34 millió forint egy élet ára: 15 hónapot élhet még a négygyermekes apa, ha nem lesz meg az összeg

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magyar internetezők összefogása mentheti meg Pásztory Ádám életét, aki 53 évesen, négygyermekes apaként egy bő hónap leforgása alatt kapta meg az egyik legagresszívabb ráktípus ítéletét. Adománygyűjtéssel ugyanakkor korszerű kezeléshez és sokkal jobb életesélyekhez juthat.

Az idei év augusztusáig Pásztory Ádám nem tudta, hogy hamarosan 85 ezer eurós gyűjtést kell majd indítani saját életének megmentésére: a férfi ekkor kezdett el ájulásig fokozódó fejfájásrohamoktól szenvedni. A kivizsgálások megindultak, szeptember elején megkapta azt a diagnózist, amelytől a legtöbb ember retteg: agydaganata van.

A legagresszívabb rák támadta meg

„Kezelőorvosom, Dr. Ilyés Levente 2024. szeptember 9-én sikeres, szövődménymentes műtétet hajtott végre rajtam. A műtétből való felgyógyulás gyors és sikeres volt, de ezzel sajnos nem ért véget a történet. 2024. szeptember 24-én a varratszedés során ismertették a kórszövettan eredményét: Glioblastoma, NOS (WHO grade 4)-ban szenvedek” – ezek már Ádám saját szavai azon a közösségi adománygyűjtő oldalon, ahol gyógyulására gyűjt.

Orvosa őszintén elé tárta a helyzetet: ha nem kapna onkológiai kezelést, legfeljebb négy hónapig élhetne, a rákellenes terápia alkalmazása mellett sem lehet azonban 15 hónapnál hosszabb túlélésre számítani.

(Nagyon ritka, hogy a glioblasztómában szenvedők több ideig éljenek ennél: mindössze 1 százalék 10 éven túl is életben marad, illetve feljegyeztek egy olyan esetet is, melyben több mint 20 év volt a páciens túlélése, de ebben reménykedni színtiszta önáltatás lenne.)

Pásztory Ádám családja körében

Ezért van szükség az adománygyűjtésre

A glioblasztóma a leggyakrabban előforduló rosszindulatú agydaganat, nagyon rossz prognózist jelent, agresszív és a terápiával szemben ellenálló. Tulajdonképpen bármilyen életkorban kialakulhat, de 50 év felett jellemzőbb, és valamivel nagyobb mértékben érint férfiakat, mint nőket. A daganat gyors tempóban növekszik, ezért az 5 éves túlélése a betegek kevesebb mint 6 százalékánál következik be.

Idézőjel ikon

Ez a gyors növekedés az oka annak, is, hogy még ha ki is metszik a daganatot, annak mikroszkopikus sejtjei már akkor jelen lehetnek más agyterületeken.

Ezeket a vizsgálatok során nem biztos, hogy látják, ám később növekedni kezdenek, és tumort hoznak létre. A kezelésekkel szemben ellenálló daganatokkal nem tud mit kezdeni a sugárkezelés vagy a kemoterápia sem.

Egy reménysugár ugyanakkor létezik: egy német klinikán immunterápiában szeretne részt venni Pásztory Ádám, a hazai egészségügyi rendszerben felvett onkológiai kezelések mellett. „Az eljárás Ralph Steinman kanadai immunológus, sejtbiológus fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas módszeréből fejlődött ki. A klinika által alkalmazott kezelési módszert, illetve az eddigi nagyszerű eredmények részletes bemutatását a legkiemelkedőbb tudományos kutatások vezető forrása, a Nature magazin is publikálta. Az eljárás jelentőségét mutatja, hogy az FDA, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala engedélyezte az eljárást” – taglalja Pásztory Ádám céljának leírásában. A módszer nagyon egyszerűen elmagyarázva azt jelenti, hogy a beteg immunrendszerét egy kifejezetten a részére elkészített vakcina beadásával neoantigén-specifikus T-sejtes válasz útján stimulálják arra, hogy észrevegye és legyőzze a daganatos sejteket.

