Trágárságnak hitték, amit mondott – egy hét sötétzárkát kapott Darvas Iván

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kalandos élete során kétszer is elítélték Darvas Ivánt. A második alkalom után egy darabig nem léphetett színpadra, így metróépítkezésen és fröccsöntő üzemben dolgozott.

Sajátos lehetett a munkája az 1959 és 1963 között a Damjanich utcai fröccsöntő üzemben dolgozó munkásoknak. Velük robotolt ugyanis a Liliomfi főszereplője, Darvas Iván is, aki finom modorával bizonyára meglehetősen kitűnt az ott dolgozók közül. Gyakran azt is hitték róla, hogy arisztokrata származású, pedig csak annyi köze volt a nemesekhez, hogy a Szent-Iványi család kastélyában született a Felvidéken – Darvas Szilárd néven –, hiszen az édesapja, Darvas János ott volt egy darabig uradalmi titkár.

Darvas Iván szülei egy moszkvai kórházban ismerkedtek meg

Gyermekkorát Prágában töltötte, mivel apja ott dolgozott a Prágai Magyar Hírlap szerkesztőjeként. Már ekkoriban több nyelven megtanult: orosz édesanyja révén oroszul, német iskolája miatt pedig németül. Mivel Prágában laktak, a cseh nyelvet is elsajátította, otthon pedig magyarul beszéltek –Darvas sokáig azt gondolta, hogy ez valamiféle titkos nyelv, amelyet csak ők értenek. (Később angolul is megtanult.)

Szülei megismerkedéséről így írt 2001-ben megjelent, Lábjegyzetek című visszaemlékezéseiben: „Apámnak pechje volt a háborúkkal: az elsőnek majdnem a legelején fogságba esett, és csak hét év múlva került haza; a másodiknak meg majdnem a legvégén halálos sebet kapott, és meg is halt… De úgy hozta a sors, hogy az első háborúban a nagybeteg magyar fiú még így, félholtan is rajta felejtette a szemét a szépséges orosz lányon, és alighogy újra lábra tudott állni, első dolga volt anyakönyvvezetőt keríteni, s az ifjú pár máris együtt folytatta útját a férfi távoli hazájába.” (Apja ugyanis az első világháborúban orosz hadifogságba került, Szibériából Moszkvába vitték, ahol azonban hadikórházba került – itt ismerkedett meg Antonyina Jevdokimovával, aki ápolónőként dolgozott a kórházban.)

Rengeteg szerepet kapott az 50-es, majd a 60-as években is Darvas Iván
Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

A Liliomfi után lett igazi sztár

Ebben az időben a család oda költözött, ahol az apa munkát kapott. Így kerültek 1939-ben Magyarországra, és itt iratkozott be Darvas a Színiakadémiára. Nem fejezte azonban be – kiesett az úgynevezett rostavizsgán, és eltanácsolták. Saját elmondása szerint amúgy sem tanult ott semmi olyat, ami a színészi pályához fontos lenne.

Várkonyi Zoltán azonban 21 éves korában munkát kínált neki a Művész Színházban – ekkor változtatta meg a nevét, hogy megkülönböztesse magát Darvas Szilárd humoristától. Itt ismerkedett meg Tolnay Klárival, akivel menthetetlenül egymásba szerettek, és össze is házasodtak. (Kapcsolatuk 1958-ig tartott; Darvas második felesége Házy Erzsébet operaénekesnő volt; harmadjára Morocza Irén fotóssal kötött frigyet.) Egymás után kapta a szerepeket, az átütő sikert az 1954-es Liliomfi hozta el számára.

A Nyáron egyszerű... ? című zenés műsorban
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Először felfüggesztett börtönt kapott

A színész peres ügyei bátyja miatt kezdődtek. Darvas Attilát ugyanis 1944-ben beszervezte a Gestapo, ám a németek visszavonulása miatt lényegében csak papíron volt ügynök, gyakorlati tevékenységet nem folytatott. Ennek ellenére Nyugatra menekült, ahonnan 1945-ben tért haza, majd a Kohó és Gépipari Minisztérium különböző vállalatainál dolgozott gépészmérnökként.

Sereg András Leporolt akták című könyvében ismertetett vádirat szerint Darvas testvérét 1953-ban beszervezte a Szabad Európa Rádió titkos informátora, Atkáry Arisztid.

Azt a feladatot kapta, hogy lopja el a Dunai Vasmű tervfeladatairól szóló 170 oldalas szigorúan titkos anyagot, valamint szerezze meg a dunaújvárosi kokszolómű alaprajzát,

egy nehézipari vállalat beruházásának leírását, illetve bizalmas adatokat a komlói szénbányák termeléséről. A színész testvérét a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága 1956. június 29-én tízévi szabadságvesztésre ítélte (Atkáry Arisztid tizenöt évet kapott).

A gépészmérnök azonban azt vallotta, hogy Darvas Ivánt 1955 nyarán megbízta Atkáry, hogy lakásán külföldről érkezett pénzt és vegyszereket rejtsen el. A művész ügyében augusztus 4-én hoztak ítéletet: feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt egyévi börtönt és tízezer forintos vagyonelkobzást kapott, ám a szabadságvesztés végrehajtását három évre felfüggesztették.

