Koholt vádak alapján börtönözték be a világhírű magyar festőt, Szász Endrét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha nem volt tiszta papír, a ház falára rajzolt. Nem csoda, hogy 15 évesen már kiállítása volt a csíkszeredai születésű magyar festő, grafikus, illusztrátor, látványtervező, ékszer- és bútordizájner, porcelánfestő polihisztornak. De Szász Endre ült börtönben, és kipróbálta a milliomoslétet is Amerikában.

Egy másik erdélyi születésű, sokoldalúan kreatív író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus, de mindenekelőtt építész zseni, Kós Károly – ma talán úgy mondanánk – „mentorálta”. Szász Endre saját bevallása szerint tőle tanulta meg:

Idézőjel ikon

ha értékes életet akar élni, akkor közösségi célt kell szolgálnia.

Szász Endre nem a hagyományos értelemben volt jó tanuló

És Szász Endre jó diáknak bizonyult. Na, ő sem feltétlenül a formális oktatás keretei között mutatkozott mintatanulónak: Kolozsvárott kezdett, majd más városokban folytatott középiskolai tanulmányait hanyagolta, szenvedélye, a rajzolás sokkal jobban érdekelte. Mielőtt 1946-ban Budapestre költözött volna, Marosvásárhelyen végül sikeres érettségit tett, így Szőnyi István tanítványaként megkezdhette tanulmányait a budapesti képzőművészeti főiskolán. Harmadéves korában mégis kimaradt az iskolából... 

Szász Endre 1969-ben
Fotó: Fortepan/ Szalay Zoltán

Szász Endre útja a csodálatos könyvillusztrációktól Amerikáig

Legközelebb már Ady Endre, Arany János, Balassi Bálint, Dsida Jenő, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Weöres Sándor, Ion Creangá, Csehov, Dosztojevszkij, Flaubert, Goethe, Gorkij, Heine, Jack London, Shakespeare vagy akár Tolsztoj műveinek illusztrátoraként hallunk róla. Sikereinek záloga nem csak egyedi tehetsége volt, hanem munkáltatóival szembeni rendkívüli megbízhatósága és pontossága. Ha azonban kreativitása és művészete nem lett volna kiemelkedő, csak korrektsége, nem kaphatott volna Lipcsében (kétszer is), Brémában és Londonban könyvkiállításon aranyérmet illusztrációiért. De Omar Khajjám Rubáiyát című könyvének 1964-es kiadását például, ugyancsak Szász csodálatos munkáinak köszönhetően, a világ 30 legszebb könyve közé választotta a British Museum. 1968-ban az Egri csillagok című film látványtervezőjeként is letette névjegyét, majd 1970-ben Kanada felé vette útját. Ott már első képkiállítása is óriási siker lett, így  után Montreal, Ottawa, Mexikóváros, Helsinki, Párizs, Tokió, New Orleans, San Francisco és Los Angeles műkedvelői is gyönyörködhettek már képeiben az addigra befutott festőművésznek. Az ünnepelt művész a székhelyét is áttette Amerikába, ahol állítólag egy saját maga által kevert színű Rolls-Royce-szal szelte az utakat.

Hollóháza nem csak Szász Endre életében jelentett új állomást

Később kinőtte Amerikát, valamint a papír és a fal kínálta lehetőségeket, ezért újabb felület után nézett.porcelán effajta festészete nemcsak az ő életében számított új terepnek, de maga a műfaj is innováció volt. Sokat kísérletezett Hollóházán, de annál nagyobb eredménnyel, így nemcsak táblaképei, de vázái, dísztányérjai, ékszerei és egyéb porcelán dekorációs tárgyai is újabb esztétikai élményt nyújtottak és nyújtanak azóta is az általa kialakított teljesen egyedi stílus-, szín- és motívumvilág kedvelőinek.

Szász Endre, a népnevelő világpolgár

A nagy sikerek és elismertség korára az ünnepelt művész Szász Endre szabadon élt és mozgott a nagyvilágban. Ötször nősült, szókimondó életet élt. De az ő élete sem csupán egy magyar "amerikai álom" története. Még 25 éves sem volt, amikor 1950-ben 10 év börtönbüntetésre ítélték. A vád tiltott fegyverrejtegetés. A per azonban csak egy koncepciós eljárás volt koholt vádak alapján. A fiatal festőnek végül nem kellett leülnie a rá jogtalanul kirótt büntetést, de egy évet így is börtönben töltött. Szerencsére nem tette a tapasztalat megkeseredetté, sőt, művészileg legtermékenyebb időszaka és a valódi kitejesedés éppen szabadulása után érte utol. 

A már elismert művész 1970-től magyar állampolgárságát megőrizve előbb Kanadában, később az Amerikai Egyesült Államokban élt, míg 1980-ban vissza nem költözött Magyarországra. A Somogyi-dombságban fekvő Várdán talált új otthonra a Somssich család egykori kastélyában, melyet eredeti állapotára újíttatott fel. De ebben is vezérelte egykori mesterének, Kós Károlynak kezdeti útmutatása: a közösség szolgálata. A várdai kastélyban ugyanis 2000-től festészettel és szobrászattal foglalkozó táborokat szervezett. Ugyanitt halála után előbb képgaléria, majd könyvtár létesült emlékére, míg végül 2011-ben, a festő halála után 8 évvel, megnyitotta kapuit az életművét bemutató kiállítás 5. feleségének, Szászné Hajdú Katalinnak köszönhetően.

A 2003-ban elhunyt Szász Endre a kaposvári Keleti temetőben lelt örök nyugalomra.

Ha érdekel Munkácsy Mihály mozgalmas élete is, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.