Giuseppe Verdi olasz zeneszerző hatása és népszerűsége napjainkban is töretlen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az általa szerzett egyik opera részlete a legnépszerűbb csengőhang. Zeneszerzői pályája azonban nem indult diadalmenetként, második operája kudarcot vallott, a szereplőket és Verdit is kifütyülte a közönség.
Az immár 211 éve született Giuseppe Verdi azonban nem csak zeneszerzőként alkotott maradandót, borásznak és politikusnak is kiváló volt, de ismert volt karitatív tevékenységeiről is.
Az orgonaszó már gyermekként elvarázsolta
Giuseppe Verdi 1813. október 10-én született az észak-olaszországi Le Roncole nevű kis faluban, egy kisbirtokos és kereskedő családban. Talán ez is magyarázat lehet arra, hogy Verdi nemcsak sikeres zenei karriert futott be, hanem kiváló üzleti érzékének köszönhetően birtokait is felvirágoztatta.
Verdi kisgyermekkorától aktív tagja volt helyi gyülekezetnek, énekelt a kórusban, ministránsként szolgált, és a kántor halála után, mindössze 8 évesen ő lett a templom orgonistája. A legenda szerint
Verdi itt hallott először orgonaszót, ami annyira lenyűgözte, hogy elhatározta, a zene lesz az élete.
Azonban zeneiskolai oktatásban csak 12 éves korától részesült. Tehetségére felfigyelt Antonio Barezzi üzletember is, aki művészetpártolóként számos vállalkozás mellett alapítója volt egy filharmonikus zenekarnak is. Barezzi a pártfogója, majd később az apósa lett Verdinek.
Szakmai és magánéleti mélypontra került
Első művét, az Obertót 1839-ben mutatták be. A sikeres fogadtatás után újabb operák megírására kapott megbízást. A milánói Scala igazgatójának felkérést Verdi el is vállalta, ám második műve, A pünkösdi királyság című vígoperája 1840-ben csúfosan megbukott. Mind a szereplőket, mind pedig a zeneszerzőt kifütyülte a közönség. Ez a kudarc annyira megviselte, hogy ötven évig nem is írt újabb komikus operát. A bukást vélhetően azért élte meg ilyen tragikusan a zeneszerző, mert ekkor magánélete is mélypontra került, épp a mű komponálása közben vesztette el feleségét és két gyermekét is.
Ez a legnépszerűbb csengőhang
A nehézségek ellenére Verdi 1850-es évektől olyan remekműveket írt, mint a Rigoletto, A trubadúr, A Traviata, az Álarcosbál, a Don Carlos és az Aida. Ez utóbbi az egyiptomi alkirály felkérésére született, de a köztudatban élő legendával ellentétben nem a Szuezi-csatorna és nem is a kairói operaház megnyitójára íródott.
A munkát Verdi kétszer is visszautasította, majd harmadszorra „megfenyegették”, hogy ha ismét nemet mond, Wagnert vagy Gounod-t kérik fel, hogy írják meg helyette az operát. Ez annyira felbőszítette, hogy végül igent mondott, és elvállalta a munkát.
Így született meg az Aida, melyből az Aida diadalmenete napjainkban a legnépszerűbb mobiltelefon-csengőhang.
Bár Verdi és Wagner is koruk legbefolyásosabb operaszerzői voltak – akik személyesen sosem találkoztak –, mégis ellenszenvet tápláltak egymás iránt.
Borászkodott és jótékonykodott
Giuseppe Verdi mindig is az egyszerű vidéki életet preferálta, ezért ahogy anyagi helyzete megengedte, szülőfaluja közelében felépítette a Villa Sant'Agatát, ahol kedvtelésének, a mezőgazdaságnak szentelhette szabadidejét. Egyebek között lovakat tenyésztett, szőlőt ültetett, és tavakat építtetett. Verdi nemcsak zeneszerzőnek, hanem borásznak is kiváló volt, sőt ismert volt karitatív tevékenységéről is.
„Művei” közül arra a házra volt a legbüszkébb, melyet Milánóban építtetett idős énekesek elhelyezésére és gondozására.
1889-ben Verdi megbízást adott egy nyugdíjas otthon építésére is, ahol a szegény sorsra jutott zenészeknek biztosított ellátást. Nyugdíjasotthona, a Casa Verdi ma is művészeknek és zenészeknek ad otthont.
Zeneszó nélkül temették el
Verdi 1901. január 27-én halt meg, Mozart születésének 145. évfordulóján. Ezen a napon szinte egész Milánó gyászba borult, az üzletek többsége bezárt, és a közlekedés is leállt egy időre. Az opera kimagasló egyéniségének temetése Milánóban egyszerűen és zene nélkül zajlott. Verdi kérése ugyanis az volt, hogy zeneszó nélkül helyezzék örök nyugalomra.
Sokan találgatták, hogy egyik pillanatról a másikra miért veszítette el a hangját a 20. század legünnepeltebb operaszopránja.
