Ez a Nobel-döntés egész Svédországot kiborította: családját semmizte ki a tudós

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Ha ezer ötletem van, de csak egyről is kiderül, hogy jó, már elégedett vagyok” – pedig Alfred Nobelnek nem csak egy, hanem számos jó ötlete és 355 szabadalma született tartalmas élete során. A svéd tudós egyik legemlékezetesebb alkotása mégis az általa alapított díj, amelynek az egész világ örült, csak a tudós családja fogadta mély felháborodással.

Olyan nincs, hogy minden tökéletes. Az élet kiszámíthatatlan dolgokat produkál, s míg egyszer fenn, másszor bizony igencsak lenn találja magát az ember. Még ha maradandót is alkot, amivel az egész emberiség sorsát fordítja jobbra, és aminek évszázadokon át milliók örülnek, akkor is lesz haragosa, és lesz, akinek még ez sem felel majd meg. De hogy ez pont az ember tulajdon családja legyen...

Tele volt szélsőségekkel Alfred Nobel élete

„Kifejezett kívánságom, hogy a díjak odaítélésekor ne vegyék figyelembe a jelöltek nemzetiségét, hanem a legérdemesebb kapja meg a díjat, akár skandináv, akár nem” – többek között ez sem tetszett mindenkinek. Alfred Nobel – aki szélsőségektől nem mentes életét felfedezések és tragédiák tarkították – a szegénységből képes volt gigászi vagyonra szert tenni, majd 90 gyára tulajdonosaként díjat alapított. A svédek azonban azt nem nagyon értékelték, hogy ebből rajtuk kívül más is kaphat majd.

Alfred Nobel svéd tudós
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Hát még a Nobel-család többi tagja hogy meg volt lepődve, amikor a tudós végrendeleteiből végre világossá vált számukra, hogy nem a rokonság, hanem a díj viszi a prímet a vagyon öröklési sorában.

Még Nobel sem hitt teljesen az általa alapított díj sikerében 

„Szándékomban áll halálom után egy nagy alapot hagyni a béke eszméjének előmozdítására, de szkeptikus vagyok az eredményeit illetően” – mondta egyszer.

Előfordult már a világtörténelemben, hogy egy tudós hiába törte a fejét a világ előmozdítása érdekében valamilyen találmányon éveken vagy egy életen át, rosszul sült el a dolog, és ötlete inkább a pusztulást, mintsem a fejlődést szolgálta. Alfred Nobel kifejezetten békepárti volt, ráadásul a béke eszméje mellett hosszú távon elkötelezett, közben pedig még internacionalista és önzetlen ember is. Hiába volt szülőföldje Svédország, élt Oroszországban, később pedig Franciaországban, és olaszországi lakásában érte utol a halál. Talán ennek is köszönhető, hogy nemzetiségi alapon semmilyen előnyt nem engedett az általa alapított díj odaítélésében a svédeknek.

A svéd Alfred Nobel laboratóriuma 1890-ből San Remóban, Olaszországban
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

De a dinamit feltalálásakor is csak békés, konstruktív célok vezérelték. Miután egy olasz barátja, Ascanio Sobrero kémikus felfedezte a nitroglicerin rendkívül robbanékony tulajdonságát, Nobel nyughatatlan próbálkozásba fogott, hogy az építkezéseknél, alagutak fúrásához, hidak emeléséhez, sziklák kivájásához és a vasúthálózat fejlesztéséhez nélkülözhetetlen terepmunkákat robbantásos módszerrel tudják megkönnyíteni. Ehhez azonban a túl robbanékony nitroglicerin biztonságos használatát kellett tovább fürkésznie. A megoldására egy halálos áldozatokat is követelő laboratóriumi baleset vezette rá indirekt módon. Az így létrehozott anyag lett a dinamit, de a kísérletek során nem „csak” a felrobbant laboratóriumi dolgozók lelték halálukat, hanem 1864-ben, három évvel a cél, vagyis a dinamit létrejötte előtt, maga Emil Nobel, Alfred egyetlen öccse is, mindössze 21 évesen.

Nobel egyik üzemében, dinamitgyártás közben
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

A Nobel-díj alapításának a család örült a legkevésbé

Alfred Nobel, Immanuel Nobel harmadik fiaként született. A család Svédországban előbb viszonylag tűrhető körülmények között élt, de a szintén feltaláló apa kevésbé volt sikeres, mint Alfred nevű fia, így a hitelezők elől egészen Oroszországig kellett menekülnie. Mikor aztán a család ott újra egyesülni tudott, és ismét viszonylagos jólétben élhettek, a fiúk kiváló oktatásban részesültek. Alfréd visszatért azonban apjával Svédországba, két bátyja pedig Oroszországban maradt. Emil nem sokkal később életét veszítette a tragikus robbanásban, de mivel Alfred még így sem adta fel álmai üldözését, a sok befektetett energia és a kitartása meghozta a várva várt eredményt.

Idézőjel ikon

Alfred Nobel végül 20 különböző országban nyitotta meg mintegy 90 gyárát, s tett szert arra a vagyonra, melyből díján keresztül később nemcsak a tudomány fejlődését, de az irodalom gazdagítását és a béke elősegítését is jutalmazzák mind a mai napig.

Igen ám, csakhogy az, hogy a díjazottak jutalmazására hagyta vagyonát, a családtagoknak nem tetszett.

Ha érdekel a különc zsenik érdekes élete, erről a híres tudósról is olvasd el a cikkünket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.