Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szóviccek, legalábbis az olyan egyszerű formájukban, amikor csak rokon hangzású szavakat társítunk, Molière szerint a kevésbé művelt egyének szellemi játékai. Talán túl magasra tette a lécet, mert egyébként mi más lenne képes annyira ellentétes reakciókat kiváltani az emberből egy pillanat alatt, mint egy jó (rossz) szóvicc: egyszerre nevetjük el magunkat és nyögünk fel a fájdalomtól. Alapvetően szubjektív szempontok alapján összegyűjtöttük a 10 legjobbat.
82 évvel ezelőtt a Magyar Nemzet újságírója, Kovács Endre arra vállalkozott, hogy többek között Sigmund Freudot is helyreigazítva fejtse meg a viccek hatásmechanizmusát. A végkövetkeztetése az, hogy a vicc lényege a szellem öröme önmaga szabadsága felett, ami valljuk meg, nem igazán van összhangban Molière kijelentésével. A tudósok is tulajdonképpen erre jutottak, amikor utánajártak a dolognak, nyilván nem a szellemet, hanem az agyat vizsgálva a legfejlettebb technikával. A londoni Neurológiai Intézet munkatársai 2001-ben lokalizálták, hogy melyik viccfajta hol fejt ki aktivitást az agyban, míg egy kaliforniai kutató 2005-ben arra is rájött, hogy a szóviccek feldolgozása mindkét agyféltekét egyszerre dolgoztatja meg, vagyis komoly szellemi erőpróba. De vajon mely szóviccek okozhatták az elmúlt évtizedekben a legnagyobb gyönyörűséget szellemünknek?
A 10 legjobb magyar szóvicc
Elöljáróban érdemes idézni Eckhardt Sándort, aki A francia szellem című 1938-as könyvében a szóviccekről azt írja: ha „szételemezzük a napi használatra írt, nem nagyigényű humoros cikkecskét, tönkre is tesszük komikus hatását, mert az efféle tréfák csak a pillanat számára készülnek”. Az irodalomtörténész azonban azt is hozzáteszi, hogy bár az adott szituáció szüli ezeket a kiszólásokat, némelyik olyan jól sikerül, hogy hosszú évtizedekig is meg tudja őrizni hatásosságát, és képes kiváltani sokadik hallgatójából is a hatást. A listánk inkább ez utóbbiakra fókuszál, íme fordított sorrendben a 10(+1) kedvenc:
10. Elsőként jöjjön az a vicctípus, amikor a találós kérdésben segítségül megadjuk a kezdőbetűt, például:
– Ki az? Ó-val kezdődik, és szereti a süteményt.
– ???
– Ó, hát ez én vagyok! (Természetesen a sütemény helyett korhatáros kívánalmak is szoktak szerepelni a viccvariációkban.)
9. A magyar nyelvben sokkal gyakrabban fordul elő az azonosalakúság jelensége, mint hinnénk, ezt használja ki számtalan viccünk, mint például ez a vegyes típusú homonímiát tartalmazó példány is, amely rengeteg szituációban tud váratlanul felbukkanni, ha nem is harsány hahotára fakasztva minket, de sokadszorra is nyilvánvalóan bizsergető aktivitást kiváltva mindkét agyféltekénkből:
– Mit mond a kéményseprő, amikor belenéz a kéménybe?
– ???
– A koromhoz képest jól nézek ki!
8. Bár Echhardt Sándor szerint megette a fene, ha magyarázni kell, a következő szóviccet muszáj „eljátszani”, mert nem mindenki számára evidens ma már a látvány:
– Melyik jármű áll meg hő hatására?
– ???
– A lovas kocsi. (És akkor itt elő is lehet adni, ahogy a képzeletbeli gyeplőt megrántva megálljt parancsol a kocsis a lónak: Hööööööö!)
7. Gyakori a szóviccek világában a tájékozatlan, korlátolt kvalitású diák személye, akinek megnyilvánulása olykor nem is áll messze a tökéletes megoldástól, mondhatni, vak tyúk is talál szemet:
– Pistike, mondj két névmást!
– Ki, én? (Variáció a szófaji kategóriák mentén kibomló szóviccre: – Apa, kimehetek játszani? – Ki. – Én.)
6. A homonímiákban rejlő lehetőségeket aknázza ki a következő példa is a 9.-hez hasonlóan, az azonosalakúság nyelvtani típusából humort kovácsolva:
A tehén bonyolult állat, de én megfejtem.
