Így vártuk a buszt, a metrót: megállók a szocializmusban - galéria

Olvasási idő kb. 1 perc

Buszra, metróra, HÉV-re és egyéb járművekre várakozunk évtizedek óta azokban a megállókban, melyeket galériás cikkünk bemutat. Némelyikük mintha semmit sem változott volna a szocializmus óta eltelt évtizedekben.

A megállókért kevesen rajonganak: hóban-esőben-napsütésben kell ezeken a helyeken időnként örökkévelóságnak tűnő perceket töltenünk a tömegközlekedési eszközökre várva. 

Ma már egyre kevesebb olyan megállót találsz az országban, ahol sem tető nem jut a fejed fölé, sem leülni nem tudsz, igaz, azért az ilyen spártai helyek sem tűntek el teljesen. Ma összességében azonban a korábbinál sokkal kellemesebb körülmények közt tölthetjük el azt az időt, amíg nem fut be a járat, amellyel utazni szeretnénk.

Kattints a képre, és nyílik a galéria, mely után a cikk folytatódik!

Galéria ikon

14

Galéria: Megállók a szocializmusban
Fotó: Fortepan/Album057 / FORTEPAN
Idézőjel ikon

A szocializmusban nemcsak a járművek nem voltak légkondicionáltak: az utazás mellett a várakozás körülményei is messze jártak attól, amihez mára hozzászoktunk.

Meglepő lehet azonban, hogy egyes megállók szinte pontosan ugyanolyanok ma is, mint ahogyan ezeken a képeken bemutatkoznak - és vannak olyanok is, amelyek nemcsak megszűntek, de mostanra már teljesen lehetetlennek tűnik, hogy valaha léteztek. 

Ha tetszett ez a galéria, ajánljuk a hetvenes-nyolcvanas évek gyerekeiről vagy a szocializmus lomtalanításairól készült összeállításainkat is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.