Anyósáról mintázta az Óz, a nagy varázsló írója a boszorkányt

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Majd egy egész életnyi küzdelem és kudarc állt L. Frank Baum háta mögött, amikor elkezdte megírni azt a művét, amelyről ma mindenki ismeri. Az Óz, a nagy varázsló valószínűleg sosem született volna meg, ha az író nem ismeri Matilda Gage-et, a korszak egyik legnagyobb nőjogi aktivistáját.

Matilda Gage (Matilda Joslyn néven született) már egészen kicsi korában megismerte és természetesnek tekintette a szabadságot és az egyenlőséget. A családi ház fontos állomása volt a rabszolgaság elől menekülő színesbőrűek útvonalának, és a konyha padlója alatt gyakran rejtőztek láncaikat levetett feketék. Otthon szülei görögül tanították, és megismertették a matematika és a pszichológia alapjaival. Nem véletlen, hogy 15 éves korában a Clinton Liberal Institute-ba íratták be, ahol a vallási dogmáktól mentes nevelést ígértek. Három évvel később hozzáment Henry Gage-hez, akivel három gyermekük született – L. Frank Baum története szempontjából a legfiatalabbnak, Maudnak van kiemelt szerepe, aki egy napon majd az író felesége lesz. 

Nem válogatott a módszerekben Matilda Gage

Matilda Gage nem tartotta elfogadhatónak, szabad szelleme képtelen volt elviselni a nőket érő elnyomást és egyenlőtlenséget. Komolyan vette a Függetlenségi nyilatkozatban leírtakat: szabadság mindenkinek, és úgy gondolta, hogy ez a nőket is megilleti. Már az amerikai polgárháború előtt részt vett női egyenjogúságért küzdő gyűlések és rendezvények szervezésében, a harcok végeztével pedig a Nemzeti Női Választójogi Szövetség bizottsági tagja lett. A szervezet alapításában olyan híres aktivisták vettek részt, mint Susan B. Anthony és Elizabeth Cady Stanton.

Az 1872-es választáson Susan B. Anthonyt letartóztatták, mert elment szavazni, és Gage végig barátja és harcostársa mellett állt.

Idézőjel ikon

„Egy kisagyú, sápadt arcú, primitív külsejű férfi volt a bíró, aki figyelemre méltó előrelátással, már azelőtt megírta a döntését, hogy meghallgatta volna az érintetteket”

– írta később Gage. Az ügy mindenesetre arra jó volt, hogy mindenki megismerte Anthony nevét. A négy évvel később, a Függetlenségi nyilatkozat 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre az aktivisták a maguk nyilatkozatával készültek, és kérvényezték Grant elnöktől, hogy felolvashassák. Természetesen elutasították őket, ám nem adták föl.

Sírfelirata jól foglalja össze egész életét: „Létezik egy szó, amely édesebb, mint az anya, az otthon vagy a menny. Ez a szó a szabadság.”
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Egyszerűen fölsétáltak a pódiumra, és a ceremóniamester kezébe nyomták a szöveget: „Íme az Egyesült Államok női állampolgárainak jogairól szóló nyilatkozat” – mondta neki Anthony. Mielőtt az őrök elkaphatták volna őket, gyorsan szétosztottak néhány példányt a riporterek között, akik ezt olvashatták: „Az Egyesült Államokban élő nők, akiktől száz éven át megtagadták az önrendelkezés egyetlen igazi eszközét – a szavazati jogot –, politikai rabszolgák. Nagyobb okuk van az elégedetlenségre, lázadásra és forradalomra, mint 1776-ban a férfiaknak. Igazságot és egyenlőséget követelünk, azt, hogy az Egyesült Államok lakóit megillető összes polgári és politikai jogot örökre biztosítsák számunkra és lányaink számára.”

Maud abbahagyta az iskolát, hogy megházasodhasson
Fotó: Interim Archives / Getty Images Hungary

Nem ilyen életet képzelt el lányának

Közben Gage lányai felcseperedtek: Maud ekkoriban kezdte meg tanulmányait a Cornellben, az Ivy League első koedukált magániskolájában. Ennek ellenére nem volt könnyű dolga. „Gage-nek hívják, és nagyon eleven” – írta róla egyik barátnője levelében. „Ám a lányoknak itt nagyon vigyázniuk kell magukra. Régen rájöttem: a Cornell nem ilyen élettel teli lányoknak való.” Maudot nem is vették be az első lányszövetségbe, és a teniszklubba sem járhatott. A véletlenek furcsa összejátszása révén azonban a 20 éves nő a syracuse-i Josie Baum szobatársa lett, akinek unokatestvérével, Frankkel egy karácsonyi vacsorán megismerkedtek. Egymásba szerettek, és az anya minden tiltakozása ellenére – Gage nyilván emancipáltabb életutat képzelt lányának annál, mint hogy abbahagyja az iskolát egy sikertelen színműíró kedvéért – 1882 novemberében összeházasodtak. Maud neveltetése azért érződött a szertartáson, amelyről a helyi lap némi furcsálkodás közepette meg is jegyezte:

„A menyasszonytól és a vőlegénytől pontosan ugyanazt az esküt követelték meg” – akkoriban ugyanis a leggyakrabban csak a jövendő feleségnek kellett örök szerelmet és engedelmességet ígérnie.

