4 dolog a 80-as évekből, ami ma már elképzelhetetlen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A régi emlékeket megszépiti az idő. Ezért hajlamosak vagyunk kellemes nosztalgiával gondolni letűnt korok kevéssé élhető pillanataira is. Amikor panaszkodunk, érdemes felidézni, hogy nekünk már bőven természetes az, amiért szüleink még kínt szenvedtek.

Ma, ha az ember véletlenül belebotlik a tévében egy jó filmbe, azonnal láthatja, mennyi van még hátra belőle, lestoppolhatja, amíg megír egy sms-t, és akár másnap folytathatja. Ezzel szemben, drága jó nagyszüleink bevált napi rutinjának még része volt az újságosstandnál való sorban állás hétről hétre, rádió- és televízió-műsorújságért. Két-három, még ma is létező műsorújság vetekedett az otthon programot mazsolázni vágyók kegyeiért, melyek a tévé szigorúan keddtől vasárnapig terjedő műsorkínálatát mutatták már a retró érában is

A hétfő az önmegtartóztatás napja volt, a televízió egész nap csak az úgynevezett „hangyaháborút” közvetítette élő egyenes adásban. És még így is, nagyító alatt vették szemügyre a kínálatot a lelkes tévézők: toll a kézben, és munkára készen! Amelyik műsorról a rövid ismertető vagy a hetedik érzék azt súgta, ígéretes, máris kapta a bekarikázást.

Ma már ki akarna kikelni a fotelből, hogy csatornát váltson?
Fotó: paci77 / Getty Images Hungary

Vonalas telefon

Őszintén, manapság hány évesen kapja egy gyermek az első mobiltelefonját? Persze, más időket éltünk, amikor a telefon még egy piros vagy csontszínű, tárcsás készüléket jelentett malacfarok vagy szerpentinszalag módjára kunkorodó, tone in tone kábellel. Ma már általános iskolás korban kapják a gyerkőcök első okostelefonjaikat, és el sem tudják képzelni azokat az időket, amikor még a vonalas telefonok sem voltak olyan természetesek.

A számot, kérem, tárcsázni kellett, nem beütni – retró szokás szerint
Fotó: asbe / Getty Images Hungary

Nálunk a szomszéd néni az első emeleten volt a szerencse fia, akinek már a '80-as évek közepe táján is volt önálló telefonvonala, miközben, kórházi dolgozóként, gyakran ügyeletet vállaló egészségügyi dolgozó szüleimnek még sokáig nem. Írd és mondd, 17, azaz tizenhét esztendőt kellett az igényléstől várakoznia családomnak a földi vonalra. Földöntúli öröm volt tehát, amikor megkaptuk. Onnantól, 1986-tól, ha éjjel, a kórházból jött az üzenet, hogy érkezik a mentő, és rohanni kell, már nem kellett hozzá az idős szomszéd nénit felkelteni legszebb álmából.

Türelem rózsát terem

– mondják, és igazuk van, ugyanis 17 év ellibbenő várakozása meghozta gyümölcsét: saját vonalat kaptunk. Azokban az időkben ugyanis az iker szavunk más értelmet is nyert: egy telefonszámhoz két felhasználó is tartóztatott, akik osztoztak az ikervonalon. Ha egyikük éppen beszélt, a másiknak meg kellett várnia, hogy az iker befejezze a trécselést.

Ma már jó dolgunk van…

Csak gondolunk egyet, hirtelen elfog a vágy, és veszünk egy autót. Kedvünkre válogathatunk használt vagy vadonatúj, olcsóbb vagy drágább modellek közül. Igaz ugyan, hogy a pandémia rontott kicsit kényeztető jó dolgunkon: Covid előtti életünkben a vadonás új autó is napok vagy hetek alatt rendelkezésünkre állt. A poszt-Covidban egy új autóra megint várnunk kellett egy ideig, de olyat kaphattunk, amilyenre csak vágyunk, vagy pénztárcánk engedi.

Régen viszont csak 3-5 évente választhattak a szerencsésebbek piros Zsiguli, narancssárga Škoda, világoskék Trabant vagy törtfehér Dacia közül, illetve az örök optimisták bízhattak az autónyeremény-betétkönyv csodájában is, vagyis egy végtelenül hosszú lista aljáról kezdhették a várakozást egyre, leginkább a fenti retró személygépkocsi-klasszikusokból. 

Stílszerűen egy lakótelepi ház előtt… Getty Images Hungary
Fotó: Gaschwald

Na és az utazás?

Most, a nyár közeledtével, nem is tudjuk, milyen luxusban van részünk rábökni a térképen egy tetszőleges úti célra, és megszervezni oda az utazást. Anno, a piros útlevél fehér holló volt, a kék még annál is ritkább. Az 1972-ben életbe lépett „színes” útlevél rendszerben a szocialista, baráti országokba történő, maximum 30 napra terjedő utazásokra a piros (a színválasztás, nyilván tudatos) útlevél szolgált. A kékkel „Nyugatra” is eljuthatott a kalandvágyó magyar, de nem sűrűbben, mint háromévente. Morzsányi dollárkákat is rendszeresen kiutaltak, de azt érdemesebb volt esetleg néhány évente egy dollárbolti „shoppingon” elverni, mert a nyaralás költőpénzére aligha futotta az éves kvóta.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.