Több, mint ezer új magyar katonát kezdenek kiképezni a napokban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megkezdődött a tartalékos katonák kiképzése Csobánkán július közepén – mondta a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred parancsnoka Csobánkán az MTI tudósítása szerint.

A Magyar Honvédség által elindított Szeretem, Megvédem! elnevezésű toborzó kampány eredményeként több mint 1600-an jelentkeztek tartalékosnak. A kiképzésük július közepén kezdődött. 

Mint azt Huszár Ferenc, a Magyar Honvédség ezredese összegezte, a tartalékos katonaság az ország egyik védelmi pilléreként működik majd. A Szeretem, Megvédem! elnevezésű kampány során több mint 1600-an jelentkeztek tartalékosnak. A kiképzésük a hónap közepén kezdődött meg Csobánkán. 

A magyar katonaság épít a tartalékosokra

"A honvédség szíve és motorja a jó tartalékos katona, aki elkötelezett, motivált, szereti a hazáját és kiválóan ismeri azt az országrészt, ahol él és szolgál. Ő az, aki polgári foglalkozása mellett egy összetartó közösség tagjaként aktívan részt vesz a honvédelemben. A területvédelmi tartalékosok szeretik és képesek arra, hogy megvédjék szűkebb hazájukat, hozzájárulva ezzel Magyarország biztonságához. A hét területvédelmi ezredbe most is azokat a bátor, tettre kész magyar hazafiakat várják, akik hajlandók kihozni magukból a legtöbbet, akik tenni akarnak Magyarországért, otthonukért és szeretteikért" - állt a tartalékos katonák számára szóló korábbi kormányzati felhívásban

Megéri tartalékosnak lenni a Magyar Honvédségnél

A területvédelmi tartalékos katonák számára illetmény jár a próbaidő lejártát követően, legalább kétéves tartalékos szolgálat vállalása esetén a bruttó 150 ezer forintos szerződéskötési díj mellett évi bruttó 600 ezer, azaz havi 50 ezer forintot kapnak az alapkiképzés után. A már szolgáló tartalékosoknak bruttó 500 ezer forint üti a markukat, ha az általuk toborzott új tartalékos elvégzi az alapkiképzést, és az alapkiképzés teljesítését követő legalább 6 hónapig szolgálati viszonyban áll.

A fiatalabbak az egyetemi vagy szakképzési tanulmányaik mellett is lehetnek területvédelmi tartalékos katonák. A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160 ezer, a szakképzésben tanulók bruttó 110 ezer forint ösztöndíjat szerezhetnek, a felsőoktatásba jelentkezők  pedig tartalékos katonaként többletpontokat kaphatnak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?