A legszörnyűbb tettekért kerültek a bűnösök a görög mitológiában a Tartaroszba, az alvilág legsötétebb börtönébe. Gyakran valóban rettenetes tetteket hajottak végre az itt raboskodók, máskor azonban az volt a bűnük, hogy a görög istenek által uralt világrendet fenyegették, vagy éppen feldühítették az Olümposz valamelyik lakóját – általában Zeuszt, a főistent.
A görög mitológia bővelkedik az izgalmasabbnál izgalmasabb történetekben. Ezek közül néhány azonban borzalmas részleteket rejt. A legszörnyűbb tettek végrehajtóira szörnyű büntetés is várt – őket zárták be a Tartaroszba, ahol elképzelhetetlen kínok vártak rájuk.
Mitikus rabjai is voltak a börtönnek
Tartarosz azonban nemcsak egyszerű börtön volt, ahol büntetés várt a rabokra. Hésziodosz görög költő például az Istenek születése című művében Aithér (az űr és a menny megtestesítője) és Gaia (a Föld istennője) fiaként írt róla, a legősibb görög istenségek egyikeként. Homérosz az Iliászban pedig így fogalmazott:
„épp olyan távol van Hadész alatt, mint amennyire az ég a föld fölött.”
Az mindenesetre bizonyos, hogy szörnyű dolgokat kellett elkövetni ahhoz, hogy valaki a Tartaroszba kerüljön. Az itt raboskodók történetében sokszor közös elem, hogy az istenek uralmát veszélyeztették. Nem véletlen, hogy a börtön első lakói Uranosz és Gaia (az Ég és a Föld) első gyermekei voltak: formátlan szörnyalakok, a százkezű hekatonkheirek és az egyszemű küklópszok. Ide zárták az olümposzi istenek a titánokat, miután tízéves háborúskodás után legyőzték őket. Később vált csak a Tartarosz a legnagyobb bűnt elkövető emberek börtönévé – ők voltak leghíresebb lakói.
A hiábavaló munka büntetése
Tartarosz egyik legismertebb rabja valószínűleg Sziszüphosz, Aiolosznak, Thesszália első királyának fia, aki ravaszságáról vált híressé. Egyes források szerint ő lehetett Odüsszeusz apja. Túljárt például Hermész fiának, Autolükosznak az eszén is, akit előtte senki sem tudott rászedni. Autolükosz ugyanis folyamatosan lopkodta Sziszüphosz marháit, ám ezt lehetetlennek tűnt rábizonyítani:
Hermész fia ugyanis meg tudta változtatni az állatok mintázatát, így az ő barna-fehér tehenei egyáltalán nem hasonlítottak Sziszüphosz fekete-fehér állataira.
Az agyafúrt thesszáliai azonban azt vésette megmaradt tehenei patájába: „Autolükosz lopott el engem”, így rá tudta bizonyítani a tettet Hermész fiára (akivel ezután egyébként jó barátok lettek).
Sziszüphosz története akkor vett szerencsétlen fordulatot, amikor pletykálni kezdett Zeusz egyik szerelmi kalandjáról. Büntetésül a villámok atyja megbízta Thanatoszt, a halál megtestesítőjét, hogy zárja be a Tartaroszba. Sziszüphosz azonban azt füllentette, hogy nem tudja, hogy kell feltenni a bilincset, és megkérte Thanatoszt, hogy mutassa meg neki saját csuklóján. Az Éj istennőjének fia ezt meg is tette, ám az agyafúrt Sziszüphosz rácsattintotta a bilincset az isten kezére, foglyul ejtve őt.
Amíg a Halál nála raboskodott, senki sem halt meg a Földön.
Végül Arész, a hadisten szabadította ki Thanatoszt, Sziszüphoszt pedig arra ítélték, hogy gurítson fel egy hatalmas kőtömböt egy dombra, majd a másik oldalon görgesse le. Minden alkalommal azonban, amikor már majdnem sikerül ez neki, annyira elfárad, hogy a kőtömb visszagurul – így örök időkre hiábavaló erőfeszítésekre ítéltetett.
Börtön lángoló keréken
Ixión, lapitha király az egyik legalapvetőbb és legfontosabb törvény, a vendéglátás szent szabálya ellen vétett. Déioneusz lányát, Diát vette feleségül, és gazdag nászajándékot ígért érte. Ezt azonban nem fizette meg, hanem meghívta magához felesége apját, majd izzó szénnel teli verembe lökte. Szörnyű vérbűnétől – a görög mitológia első rokongyilkosságától – senki sem volt hajlandó megszabadítani, és elvégezni vele a feloldozás szertartását. Egyedül Zeusz könyörült meg rajta, sőt, meg is hívta az Olümposzra, az istenek lakomájára. Ixión azonban méltatlannak bizonyult bizalmára: az istenek nektárjától felhevülve megkörnyékezte Hérát, az istenek atyjának feleségét.
