Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Brankovics Mara kivételes diplomáciai érzékkel rendelkező nő volt, aki szinte élete végéig döntő befolyással bírt az európai politika alakulására.
Szerbiában, ott, ahol a Jezava folyó a Dunába ömlik, ma is áll egy vár. Egykor 21 tornya volt, mára azonban a történelem viszontagságai és a második világháború pusztítása miatt alig néhány maradt állva. A várat a sárkányos címerű Brankovics-Lazarevics dinasztia egyik prominens tagja, Brankovics György despota építtette, aki elszánt ortodox keresztény volt, a bizánci hagyomány híve. A források jól megtermett, testes férfiként írják le, méltóságteljes és tiszteletet parancsoló megjelenéssel. Talán felesége, a bizánci görög nemesi származású Irene Kantakouzene tanácsára választotta Szendrőt (a szerb népi hagyomány szerint Irene-nek köszönhető számos szerbiai vár megépítése), talán stratégiai megfontolásból. Itt, a szendrői vár falai között töltötte gyermekéveit Brankovics Mara.
Brankovics 1414-ben vette feleségül Irene Kantakouzene-t. Öt (egyes források szerint hat) gyermekük született: Grgur, Stefan, Lazar, továbbá két lány: Katarina és Mara – ez utóbbi valamikor 1417 és 1420 között. A szerb despota 1428-ban fogott hozzá a szendrői vár megépítéséhez. A belső erődítményben helyet kapott a palota, a Brankovics család lakóhelyiségei, egy fogadóterem, egy könyvtár, valamint több terem a kíséret és az őrök számára. Ez azonban hamar kicsinek bizonyult, így Brankovics az elkövetkező tíz évben tovább bővítette a várat, amely végül szabálytalan háromszöget formázó alakjával és 21 tornyával méltó fővárosnak tűnt. Brankovics udvara a világ minden tájáról vonzotta a látogatókat, egymás mellett éltek itt törökök, bizánci görögök, szerbek és magyarok.
Előnyös házasságok
A – ma úgy mondanánk: kiváló diplomata – Brankovics gyermekei gondosan elrendezett házasságával is igyekezett biztosítani viszonylag békés uralkodását. 1434-ben az új erődben házasodott össze Brankovics Katalin és Cillei Ulrik, amit a török szultán nem vett jó néven. A nyár közepén megérkezett Edirnéből az üzenet:
Brankovics idősebb lányának, az akkor körülbelül 18 éves Marának II. Murád szultánhoz kell feleségül mennie, ha apja garantálni akarja Szerbia biztonságát. Nem Mara volt az első európai nő, aki török szultán felesége lett: 1390-ben Olivera Lazarevics hercegnő került I. Bayezid szultán háremébe, aki aztán idővel a szultán négy törvényes feleségének egyike lett, egészen addig, míg tatár fogságba nem esett.
A szultán háremében
II. Murád háremében mintegy 300 nő tartózkodott abban az időben. A források rendszerint keveset írnak azokról a nőkről, akik odakerültek: legfeljebb utódaik neve marad fenn. Murádnak legalább négy, de elképzelhető, hogy hat felesége volt, akiktől legalább nyolc fia (és ugyanennyi lánya) született. Törvényes feleségei többnyire anatóliai származásúak voltak. (Fia, II. Mehmet anyjának – Hüma Hatun – származását tekintve nincs egyetértés; olasz, zsidó, szláv és görög származás merül fel.) Brankovics Mara és II. Murád esküvőjére 1436 augusztusában vagy szeptemberében került sor, a szultán udvarában ezt követően Mara Despina Hatun néven élt.
Nem tért át az iszlám hitre: haláláig keresztény maradt, és a többi feleséggel ellentétben gyermeke sem született.
(Egyes történészek szerint a Maránál legalább 15 évvel idősebb szultán inkább atyai érzelmeket táplált iránta, s mindketten nagy becsben tartották a diplomáciai értéket, amit kapcsolatuk jelentett az Oszmán Birodalom és a keresztény Európa között.)
A Brankovics-fiúk
A magyarbarátságáról híres Grgurt és Stefant 1441-ben összeesküvéssel vádolták meg, majd Amaszia városában bebörtönözték. II. Murád 1441-ben elrendelte mindkettejük megvakítását. Mara, amikor megtudta, mire készül a szultán, könyörögni kezdett, s bár a szultán szíve meglágyult, már késő volt: mire a futár odaért az új paranccsal, a büntetést végrehajtották. 1443-ban Brankovics György megállapodást kötött a szultánnal a szerb hadifoglyok – köztük fiai – visszaadásáról.
