Fél liter víz ezer forintért: zseniális marketingötlet alapozta meg a több évszázados sikert

Olvasási idő kb. 4 perc

Dédanyáink még élcelődtek azzal, hogy egyszer még a levegő is pénzbe fog kerülni, pedig nekik még az is extrémnek számított, ami ma már hétköznapi realitás, hogy egy pohár vízért sokszor ugyanannyit fizetünk, mint egy üveg sörért, borért vagy üdítőért. Néha még többet is...

Nagy különbségeket az eltérő gyártmányok között sok termék esetében találunk, de talán nincs még egy olyan, amelynek az ára akkora szórást mutat, mint az (ásvány)vízé.

Ásványvizek történetei

Persze, a sikerhez most is, mint általában, az értékes beltartalom mellé nem jön hasztalan néhány meggyőző anekdota sem. Egy francia márki egészségügyi panaszait elűző kristálytiszta alpesi forrásvíz több mint kétszáz éve felismert gyógyhatása, vagy a Leonardo da Vincit macerás utazásra bíró elfojthatatlan forrásvíz utáni vágy, netán a cári Oroszországban Csehovot Csajkovszkijjal közös szenvedélyként összefűző forrásvízimádat mind presztízsnövelő emlékek.

Hegyi patakok és vulkáni eredetű források évszázadok óta adnak híres ásványvizeket
Fotó: Ðððµðºñðµð¹ Оððð¾Ð² / Getty Images Hungary

A marketing- és árverseny komoly küzdelmét a vulkanikus eredet és az alpesi származás csak még jobban kiélezi, s akkor az egészséges ásványvizek patinás régmúltjáról még nem is esett szó.

Történelmi ásványvizek

Talán a legdrágább és legnagyobb presztízsű termék története, az Evian forrásvízének karrierje egészen 1789-ig nyúlik vissza. Ekkor bukkant rá Évian-les-Bains városában a máj- és vesebántalmaktól gyötört francia nemes, de Lessert márki a Szent Katalin-forrás gyógyító vízére. Legalábbis a márki hamar elkezdte tapasztalni a víznek a szervezetére gyakorolt kedvező élettani hatásait, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy kisvártatva már a helyi doktorok is kúraként javasolták a víz fogyasztását. Előbb, 1806-ban még csak fürdők létesültek a városban, majd 1826-tól csomagolóüzem is, miközben az egészség zarándokhelyévé lényegült át az alpesi környezet. 1978-ban, amikor mi még javában gyanútlanul nyakaltuk a kevés konkurenciával bíró csapvizet hazánkban, a Danone Waters már az USA-ban és Kanadában kezdte értékesíteni az egészséges palackozott nedűt. A svájci-francia Alpok lábánál azonnal, helyben palackozásra is kerülő ásványvíz "gyártói" ma is büszkék arra, hogy termékük 100%-ig természetes, semmilyen vegyi eljáráson nem megy keresztül.

Ez az ásványvíz régóta nagy presztízsű, és gyerekeknek kifejezetten ajánlott
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

De ha a kor lenne az ásványvízderbi igazi fokmérője, a francia forradalom idején felfedezett Evian alulmaradna az olasz Dolomitok sok száz éve fogyasztott vízével, a San Pellegrinóval szemben. Ebből állítólag, már az 1800-as évek legvégén mintegy évi 35 000 üveggel palackoztak, sőt még ennél is jóval korábban, maga Leonardo da Vinci is visszatérő vendége volt a településnek az életelixír forrásvíz csábítóan friss és gyógyhatású vize okán.

Talán az egyik legrégebbi ásványvíz...
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

De a cári Oroszország is kiállított egy riválist a grúz Borjomi ásványvíznek köszönhetően, melyről szintén azt rebesgetik, hogy már a hetedik században fürdőben kényeztette a környékbelieket, és már vagy ezer éve isszák is gyógyító vízét. Noha később a feledés homályába merült a csodavíz egy időre, a cári Oroszország hadserege újra felfedezte Csajkovszkij és Csehov legnagyobb örömére, akik szintén boldogan kortyolták a vizet, melyből tündöklése tetőfokán 400 millió palackot töltöttek meg évente. Nem csak a tündöklés hágott a tetőfokára, a víz is magas hőfokon tör a felszínre, így még a csomagolásba töltéskor sem hűl állítólag 41 Celsius-fok alá.

De még így sem érnek fel öreg, dél-francia vetélytársukkal, a Les Bouillens-ből nyert, "agresszív pezsgőként" is ismert forrásvízzel. A Montpellier melletti, magas széndioxid-tartalmú víz forrásnak területét Louis Perrier doktor vásárolta meg 1898-ban, gyógyfürdőt nyitott, és palackozni kezdte a vizet, de azt, úgy tartják, igazából már az ókori rómaiak is ismerték és elismerték.

Ásványos vízek

Persze felmerül a kérdés, az olcsó ásványvizek mellett hozzátesz-e az egészségünkhöz bármit, hogy egy ásványvíz régóta híres csodatevő képességéről. Sőt, egyáltalán az ásványvíz tesz-e hozzá szervezetünk jóllétéhez a csapvízhez képest?

A kevesebb néha több, még a víz ásványianyag-tartalmának esetében is
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

Ezt már többen is, több szempont alapján tesztelték, s a tudományos igényű vizsgálatok bebizonyították, hogy

Idézőjel ikon

ásványianyag-tartalomban bizony egy átlagos hazai csapvíz nemcsak, hogy felveszi a versenyt a méregdrága és az olcsóbb ásványvizekkel szemben, de még ideálisabb arányban is tartalmazza a különböző ásványokat, mint a palackozott rokonok.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a szervezet számára optimális vízkeménység 50 és 350 mgCaO/dm³ között helyezkedik el, amit a csapvíz teljesít is. Sőt, abban is konszenzus van a téma hozzáértői között, hogy az ásványianyag-tartalomnak is érdemes határt szabni.

Idézőjel ikon

A túlzott kalciumbevitel vesekőképződéshez vezethet, a nátrium túladagolása magas vérnyomást, akár szív- és érrendszeri panaszokat is előidézhet, a szulfáté pedig túlzottan felpörgeti az emésztést.

A csapvíz nem csinál ilyesmiket, s egy egészséges szervezet számára éppen kiegyensúlyozott mértékben tartalmazza a szükséges ásványokat is. Arról már nem is beszélve, hogy a különböző anyagú (ólom vagy műanyag) vezetékeken ugyan keresztülcsordogál, mire a poharunkba ér, de nem "oldja", áztatja heteken át a műanyag palackot. Ezek ugyanis nem csak használat után képesek környezeti károkat okozni, hanem a szervezetbe juttatott mikroműanyagok révén is egészségügyi kockázatot jelenthetnek.

Ha a műanyag palackban tárolt víz veszélyeiről szeretnél többet megtudni, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.