5. Állhatna itt csokorban az összes Jean-vicc, de a mezőny nyilvánvalóan vegyes, néhány közülük kifejezetten fájdalmas. Emeljünk ki közülük egy olyat, amely túlmutat a Jean-viccek világán, és a 9. sorszámú szóvicchez hasonlóan rengetegszer elsütjük, persze ez a szituáció eléggé kötött az időjárás szempontjából:
– Jean, kérem az esernyőmet. Átmegyek Xavér grófhoz.
– Ilyen viharban, uram?
– Igen, mert azt mondta, menjek, amikor jól esik.
(Helyesírási szempontból érdemes megjegyezni, hogy a különírás és egybeírás jelen esetben jelentésmegkülönböztető szereppel bír, lásd: jól esik vs. jólesik.)
4. Van, amikor váratlan, már-már filozófiai mélysége van a felszínen kibomló nyelvi játéknak, ezt figyelhetjük meg listánk negyedik helyezettjénél. Természetesen előnyben vannak azok a viccek, amelyeket jellegzetes, eleve nevetést kiváltó (L'art pour l'art-) karakterek adnak elő, így a hatás hatványozott, mint ebben az esetben, ahol maga a szóvicc egy jól ismert magyar közmondást alakít át a KEEP CALM-pólók bölcsességének megfelelően:
Nyugalom, a hosszú élet ritka.
3. Van, amikor bármennyiszer is jelenik meg a szóvicc a vizuális emberek képzeletében, ugyanolyan viccesnek találják a nyelvi leleményt. Így vagyok én is ezzel a példával, ahol a homonímia a szavak határán túlnőve még erősebb hatást kelt:
– Te kergeted azt a kutyát?
– Tekergeti a fene, el akarom kapni!
2. Talán nem véletlenül érkeztünk a matematika világába listánk első két helyezettjével, hiszen az agy nagyobb tornamutatványra kényszerül, amikor számtani kifejezéseket és nyelvi elemeket egyidejűleg kell értelmezni. Egyébként a következő példa nemcsak humoros, de a tágabb kontextust nézve némileg ijesztő is:
– Kislányom, teljesen egyedül oldottad meg ezt az egyenletet?
– Nem. Két ismeretlennel.
1. A szubjektív listánk győztese talán a tökéletességével érdemelte ki a diadalt, hiszen két többtagú kifejezés hangalakja fedi le egymást teljesen, két teljesen más jelentésmezőt és asszociációs terepet bevonzva. És lehet, hogy sokadszorra már nem nevetünk fel, miért is tennénk, hiszen ismerjük a megoldást, de az elismerés lámpája biztos, hogy felvillan elménkben a szóvicc kitalálójának személyét illetően. A legkorábbi nyoma ennek a szóviccnek egy 1996-os Új Dunántúli Napló-számban lelhető fel, azonban figyelembe véve a műfaji sajátosságokat, ennél nyilván régebbi találmányról van szó:
– Melyik a legjobb gyógyszer?
– ???
– A mínusz öt, mert az egyből hat.
Akik még a listán szerepelhetnének
A győztest már nem igazán lehet megelőzni, de bizonyára mindenkinek van egy kedvence, amelyről objektíve(!) be tudja bizonyítani, hogy az a legjobb szóvicc. A fenti lista készítőjének is lehetnének még további jelöltjei, de ha csak egyetlen +1-re van lehetőség, az ez:
– Apuka, majszoljon!
– Jó, maj' szólok.
Vagy például (ugye hogy nehéz abbahagyni?):
– Imre, miért van az arcod lekvárral bekenve?
– Ez az új Imi-dzsem.
De ahogy Hankiss Elemér a kannibálos példája után megjegyzi 1982-ben megjelent, A beszélő ember című írásában:
A szavak különböző jelentései közti ide-oda bicsaklás e lehetőségét szóviccek és »jelpoénok« olyan óriási tömege aknázza ki nap mint nap, s ez a viccanyag olyannyira közismert, hogy fölösleges itt tovább szaporítanunk a példákat.
A lista egy kivételtől eltekintve elsősorban a konkrét személyekhez nem köthető kreálmányokat veszi sorra, így bizonyára van, aki hiányolja a mezőnyből az elmúlt évtizedek legismertebb humoristáit, Nagy Bandó András, Sándor György vagy Hofi Géza szóvicceit, esetleg Maksa Zoltán vagy Markos György, Nádas György és Boncz Géza felejthetetlen jeleneteit. Utóbbiból itt meghallgathatunk kárpótlásul néhány gyöngyszemet, mint például az „annak idején, amikor még ültünk az ávéház teraszán”. (Címlapkép: Fortepan / Szalay Zoltán)
