Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Firenze 16. századi uralkodója építtette a Vasari-folyosót, hogy lakhelyéről, a Pitti-palotából szabadon, biztonságban juthasson el a kormányzói palotába anélkül, hogy a köznép által is használt utat kelljen járnia.
Ma Firenze egyik sokat csodált látnivalója a Ponte Vecchio, az Öreg híd, amely az Arno folyó két partját köti össze. A figyelmes szemlélő azonban észreveheti, hogy a híd tetején egy különleges építmény húzódik: egy fedett járat, amely nem ér véget az átkelővel, hanem tovább folytatódik. Az egyik oldalon egészen a Pitti-palotáig tart, ahol valaha Firenze vezetője lakott, a másik oldalon pedig, áthaladva az Uffizin, a kormányzói palotánál ér véget. Ezt a rejtélyes építményt I. Cosimo firenzei herceg, a híres Medici-család tagja építtette, mert saját bejáratú utat akart lakhelyéről a munkahelyére.
A város leghíresebb hídjára épült a folyosó
Nem akárhova készült a rejtekút: a Ponte Vecchio Firenze méltán leghíresebb hídja. Ezen a helyen már az Öreg-híd megépülte előtt, az etruszkok idejében is átkelő állott, valószínűleg azért, mert ez a folyó legkeskenyebb szakasza. Legismertebb jellegzetessége az, hogy külsejére fecskefészek-szerűen apró műhelyeket építettek. Ezekben eredetileg hentesek és bőrcserzők dolgoztak, ám a későbbiekben helyüket aranyművesek és ékszerészek vették át.
A hídon több jellegzetes pont is található. A közepén, az egyik épület tetején például egy napóra látható. Az ősrégi időmérőt azután helyezték el a hídon, hogy az építmény az 1333-as árvízben szinte teljesen megsemmisült. Az újjáépítéssel 1345-re készültek el, ekkor helyezték el a napórát, alatta a mára szinte olvashatatlanná vált felirattal:
„tizenkét évvel később, a kommün megelégedésére, ezzel a díszítéssel építették újra”.
A napórától nem messze egy mellszobor található, amely Benvenuto Cellinit, a híres 16. században élt szobrászt és aranyművest ábrázolja, akinek egyik híres bronz alkotása, a Perszeusz és Medusa a Piazza della Signorián található. Az alkotást Raffaello Romanelli készítette 1900-ban, Cellini születésének 400. évfordulója alkalmából.
Jeles pont található a híd bejáratánál is, ahol egy kőbe Dante Isteni színjátékának egy részletét vésték a harmadik, paradicsomi színből. A szöveg azt a helyet jelöli, ahol 1215-ben meggyilkolták Buondelmonte de' Buondelmontit, aminek hatására kirobbant a guelfek és ghibellinek harca Firenzében. Az itáliai költőt amúgy is szoros szálak fűzik a hídhoz, hiszen a legenda szerint Dante itt pillantotta meg Beatrice di Folco Portinarit, akiről híres művében paradicsomi vezetőjét mintázta.
Külön utat akart magának herceg
A Ponte Vecchió tehát már évszázadok óta állt, amikor a legjelentősebb „hozzáépítésen” átesett. Ekkor döntött úgy I. Cosimo firenzei herceg, hogy olyan útvonalat akar magának lakhelyétől, a Pitti-palotától a kormányzói palotához, a Palazzo Vecchióhoz, amelyet csak ő használ. A Medici-család tagja így akarta elkerülni, hogy a hídon átvezető, mindennapos útja során megtámadhassák, valamint azt, hogy ugyanazt az utat kelljen használna, mint az egyszerű embereknek. (Azért is félt a nyilvános megjelenéstől, mert uralma Firenze városának köztársasági korszakát váltotta fel.) Cosimo 1565-ben bízta meg a munkával Giorgio Vasarit, a kor híres festőjét és építészét. A munkálatok mintegy öt hónapon keresztül tartottak, és a nagyjából 1 kilométer hosszú rejtekút megépítéséhez több tornyot is le kellett bontani.
Ebbe jobb híján mindenki beleegyezett – kivéve a Mannelli-családot, amely azonban olyan befolyásos volt akkoriban, hogy Vasarinak végül meg kellett kerülnie a toronyházat.
A folyosót munkába járáson kívül arra is használhatta a herceg, hogy misére járjon, hiszen bejárás nyílik róla a Santa Felicita templom karzatán kialakított páholyba. Az építkezés befejeztével azonban újabb problémával találta szembe magát a herceg. A Ponte Vecchio műhelyeiben ugyanis hentesek és bőrcserzők dolgoztak – így a munkájukkal járó rengeteg hulladékot azonnal a folyóba tudták üríteni.
Ezeknek a tevékenységeknek a rettenetes bűzét azonban a magasban is lehetett érezni.
I. Cosimo ezért eltávolíttatta ezeket az üzleteket, hogy helyükre sokkal kellemesebb látványt nyújtó és kellemetlen szagoktól mentes műhelyek költözhessenek – így lett a híd az aranyműveseké és az ékszerészeké, akik napjainkban is kizárólagosan használhatják az apró helyiségeket.
A kilátás mentette meg a világháborúban
A hidat és a folyosót azonban nemcsak a Medici-család tagja kedvelte. Benito Mussolini például annyira odavolt a hídról nyíló kilátásért, hogy elrendelte a folyosó közepén az apró, kör alakú ablakok megnagyobbítását. A Ponte Vecchio átalakítása pont elkészült, mire Mussolini szövetségese, Adolf Hitler Firenzébe érkezett.
A Führernek is nagyon tetszett a panoráma, olyannyira, hogy amikor a német csapatok visszavonultak a szövetségesek elől, egyedül az Öreg-hidat nem rombolták le Firenze átkelői közül.
Sajnos nem volt ilyen kegyes a sors a Vasari-folyosóhoz, amikor az olasz maffia 1993. május 26-án autóba rejtett pokolgépet robbantott a Torre dei Pulci nevű toronyház közelében, megölve öt embert és komoly sérüléseket okozva a folyosóban és az Uffiziben. Az akkoriban már régóta kiállítótérként használt folyosóban több műalkotás is szinte teljesen elpusztult. Amennyire lehetett, „összerakták” őket, és ma eredeti helyükön találhatók, hogy így emlékeztessenek a szörnyű terrorakcióra. Maga a folyosó sajnos 2016 óta nem látogatható: előbb 2022-re ígérték, hogy ismét megnyitják, a legújabb információk szerint ez év őszén lesz egy szakasza ismét bejárható.
Most azt is megtudhatod, hogy miért nincs Jézusnak lába Az utolsó vacsorán.
