Így néz ki a véres müncheni túszdráma helyszíne: minden megváltozott – galéria

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1972. szeptember 5-ének hajnalán 8 palesztin terrorista átmászott az olimpiai falu kerítésén, és az izraeli csapat szállására bejutva 11 embert túszul ejtettek. Két túsz a helyszínen meghalt, a többiek a repülőtéri tűzharc során vesztették életüket. 52 évvel később, ugyanazokban az épületekben békés lakók élik hétköznapi életüket. Galériánkban megnézheted, hogyan is néz ki most a

Az 1972. szeptember 5-ei események nem csak a müncheni olimpia hangulatát és további lebonyolítását változtatták meg: örök nyomot hagytak a játékok szervezésében. Az eltelt évek azonban szükségszerűen begyógyítottak sebeket. A véres események kiindulópontjául szolgáló épületekben ma már békés állampolgárok laknak, az olimpiai falu női része pedig diákszállásként működik.

München örökre emlékezni fog az olimpiai túszdrámára

Az 1936-os, hitleri propagandávalmegmérgezett olimpia és a II. világháború borzalmai után a németek 1972-ben szerették volna megmutatni, mennyit változott az ország, az esemény a Heiteren Spiele ("vidám játékok") becenevet kapta. A szigorú biztonsági intézkedések mellőzése is ezt a légkört szolgálta volna, sajnálatos módon épp ezt használták ki a túszejtők, amikor a Connollystrasse 31. szám alatti épületbe behatoltak, és az izraeli küldöttség 11 tagját túszul ejtették.

A képre kattintva galériánkban megtekintheted, hogy néz ki most a Connollystrasse 31. épülete és annak környéke. A galéria alatt a cikk folytatódik!

Galéria ikon

17

A Connollystrasse 31 épületének bejárata és az emléktábla
Galéria: Így néz ki most az 1972-es olimpiai túszdráma helyszíne
Fotó: Hujber Szabolcs

Hogy társaikat megvédjék, egy súlyemelő és egy birkózóedző ellenálltak, de sajnálatos módon ott helyben halálos sebesüléseket szenvedtek. A repülőtéren aztán a túszejtők az izraeli csapat többi tagjával is végeztek. A 11 áldozat emlékére az olimpiai parkban emlékmű épült, a többi olimpiai létesítményhez hasonló módon, ki is emelkedve a természeti környezetből, de bele is simulva, az olimpia szellemiségének tradíciókban gyökerező elnyűhetetlenségét is szimbolizálva:

45 év után, 2017-ben készült el az izraeli sportolók emlékműve az olimpiai parkban
Fotó: Hujber Szabolcs

A túszdráma áldozatai

A reptéri tűzharcban 5 terroristával végeztek, de sajnálatos módon egy rendőr, Anton Fliegerbauer is életét vesztette. Az izraeli olimpiai delegáció 11 tagja, akik áldozatul estek:

  • Kehat Shorr 53 éves sportlövőedző,
  • Yakov Springer 51 éves súlyemelőbíró,
  • Yossef Gutfreund 40 éves birkózóbíró,
  • Amitzur Shapira 40 éves atlétikaedző,
  • Yossef Romano 32 éves súlyemelő,
  • Moshe Weinberg 32 éves birkózóedző,
  • David Berger 28 éves súlyemelő,
  • Ze'ev Friedman 28 éves súlyemelő,
  • Andre Spitzer 27 éves vívóedző,
  • Eliezer Halfin 24 éves birkózó,
  • Mark Slavin 18 éves birkózó.

A tragikus kimenetelű túszdráma 50. évfordulóján a német államfő, Frank-Walter Steinmeier és a müncheni polgármester, Dieter Reiter elnézést kért, nemcsak azért, hogy ez megtörténhetett, hanem azért is, mert utána nem vállalták a felelősséget:

Idézőjel ikon

Mint az ország államfője, Németország nevében bocsánatot kérek az izraeli sportolók védelmének hiánya miatt a müncheni olimpiai játékok idején, valamint az események azt követő tisztázásának elmaradásáért, illetve azért, hogy megtörtént, ami megtörtént.

(Címlapkép: A müncheni olimpiai falu, 2024. Fotó: Hujber Szabolcs)

Ha a magyar olimpiai bajnok kardozó tragikus haláláról is olvasnál, ezt a cikkünket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.