Ez az egykori terroristaközpont ma már üdülőhelyként működik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokáig még a belföldi turisták is inkább elkerülték a terroristatanyaként elhíresült grúz régiót, ma viszont egy előzetes tudással nem rendelkező utazó csak egy békés üdülőhelynek találná a térséget.

A Pankisi-völgy vagy Pankisi-szoros Grúzia keleti részén, a Kaheti régióban található terület, melyet a Nagy-Kaukázus hegyei határolnak. A hegyek közötti szoros 12 faluját a csecsen néphez tartozó kiszt nevű, muszlim vallású csoportja lakja többségben, mely hagyományosan békés pásztornép.

Azonban az egyébként gyönyörű látképű völgy az elmúlt két évtizedben egyre inkább „hírhedten törvénytelen” helyként vált ismertté a médiában, a lapok inkább arra intették a látogatókat, hogy jó messzire kerüljék el a Pankisi-völgyet.

Tényleg bűntábor?

A kis falvak rossz híre a 2000-es évektől kezdett el terjedni. A második csecsen háború után az oroszok elől menekülve ide húzódtak a Csecsenföldről érkezők, hiszen a szoros közel van a határhoz, és az itt élő kisztek eleve a csecsen dialektust beszélték. A civilek mellett katonák is érkeztek a területre, ami felerősítette a szoros ellen felhozott vádakat.

A pletykák között volt például, hogy az al-Kaida tagjai és maga Oszama bin Laden is a völgyben rejtőzködhetett egy ideig.

Grúzia egyébként híres a gyönyörű, hegy-völgyes tájai közül kiemelkedő Kaukázus-hegység havas csúcsairól, ezek miatt is kedvelt nyaralóhely
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A rossz hírnév, és Oroszország illetve az Egyesült Államok nyomására Grúzia végül terrorelhárító műveletekbe kezdett a térségben, de a völgyben élők gazdasági és szociális problémáival, illetve a folyamatosan érkező menekültáradattal nem foglalkozott, így nem tűnt nagyon hatásosnak a térség feljavítása, a „pankisi válság” folytatódott.

Ugyan a csecsen menekültek végül Közép- és Nyugat-Európa felé vándoroltak tovább, a kormány által elhanyagolt terület a 2010-es évekre az ISIS befolyása alá került, amely propagandaüzeneteivel számos elégedetlen, jogfosztott fiatalt vonzott Szíriába. Tehát a média továbbra is csak terroristaközpontként tekintett a völgyre.

Hogyan néz ki ma a Pankisi-völgy

Ugyan a Pankisi-völgy rossz híre a mai napig sem múlt el igazán, valójában mára nagyon alacsonnyá vált a térségben a bűnözési ráta.

Egy helyi idegenvezető például így nyilatkozott a BBC-nek a szoros veszélyeiről:

Idézőjel ikon

Az az idő már rég elmúlt. Ez egy nagyon békés hely. Ezt szeretem benne.

Most rengeteg turistaház és vezetett túra várja a hegyek közötti csendes falvakban a látogatókat, a helyiek pedig mindent megtesznek, hogy a völgy békés szellemét és a nép valódi kultúráját minél több látogatónak adhassák át.

A gyönyörű, zöld völgyek, a Kaukázus hegyeinek látképe, a folyó menti falvak, a legelésző tehenek és a kedves, befogadó lakók valóban meghozhatják még a kétkedők kedvét is. És talán már meg is hozták, ugyanis az utóbbi pár évben turisták százai látogattak el a hegyek közé.

Ebben a cikkben egy másik olyan nyaralóhelyről olvashatsz, mely nem éppen jó híre ellenére tökéletes üdülést biztosíthat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.