Sikeres adománygyűjtés és az oltás gyártása után hathetente várják majd kórházba Ádámot
Fotó: Sergii Kolesnikov / Getty Images Hungary

Már januárban kaphat oltást

A klinika saját adatai szerint 32 hónapos túlélésre legalább 95 százalékos az esély, a magyar férfi állapota és kora azonban az akár 60 hónapos vagy még hosszabb túlélést is megengedhet. Ez egyébként a módszerrel kezeltek 54 százaléka esetében következett be eddig. Az azonban, hogy ezt a kezelést Ádám megkaphassa, még hónapokba telik, és sok tízezer euró is kell hozzá. A kemoterápiát és sugárkezeléseket ez idő alatt is látogatja, az első lépéseket, a német klinikára történő regisztrációt pedig már meg is tette.

A következőkben így haladhat az immunterápiáig vezető út:

  • A szövettanból vett minta és friss vérminta eljuttatása a klinikára.
  • 20 ezer euró befizetését követően a klinika a minták alapján elkezdi egy peptidlánc készítését 3-4 hét alatt.
  • 60 ezer euró befizetése után 2,5-3,5 hónap alatt elkészül a szérum, amelyet Ádámnak beadnak.
  • 4-5 napot kell klinikán töltenie, ekkor kapja meg az oltáskezelést, mely után hazatérhet.
  • Még tíz alkalommal, hathetes eltéréssel emlékeztető oltásokat vesz fel Németországban, illetve immunrendszerét is folyamatosan monitorozzák. Nagyságrendileg 15-16 hónapig kapja ezt a kezelést.

Egy érzésnek lehet csak engedni: a szeretetnek

A Dívány kérdésére Pásztory Ádám elárulta, hogyan érzi magát most, hogy már kapja a terápiát is.

"A héten megkezdtem a standard onkológiai programot. Ez sugárkezelést és gyógyszeres kemoterápiát jelent. Egyelőre beigazolódtak az előzetes ígéretek, nagyobb rosszulléteim nincsenek, kisebb „baleseteket” leszámítva, ugyanazt az óvatos, de teljes életmódot élem. 

A sugárzásra korán megyek, így tulajdonképpen az egész nap a rendelkezésemre áll. Kell is, mert a gyűjtés, a külföldi kezeléssel járó adminisztrációs feladatok, illetve a családfenntartói munka kapcsán vannak teendők.

És persze figyelmet kell fordítani a legfontosabbra, a pihenésre is.

A legnehezebb ebben a helyzetben a folyamatos mentális középérték fenntartása. Állandóan történik valami. Nem is valami, kifejezetten hihetetlen dolgok, fordulatok, így a stressz pillanatok alatt be tud, illetve akar törni bármilyen irányból. Márpedig ez árt a legtöbbet ebben a helyzetben. Amikor megoldódik egy ilyen krízis vagy stresszhelyzet, akkor meg olyan fokú a boldogság, mintha véget ért volna ez az állapot. Pedig ez sincs így, bárhogyan is, de ez a helyzet még nagyon sokáig így marad. Rengeteg feltételnek, köztes feladatnak teljesülnie kell ezen az úton.

Idézőjel ikon

Egyszer össze akartam számolni, hány kihagyhatatlan lépésnek, részsikernek kell megoldódnia ahhoz, hogy meggyógyuljak. De hamar abbahagytam, hiszen a stressz nem használ.

Ádám otthon, műtét után

Egy hosszú távú akadályfutás ez, egyenletes tempó kell, hozzá. Nem adhatom át magam a negatív, sötét erőknek, ahogy soha nem mondhatom ki, hurrá, megoldódott a válsághelyzet. Egy dolognak, érzésnek lehet csak engedni, de annak maximálisan, ez pedig a szeretet.

Soha életemben nem tapasztaltam meg ennyi szeretetet, törődést, mint ami most körülvesz. A legnagyobb erő- és reményforrás, hogy ennyien mögém álltak. Eddig is nagy család voltunk, de most több mint 1000 fősek lettünk,

ennyien támogatták eddig a gyógyulásom, nemcsak pénzbeli adománnyal, hanem imádsággal, jó szóval, pozitív gondolatokkal, féltéssel. Megrendítő, felemelő érzés, minden porcikámat átjárja ennek energiája. Hiszem, hogy ez már mindenképpen maga a gyógyulás" - írta Ádám a Díványnak.

Ha sikerül összegyűjteni a pénzt, 2025 januárjában már oltást kaphat Pásztory Ádám. Ha ebben segíteni szeretnél, látogasd meg 4Fund oldalát, és adományozz te is gyógyulására.

A daganatos beteg gyermekek családjait érintő legfontosabb mindennapi kérdésekben segít egy könyv, melyet minden érintett család megkap – ötletgazdáival beszélgettünk a kötetről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.