Ennél a templomnál minden pék lebukik: itt ellenőrizték kenyerüket a vásárlók

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Furcsa, oda nem illő jelek láthatók a freiburgi templom falán. A takaros kis dél-németországi város egyszerű faragványai pedig nagyon is hasznos célt szolgáltak: a helyiek itt ellenőrizhették, hogy a pénzükért a megfelelő méretű kenyeret kapták-e a péktől.

Noha ma már a különféle termékeken azt is jelzik, mekkorát zsugorodtak, a 13. században még a mérleg és a mérőszalag is ritkaságszámba ment. Ha volt is, csak nagyon drágán, vagy csupán az okleveles szakemberek büszkélkedhettek vele. Igen ám, de akkor hogyan ellenőrizhették a vásárlók, hogy a pénzükért például olyan méretű és súlyú kenyeret kaptak-e, amit ki is fizettek? 

Jelek a templom falán

Az ilyen jellegű piaci viták megoldására Freiburg egy különös módszert talált ki: hosszúkás és kerek formájú formákat véstek a vörös homokkőből épült templom falára, amely segítségével ellenőrizni lehetett, hogy

Idézőjel ikon

a pék tényleg azt a kenyeret adta-e, amit a vásárló kért.

A vásárlók itt ellenőrizhették, hogy a pék olyan kenyeret adott-e, amilyet kértek
Fotó: Lutz 007 / Wikimedia Commons

Máig ilyen kenyereket árulnak a pékek

Az 1270-től több ütemben bevezetett módszer különösen nagy segítség volt az olvasni nem tudó vevők számára, hiszen csak oda kellett illeszteniük a templom falára vájt formához a kenyerüket, és máris kiderült, hogy nem csapta-e be őket a sarki pék. A méricskélési szokás még ma is él a városban, hiszen Freiburg hagyományos pékségeiben máig azokat a kenyereket árulják, mint egykor.

Ha még egy izgalmas érdekességről is szívesen olvasnál, ajánljuk figyelmedbe a Szabadság-szoborról szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.