Maud és Frank Baum Syracuse-ban telepedtek le, és a férfi gépészeti olajok értékesítésével foglalkozott. Amíg be nem futott mint író, ez volt a legsikeresebb vállalkozása – talán nem véletlen, hogy regényében is komoly szerepet kap a kenőanyag. Későbbi üzletei rendre kudarcba fulladtak. Próbálkozott mindenesbolt nyitásával Aberdeenben – ám túlságosan furcsa termékeket kínált. „Hagyta, hogy furcsa ízlése vezérelje” – mondta róla a menye. Újságot indított, ám ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Elhidegült aktivista társaitól, mert azok „kiegyeztek” az egyházzal
Fotó: Library of Congress / Getty Images Hungary

Az író anyósa adhatta Óz ötletét

Közben Gage-nek is akadtak problémái. Összekülönbözött aktivista társaival, akiknek hozzáállását túlságosan enyhének és megengedőnek tartotta. 1886-ban, amikor felavatták a Szabadság-szobrot, egy marhaszállító uszályról hangosbeszélővel kürtölte világgá véleményét, amely szerint

Idézőjel ikon

„gigantikus hazugság és gúnyos paródia” nőként ábrázolni a szabadságot, miközben az amerikai nőknek olyan kevés joguk van.

1893-ban megjelentette legnagyobb hatású könyvét, a Woman, Church and State-et (Nő, egyház és állam), amelyben kérlelhetetlenül érvel amellett, hogy az állam és az egyház kart karba öltve munkálkodott évszázadokon át a nők elnyomásáért. Hosszan elemezte a boszorkánypereket, amelyek áldozatául véleménye szerint „a keresztény korok legfejlettebb gondolkodói” estek.

A könyv publikálása és népszerűsítése azonban szinte minden pénzét fölemésztette, és hasonlóan nehéz anyagi körülmények közé került Maud és Frank Baum is. Amikor 1895-ben egy gazdag nyereménnyel – 500 dollárral, ami ma nagyjából 18 ezer dollárnak felelne meg – kecsegetető írói pályázat fölkeltette a figyelmét, rögvest írt a család két legjobb írói vénájával megáldott tagjának: a lányának, Helennek és a vejének. Noha csak a gyerekének küldött levél maradt fönn, minden valószínűség szerint Franknek is hasonlókat írhatott: „Ne feledd, hogy ez nem gyermeklap, hanem a fiataloknak és a család idősebb tagjainak szól. A történet erkölcsi hangvételének és irodalmi stílusának is megfelelőnek kell lennie … olyan fikció, amelynek van erkölcsi üzenete, anélkül, hogy prédikálni próbálna” – írta. Még lehetséges fordulatokat is felvetett, köztük egy hóvihart és egy tornádót

Az első kiadáshoz William Wallace Denslow készítette az illusztrációkat
Fotó: PhotoQuest / Getty Images Hungary

Róla mintázta a jó boszorkányt

Noha arról nem maradt fönn bizonyíték, hogy Frank Baum elküldte volna egy írását a pályázatra, ám annyi bizonyos, hogy ekkoriban életmódot váltott. A Pitkin & Brooks nevű cég utazóügynöke lett, és esténként naplót vezetett, amelybe írói ötleteit gyűjtötte össze. Nem telt bele sok idő, és magazinoknak és újságoknak is elkezdte elküldeni műveit.

Eleinte csak visszautasításokat kapott – A sikertelenség nyilvántartása címmel egy darabig gyűjtötte is ezeket a válaszleveleket.

1896-ban azonban a Chicago Times-Herald lehozta egyik novelláját, és ettől fogva egyre kevesebb új feljegyzéssel gazdagodott a nyilvántartás.

Természetesen film is készült az Óz, a nagy varázslóból
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Mindennek köszönhetően anyagi helyzetük rendeződött. Ekkoriban született meg az az ötlet Frank fejében, amelyből aztán megírta az Óz, a nagy varázslót.

Idézőjel ikon

„A történet tényleg úgy tűnt, hogy egyszerűen megírja önmagát”

– emlékezett vissza később. Amikor a történet megvolt, a főhős nevéről még nem tudott dönteni. Végül egy tragikus esemény segítette ebben: felesége testvérének lánya született, akit Dorothy névre kereszteltek. A baba azonban 5 hónapos korában elhunyt – az ő emlékére nevezte így a mágikus kalandokba keveredő kislányt az író.

Nem ez az egyetlen szereplője a regénynek azonban, akit valós személy inspirált. Noha Gage nem élhette meg a könyv elkészültét – 1898. március 18-án agyvérzésben elhunyt; ekkor már jó ideje a Baum-házaspárnál lakott –, a regény lapjain újra és újra hatással van teljes nemzedékekre. Róla mintázta ugyanis az író Glindát, a jó boszorkányt, aki nemcsak segíti Dorothyt, ám illő módon ő mutatja meg neki, hogy mindig is birtokolta a hazatéréshez szükséges erőt.

A regényből film is készült, amelynek forgatása azonban igazi rémálom volt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.