Megjelent a Leporolt akták

Darvas Iván perén kívül sok izgalmas vádirat és ítélet története olvasható Sereg András nemrég megjelent könyvében, a Leporolt aktákban. A 20. század ikonikus ügyei (a többi között Rajk László, Szálasi Ferenc, Nagy Imre, Mansfeld Péter, Tocsik Márta pere) egyfajta sajátos leképezését adják Magyarország újkori történelmének. A könyv itt elérhető.

Az Egy szerelem három éjszakája című film forgatásán (balról jobbra): a rendező Révész György, mellette Darvas Iván, Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre
Fotó: Fortepan / Révész György

Megvárták, amíg befejezi a forgatást

Az 1956-os forradalom utáni megtorlást már nem úszta meg ilyen könnyen Darvas. A Művészeti Szövetség forradalmi bizottságának tagjaként ugyanis ügyészségi felhatalmazással

140 politikai foglyot szabadított ki, köztük testvérét, Darvas Attilát is.

A népfelkelés leverése után letartóztatták, ám előbb megvárták, hogy befejezze a Gerolsteini kaland című romantikus, zenés film forgatását. „Egy semmitmondó kalandfilm forgatásán vettem részt, és a gyártásvezető mondta, hogy az Államvédelmi Hatóságtól érdeklődtek, mikor fejezzük be a filmet. Szombaton, válaszolta nekik a gyártásvezető. Így még a dátumot is pontosan tudhattam.” És így is történt: tíz civil ruhás rendőr jelent meg Tolnay Klárival közös lakásukon – még az utca két végét is lezárták.  

Idézőjel ikon

„…azért egy film ugye drága mulatság, három-négymillió forint, miért ne várnák ki azt a pár napot, míg befejezzük.”

Ruttkai Évával a Magyar Rádió stúdiójában
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Egy hét sötétzárkát kapott

A kihallgatás miatt 72 órán keresztül nem hagyták aludni, amikor rosszul lett, egy vödör vízzel locsolták föl. Aztán jött a tárgyalás. A Budapesti Fővárosi Bíróság büntetőtanácsát Bimbó István vezette, aki nem tett túl jó benyomást Darvasra.

Idézőjel ikon

„Amikor egy bíró azt mondja, hogy »na, láthassuk«, a vádlott már érzi, hogy sok jó neki itt nem terem.”

„De a dolog teljesen egyértelmű volt, megkapta az utasítást, hogy engem valamennyire el kell ítélni.” Így is lett: egy ügyészségen dolgozó férfi terhelő vallomást tett rá, a bíró pedig elrendelte a tanú és a vádlott szembesítését: előbbinek a színész felé fordulva is el kellett mondania vallomását. „No, mit szól hozzá, Darvas?” – kérdezte utána.

Idézőjel ikon

„A tanú úr valótlanságot állít, függetlenül attól, hogy profilból mondja-e vagy en face.”

– válaszolta Darvas. Pechjére, mert a bíró ugyan nem ismerte a francia kifejezést, ám hangzása miatt trágárságnak gondoltaegy hét sötétzárkával jutalmazta. A jogerős ítéletet 1958. szeptember 5-én hoztak: hűtlenséggel kapcsolatos feljelentési kötelezettség elmulasztása, katonai okirat-hamisítás, devizabűntett, népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette miatt két év nyolc hónapnyi börtön, ötévi közügyektől való eltiltás, valamint négyezer forint vagyonelkobzás lett a művész büntetése.

Darvas Iván a Parlamentben, mögötte Mózes Mihály, Faludy György és ifj. Rajk László, előtte Iványi Gábor
Fotó: Fortepan / Erdei Katalin

Túlságosan szem előtt volt Darvas Iván

Összesen 22 hónapot töltött börtönben, 1959. április 4-én „kisamnesztiával” kiengedték, ám színpadra egy darabig még nem léphetett. Előbb az Astoriánál a metróépítésen dolgozott a zsaluzóbrigád tagjaként, ám a párttitkár szerint túlságosan szem előtt volt.

Idézőjel ikon

„Negyven méterrel a föld alatt kinek szúr szemet, hogy itt vagyok?”

– kérdezte, ám a központi utasításnak megfelelően máshol kellett folytatnia. Így került a Damjanich utcai fröccsöntő üzembe, ahol három évig dolgozott. Végül sikerült bejutnia Aczél Györgyhöz, a művelődésügyi miniszter első helyetteséhez. Noha a találkozás nem kecsegtetett túl sok reménnyel (Aczél úgy tett, mintha fogalma sem lenne arról, hogy Darvas nem játszhat), pár héttel később munkát ajánlott neki a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Ruttkai Ottó.

Idézőjel ikon

„Így működött akkor az ország”

– mondta Darvas. Innentől újra sínre került a karrierje: a miskolci teátrum után a József Attila Színházban, majd a Vígszínházban lépett föl. A rendszerváltás utáni első ciklusban a Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselője lett, ám 1994-ben felhagyott a politizálással. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, és visszavonult a nyilvánosságtól. 81 éves korában, 2007. június 3-án hunyt el. Hamvait a család hazavitte, így nincs sírhelye egyik temetőben sem.

Tolnay Klárinak nem Darvas Iván volt az egyetlen férje. A színésznő másik házasságáról itt olvashatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.