Milliókat érő könyveket loptak el a könyvtárból: ezeket keresik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hat, igencsak ritka Puskin-kötetet loptak el a műkincstolvajok, Európa-szerte keresik őket.

A tolvajok még 2023-ban törtek be és fosztották ki a holland nemzeti könyvtárt, akik egy orosz író könyveire utaztak: hat Puskin-kötetnek kelt lába. A történtekről a könyvtár a napokban számolt be. 

Az eltűnt Puskin-kötetek között szerepel a Ruszlán és Ludmilla, a Nulin gróf, a Poltava, a Borisz Godunov, A cigányok és A kaukázusi fogoly című alkotás első kiadása. A könyvtár részletes adatokat tett közzé a könyvek azonosításához.

A könyvtár keresi a tolvajokat

A holland könyvtár egy georgiai, kifejezetten antik és igencsak értékes könyvek lopására szakosodott bűnbandát feltételez az esemény mögött. Az ügybe bekapcsolódott az Európai Unió Rendőrségi Együttműködési Ügynöksége (Europol) is, amely szerint ez a csoport

Idézőjel ikon

legalább 170 könyv eltűnéséért felelős 2022 és 2023 között, a kár értékét összességében mintegy 2,5 millió euróra becsülik.

A bűnszervezet kiváló minőségű hamisítványokat készít, melyeket el is helyez az eredeti példányok helyén. Nem mindig élnek azonban ilyen kifinomult eszközzel, arra is volt példa, hogy egyszerűen betörtek könyvtárakba, és elvitték, amire szükségük volt. Az orosz irodalom remekeit előnyben részesítő könyvtári tolvajok a lopott könyvek egy részét már értékesítették moszkvai és szentpétervári aukciósházakban. A könyvtár arra kéri a lakosságot és a könyvgyűjtő közösséget, hogy minden információval segítsék az eltűnt kötetek visszakerülését. 

A Mona Lisát is ellopták már, hogy miként, arról ide kattintva olvashatsz. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.