Amikor meglátta megvakított fiait, Brankovics György elájult.
Visszatérés Szendrőre
Brankovics Mara a szultán udvarában szoros kapcsolatot alakított ki a későbbi II. Mehmettel, aki őt tartotta mostohaanyjának, miután édesanyja, az említett Hüma Hatun 1449-ben elhunyt. Egyes történészek szerint Murád kedvenc fia, a jövendő trónörökös, Ali Brankovics Mara, II. Mehmed és Szkander bég összeesküvése eredményeképpen halt meg. Murád 1451-ben bekövetkezett halála után így
a hatalmat Mara mostohafia, II. Mehmed vette át, aki pazar ajándékok kíséretében elbocsátotta 33-35 éves mostohaanyját a háremből, és visszaküldte édesapjához, Szendrő várába.
Hatalmi harcok dúltak a testvérek között
Időközben Mara legfiatalabb öccse, Lázár is megnősült: 1446-ban feleségül vette Heléna Palaeologus hercegnőt. Brankovics nem szívesen örökítette volna hatalmát valamelyik megvakított fiára, a bizánciak pedig azzal, hogy Helénát Lázárhoz adták feleségül, kinyilvánították, kit tartanak trónörökösnek. Brankovics György 1456-ban bekövetkezett halála után azonban az elsőszülött Grgur továbbra is magának követelte a hatalmat – így esett meg, hogy Lázárt a magyarok támogatták, Grgurt pedig Mara és rajta keresztül a törökök. Az utódlási vetélkedésből végül Lázár került ki győztesen, de nem sokáig élvezhette a despota címét: 1458-ban meghalt, s ekkor Grgur fiával, Vukkal és török támogatással készült elfoglalni Szendrőt. Ezúttal sem sikerült neki: testvére, Stefan győzedelmeskedett, de ő is csak egy évig uralkodhatott.
Grgur kolostorba vonult és szerzetes lett, majd 1459-ben meghalt, Stefan pedig nővéréhez, Katalinhoz menekült Budára, majd a mai Albánia területén és Itáliában élt, nyomorban, pénzt könyörögve a városállamoktól és a pápától. 1476-ban halt meg.
Brankovics Mara, a diplomata
Brankovics Mara és nővére, Katarina életük végéig jelentős szerepet játszottak az európai diplomáciában. 1479-ben mindketten közreműködtek a konstantinápolyi béke előkészítésében, amelyre a velencei-török háború után került sor. A bizánci birodalom összeomlása és Konstantinápoly eleste után II. Mehmed görögül beszélő alattvalói és az Oszmán Birodalom területén élő keresztények Marát tekinthették oltalmazójuknak, akinek II. Mehmed számtalan területet adományozott a mai Görögország északi területein.
Az okiratok szerint Brankovics Mara többször is járt a kolostorairól nevezetes Athosz-hegyen (ahová nő a mai napig nem teheti be a lábát, legalábbis hivatalosan). Az Athosz-hegyi kolostorok találkozási pontként szolgáltak az Oszmán Birodalom és a keresztény Európa, tehát Kelet és Nyugat között, és Brankovics Mara minden diplomáciai érzékét latba vetve próbált közvetíteni a két birodalom között. A kolostorokat pénzzel és egyéb adományokkal, például a keresztények számára jelentős, a törököktől megszerzett ereklyékkel is támogatta. Egy fennmaradt legenda szerint Mara 1470-ben hajóval érkezett a Szent Pál-kolostorba, hogy a Háromkirályok Jézus Krisztusnak szánt ajándékait adományozza a kolostornak. Amikor a szárazföldre lépett, egy mennyei hang megállította, mondván, hogy az Athosz-hegy egyetlen királynő tartózkodhat: a Szűzanya. Brankovics Mara sietve átadta az ajándékokat, majd távozott lakóhelyére, Dafni városába. Brankovics Mara végül mindhárom fivérét túlélte. Közel hetvenévesen, 1487-ben, a görögországi Dafniban halt meg, valószínűleg a kosinitsai monostorban temették el.
Ha szívesen olvasnál még arról, milyen volt az élet a középkorban, ezt a cikket ajánljuk.
