Ebben a magyar városban ágazott el Európa egykor legfontosabb útvonala

Olvasási idő kb. 3 perc

Szombathely környéke még ma is őrzi az egykori borostyánút nyomait, jelezve azt, hogy Magyarország e térsége is jelentős állomása volt a Balti-tengert kontinensünk déli részével összekötő útvonalnak.

Egészen a Krisztus utáni első évezred közepéig hihetetlenül mozgalmasak voltak azok a kereskedelmi útvonalak, amelyeken át Európa északi részéből eljutott a borostyánkő a civilizáció központjaiba. A borostyánút a Balti-tenger partjától a Visztula és a Dnyeper folyókon Itáliába, Görögországba, a Fekete-tengerhez és Egyiptomba vezetett, már jóval az időszámításunk kezdete előtt is. 

A Balti-tengeri borostyán számos európai kultúra szerves részévé vált: a baltiak számára a borostyáncsere biztosította a bronz- és ezüstáruk, más országokból származó ékszerek, zománc- és üvegnyakláncok, valamint

egyes háztartási cikkek előállításához szükséges nyersanyagot, ugyanakkor a Római Birodalomból is eljutottak az érmék és előkelő luxuscikkek a Baltikumba.

A borostyán népszerű kereskedelmi alapanyag volt
Fotó: Bjoern Wylezich / Getty Images Hungary

Itt termelték és dolgozták fel a borostyánt

A legfontosabb nyersborostyán-kitermelő helyek a Dániához tartozó Jütlandi-félsziget északnyugati része, a Visztula alsó vidéke, a ma Kalinyingrádi-félszigetként is ismert Szambai-félsziget és a mai Litvánia partvidéki szakasza voltak. Borostyánfeldolgozó központok a narvai kultúra helyszínein létesültek, ennek emlékét őrzi a Litvániában fekvő Juodkrantė falu közeléből előkerült néhány száz darabból álló leletegyüttes is. A borostyán feldolgozásnak ugyanilyen fontos szerep jutott a pomerániai kultúrában is, amelynek kiemelkedő helyszínei voltak a Sventoji és a Lubāna tóparti települések.

Idézőjel ikon

Ezekben a központokban cserélték a borostyántárgyakat és más nyersanyagokat a kelet-európai erdőövezet rokon kultúráinak népeivel.

Fontos európai útvonal volt a borostyánút, amely a Balti-tengert kötötte össze kontinensünk déli részével
Fotó: Johannes Richter / Wikimedia Commons

A borostyánnal emellett észak felé is kereskedtek a késő neolitikumban, egészen Finnországig, sőt a Fehér-tenger partjáig, de leletek és feljegyzések bizonyítják azt is, hogy a pomerániai kultúra emberei ezt adták-vették és cserélték a mai Németország és Lengyelország területén egykor élt Ball Amphorae kultúra lakóival is.

Az európai útvonalon át Közel-Keletre is eljutott

A bronzkorban a borostyán használatának hagyománya visszaszorult, de a csere attól még nem szűnt meg. A legtöbb borostyánt a már említett Jütlandi-félszigetről az Elba folyón keresztül szállították Közép-Európába (Csehországba) és Dél-Európába (Görögországba és Krétára), sőt a Közel-Keletre is. A borostyánkő-kereskedelmi útvonalak egy ága Nyugat-Európába és a Földközi-tenger partvidékére is eljutott. Az alsó Visztula felőli útvonal, amelyhez csatlakozott a Szambai-félsziget felőli ág,

Idézőjel ikon

az Adriai-tenger partvidékére és Olaszországba vezetett.

A balti-tengeri borostyán a mai Olaszország területére is eljutott
Fotó: NiseriN / Getty Images Hungary

Szombathely és Sopron is fontos állomás volt

Később, a római korban már fontos és fejlettnek mondható borostyánkereskedelmi útvonalak kötötték össze a Római Birodalom tartományait az északi „borostyános” területekkel, amelyek közül a legfontosabb útvonal a pannon határ menti Carnuntum erődítményből és kereskedelmi központból indult, ahonnan a Kłodzko-hágón keresztül észak felé vezetett.

Az Oderán és a Wartán átkelve elérte a lengyelországi Osielsk környékét, ahonnan lefelé, a Visztula folyó felé fordult, és a Balti-tenger partján érte el a Szambai-félszigetet.

A főként a Kr. e. 1. században használt útvonal Karnuntól szintén délre kanyarodott, és az Alpokon át, egyenesen dél felé, többek között Scarbantia, vagyis Sopron és Savaria, az egykori Szombathely érintésével jutott Aquileiába, az Adriai-tenger partján fekvő jelentős borostyánfeldolgozó központba.

Borostyán nyaklánc a Kr. e. 8-7. századból a mai olaszországi Toszkána területéről
Fotó: Dea / S. Vannini / Getty Images Hungary

Amikor a Kr. u. 2. század második felében a markomann és a római háborúk megszakították a borostyánkereskedelmi útvonalaknak ezt az ágát, a másik ágat használták intenzívebben: a Morava folyó mentén, az Oderán felfelé a lengyelországi Opole felé, majd a Warta folyón átkelve Osielsk térségébe, ezután a régi útvonalat követve.

Egy korabeli fogadót is találtak a határ mentén

De most térjünk vissza a hazánk területén található helyszínekre, amelyek jelentőségét mutatja, hogy 2010 környékén éppen ennek az ókori Pannónián átvezető egyik legfontosabb római útvonalnak egy fogadója került elő Nemescsó közelében, az osztrák határtól alig 10 kilométerre. A leletek tanúsága szerint az állomást a Kr. u. 2. században építették, és csak a Kr. u. 4. században hagyták el. A felfedezés során kiderült, hogy

a borostyánút 7 méter széles, tömör, kavicsos főút volt, amelyen főleg ökrök által vontatott szekérrel árut szállítottak, utaztak, de kiemelkedő szerepe volt a csapattestek mozgatásában is, emellett a kulturális értékek közvetítőjeként is funkcionált a Mediterráneum és az Alpok között.

A soproni Fő téren tábla őrzi a borostyánút emlékét
Fotó: Pan Peter12 / Wikimedia Commons

A legalább 1,2 méter széles nyomtávú úton az ökörfogatok naponta nagyjából 14 kilométert tettek meg, amelyeket az egyes állomásokon cseréltek le egy másikra. Ezt a célt szolgálta a nemescsói állomás is, amelyen egyébként pihenni és aludni is lehetett.

A Római Birodalom válságát a borostyánút is megsínylette, olyannyira, hogy az végül e fontos európai útvonal végét is jelentette. 

Idézőjel ikon

Ehhez hasonló út a történelemben legközelebb csak a 18-19. században épült.

Ha szeretnéd megtudni, hogy milyenek voltak a gyorséttermek az ókorban, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.