten! Kiraboltak!”
Tersánszky nem csak az irodalomnak élt: háza udvarán (de olykor az utcán is!) szívesen játszott tilinkóján, zenetörténettel és zeneelmélettel foglalkozott, saját népzenei együttesével szerepelt a Magyar Rádióban.
Tehetségesen rajzolt, szerette a jó csemői borokat, a kocsmákat és a nőket – felesége azonban mindig megbocsátott neki.
Még akkor is, amikor egy ízben alsónadrág nélkül érkezett haza, és amikor Sári kérdőre vonta, így kiáltott fel: „Te jó isten! Kiraboltak!”
Feleségét, Molnár Sárit betegsége idején önzetlenül ápolta, de az asszony 1960-ban elhunyt. Öt évvel később az író ismét megnősült, de Szántó Magdával már csak négy év jutott neki. A bohém életművész, aki még idős korában is szívesen kerékpározott, vagy a Dunát járta maga faragta csónakján, 1969-ben, 80 évesen halt meg. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)
Ha szívesen olvasnál egy másik bohém írónkról is, ezt a cikketajánljuk.