Zeusz ezért próba elé állította: ködből elkészítette Héra mását, Nephelét, és Ixión megbukott: nem tudott ellenállni a csábításnak.
A főisten ezért egy örökké forgó tüzes kerékre kötöztette, amely előbb az égen, majd a későbbiekben Tartaroszban forog örökkön-örökké. (Ixión és Nephele nászából született egyébként Kentaurosz, aki a Pélion-hegyi ménes kancáival összeszűrve a levet a kentaúrok nemzője lett.)
A vízhordás örök rabjai
Bélosz egyiptomi királynak összesen öt gyereke volt, közöttük egy ikertestvér: Danaosz és Aigüptosz. Előbbinek 50 lánya, utóbbinak 50 fia született. Aigüptosz elhatározta, hogy a gyermekek házasodjanak össze, és az sem zavarta terve megvalósításában, hogy Danaosz és lányai ezt nem akarták. A lányok egészen Argoszig menekültek, ahol azonban elfogták őket – nem volt más választásuk, mint beleegyezni a házasságba.
Danaosz azonban a nász előtt minden gyerekének egy tőrt adott, és a lányok nem is voltak restek használni a fegyvereket.
Egyedül a legidősebb gyermek, Hüpermnésztra nem volt hajlandó megölni férjét, Lünkeuszt. A férfi bosszút állt testvérei gyilkosain, és mindnyájukat megölte. (Kivéve a legkisebbet, akit vízkeresés közben Poszeidón csábított el.) A danaidák azonban haláluk után tovább bűnhődtek tettükért: a Tartaroszban örökkön-örökké vizet kell hordaniuk egy lyukas hordóba. (Hüpermnésztra és Lünkeusz békésen élhette le életét, egyik leszármazottjuk Perszeusz volt.)
Az örök lakoma ígérete
Tantalosz Zeusz és Plutó fia volt, aki sokáig idilli életet élt: Phrügia királyaként gazdag volt, ráadásul Zeusz kegyeltjeként részt vehetett az istenek lakomáján. Ám hálátlannak bizonyult: ambróziát és nektárt lopott, valamint az istenekről pletykált. Az olümposziak megdühödtek, és Tantalosz úgy próbálta meg kiengesztelni őket, hogy meghívta őket egy hatalmas lakomára. Mivel nem volt elég eledel az éléskamrájában ahhoz, ilyen népes társaság jóllakhasson, feldarabolta fiát, Pelopszot, és belekeverte az istenek elé tett ételbe. Ám nem sikerült átvernie őket: észrevették, mi került a tányérjukra (kivéve Démétért, aki evett pár faltot a bal lapockából), és szörnyű büntetéssel sújtották Phrügia királyát. Országa elpusztult, Tantalosszal pedig maga Zeusz végzett.
Halála után a Tartaroszba került: egy tó fölé nyúló fáról lóg az idők végezetéig, mardosó éhséget és kínzó szomjúságot érezve.
Ha a tóból, amelynek vize a derekáig ér, inni próbál, a víz visszahúzódik, és csak fekete iszap marad a helyén. Ha pedig a fáról egészen a válláig lógó, ínycsiklandozó gyümölcsökből (körte, alma, füge, olajbogyó és gránátalma – mind gyönyörű és zamatos) próbál megszerezni egyet, egy széllökés kisodorja a kezéből.
Isteni viszálykodás
Tityus története tragikus, hiszen bűne nem saját ötlete volt. A hatalmas óriást, Zeusz és a halandó hercegnőnek, Elarának a fiát, Héra bujtotta föl, hogy erőszakolja meg Letót, Zeusz kedvesét. Leto gyermekei, Apolló és Artemisz azonban lenyilazták, és az óriást büntetésként a Tartaroszba zárták. A szörnyű börtönben kifeszített tagokkal láncolták egy hatalmas sziklához – két keselyű minden nap a máját marcangolja, amely azonban másnapra mindig visszanő. (A büntetés Prométheusz történetéből is ismerős lehet.)
Ha érdekel a görög mitológia, bizonyára azt is szívesen elolvasod, hogy mi az alapja a trójai faló történetének.
