Nehéz érvényesülni egy olyan sportban, amelyben főként férfiaké a terep, neki mégis sikerült. Bár életében rengeteg kihívással nézett szembe a sakkbajnokságokon kívül is, ez nem tántorította el céljától Vera Menchiket.
Olyan országban vált a játék mesterévé, amelynek a nyelvét nem is beszélte, de felküzdötte magát a legjobbak közé, annak ellenére, hogy sok bajnokságon a férfiak megvetéssel fogadták, és szkeptikusan figyelték a játékát.
Sakkozni Oroszországban tanult
Vera Menchik Moszkvában született, a szülei, a cseh apa és az angol anya már a születése előtt odaköltöztek, polgári jómódban éltek. A hatemeletes házban kényelmes otthona volt, a magániskolában kivételes oktatásban részesült. A későbbi világbajnokot édesapja kilencéves korában tanította meg sakkozni, és a kislány azonnal a játék szerelmese lett.
A fordulatot az 1917-es orosz forradalom kitörése hozta számára, amikor bezárták az iskoláját, és a családot arra kényszerítették, hogy megosszák másokkal az otthonukat. Ekkor, tizenegy évesen csatlakozott új iskolája sakk-klubjához, és három évvel később már részt is vett az első versenyén, ahol ő volt az egyetlen lány. Ugyan a játékot nem fejezték be, a források szerint Vera a második vagy harmadik helyen végzett volna. Visszaemlékezéseiben így ír a bajnokságról: „Bár a tudásomhoz nem sokkal járult hozzá, a versenyszellemet felébresztette bennem.”
Magyar nagymester tanította a sakkozónőt
Vera szülei elváltak, és a család női tagjai, Menchik húga, az édesanyja és ő egy angol kisvárosba, Hastingsbe költözött az anyai nagymamához. Két évvel az országválás után, csatlakozott a helyi sakk-klubhoz, ahol többek között Maróczy Géza sakknagymester tréningezte.
Egy kortárs világbajnok, José Raúl Capablanca szerint a nő sokat köszönhet Maróczynak, aki „az egyik legnagyszerűbb mester volt a maga idejében”.
A szegedi születésű Maróczy számos bajnokságon részt vett Hastingsben, és itt találkozott Menchikkel. A férfi azonnal felfedezte benne a tehetséget, és a magánórákon nemcsak a játék technikai fogásaira tanította meg az akkor még igen fiatal nőt, hanem bátorította és inspirálta is, hogy vegyen részt a hastingsi sakk-klub bajnokságán 1923 decemberében.
Az első nagy győzelem, ami valójában döntetlen volt
Maróczy unszolására Menchik részt vett a téli bajnokságon, és elképesztő eredményt ért el: döntetlent játszott az akkor brit női sakkbajnokkal, Edit Price-szal. Minél többet játszott, annál híresebbé vált, és többször kérdezték arról, miért kezdett sakkozni. Ő erre egy későbbi újságcikkben így válaszolt:
„Talán a néma csendet és a sűrű dohányfüstös környezetet sokan nem tartják megfelelőnek egy fiatal hölgy számára. Elképzelhető, hogy más körülmények között én is más életről álmodnék, de a sakk csendes játék, és tökéletes időtöltés olyan valaki számára, aki nem beszéli jól az adott nyelvet.”
1927-ben, mindössze 21 éves korában Menchik visszavonhatatlanul beírta magát a sakktörténelembe azzal, hogy a kéthetes, Londonban megrendezett, női sakkvilágbajnokságon tíz győzelmet aratott, és végig veretlen maradt. Bajnoki címével húsz fontot nyert, ami ma hozzevetőleg 1000 dollárnak (és 400 ezer forintnak) felel meg.
Innen már nem volt megállás
A londoni diadalmenet után Menchik karrierje továbbra is felfelé ívelt, ám nem csak a sakk érdekelte, kedvelte a bridzset, a teniszt, és foglalkoztatta a pszichológia is. Egy barátja szerint „főként az érdekelte, hogy az emberek mit tesznek és hogyan viselkednek stressz hatására”.
A világbajnokot többször hívták különböző nemzetközi bajnokságokra, 1929-ben Ramsgate-be, ahol a tizennégy versenyző közül ő volt az egyetlen nő. Ez a verseny azonban abból a szempontból is különleges volt, hogy szembe került korábbi mentorával, Maróczyval, és az összesítésben fél ponttal megelőzte őt, míg az akkori férfi világbajnoktól, José Raúl Capablancától szintén fél ponttal maradt le.
Egész életét a sakknak szentelte
Menchik mesteri szintet ért el, ez volt a legmagasabb, amit akkoriban, és az ő életében nő valaha elért. A játék mellett különböző sakkal kapcsolatos pozíciókat is elvállalt, cikkeket írt. Szerkesztette a Social Chess című folyóiratot, és a brit Chess Magazine publicistája lett, majd 1939-től haláláig a brit Nemzeti Sakk-Központ igazgatója volt.
Korai halála tragikus, mivel feltehetően elkerülhető lett volna. A brit fővárost német bombatámadás érte 1944. június 26-án, és ekkor Menchik a húgával és édesanyjával épp a házban tartózkodott. Bár elbújtak az épület pincéjében, de valószínűleg nagyobb biztonságban lettek volna a közeli metróállomás óvóhelyén, ahova, ki tudja, miért, mégsem indultak el. A bomba nemcsak a három nő életét oltotta ki, de megsemmisített sok feljegyzést, díjat, amit Menchik egész élete során szerzett.
Vera Menchik tiszteletére a női sakkolimpia győztese a Vera Menchik kupát kapja. Életét talán az általa írt mondat foglalja össze a legjobban: „A játék lelke az ellentámadás. Amikor úgy látjuk, vesztésre állunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy okozunk némi bonyodalmat.”
Ha kíváncsi vagy más történetekre is a sakk világából, ne hagyd ki ezt a cikket!
