Ezt a furcsa dolgot vitte magával mindenhova a Frankenstein írója

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mary Shelley élete bővelkedett a tragikus fordulatokban: a Frankenstein megalkotójaként ismert szerzőt hatalmas, romantikus szerelem fűzte egy kortárs íróhoz, ám kapcsolatuk szomorú fordulatokban bővelkedett.

Mary Wollstonecraft Godwin látszólag 1797-es születésétől kezdve sikerre volt ítéltetett: mind édesanyja, mind édesapja ismert és ünnepelt író volt. William Godwin politikai gondolkodóként éppolyan komoly munkásságot tudott magáénak, mint újságíróként, édesanyja, Mary Wollstonecraft pedig radikális íróként és feministaként tette le a névjegyét.

Születésekor elvesztette édesanyját

Mary Shelley leginkább a Frankenstein írójaként ismert
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

A valóság azonban ennél sokkal keserűbb. Tény, hogy a később férjezett nevén, Mary Shelley-ként örök hírnevet szerző nő munkásságát megőrizte az utókor emlékezete, édesanyja ugyanakkor alig tíz nappal születését követően belehalt egy fertőzésbe. Ez sötét árnyként lebegett a lány feje fölött, folyamatosan összehasonlították az ő külsejét és személyiségét édesanyjáéval.

A dolgok még rosszabbra fordultak, amikor apja újranősült. Jane Clairmont, az új feleség két gyermekével költözött be a Godwin-házba, később pedig megszületett Williammel közös gyermeke. Maryt az asszony nem szívelhette, a kis árva lány – alig négyéves volt, amikor apja megkötötte az új frigyet – pedig egyre kevesebb szeretetet kapott vér szerinti apjától is.

Tinédzserkoráig élt a családi otthonban, amikor azonban egyre inkább elkezdett szülőanyjára emlékeztetni mindenkit a házban, Jane Clairmont inkább Skóciába küldte tanulni. A borús, ködös országban kezdett el történeteket írni, hogy unalmát elűzze – így született meg benne az író.

Shelley-vel való megismerkedése sorsszerű volt

A fiatal Mary 1812-ben hazalátogatott édesapjához, aki ekkoriban ismert egy ifjú és tehetséges költőt, Percy Bysshe Shelley-t, aki ekkoriban házas volt, és feleségével együtt találkozott Maryvel is.

A férfi foglalt mivolta ellenére egyértelmű volt, hogy kettejük közt erős a vonzalom, és amikor két év múlva ismét találkoztak, Shelley elhagyta feleségét, és Maryvel indult európai körutazásra.

Mindketten hittek a szabad szerelemben, William Godwin ugyanakkor megvetette lányát és tettét. Ez végleg bélyeget nyomott apa és lánya egyébként is meglehetősen terhelt kapcsolatára.

A szerelem határtalanul boldoggá is tehette volna Maryt, de ez mégsem így volt. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a romantikus korban olyan népszerű, a házasság intézményére fittyet hányó szabad szerelem koncepciója szerint szabadon léphetnek egymással kapcsolatba az emberek, és van rá gyanú, hogy Shelley sem horgonyzott le szerelme mellett. Pikáns és tragikus, hogy a gyanú szerint épp Mary féltestvérétől, Claire Clairmonttól születhetett gyermeke.

Marynek és a költőnek összesen öt gyermeke született: az első koraszülött volt, kéthetes korában hunyt el, a tragédia pedig még több alkalommal bekövetkezett.

Csak az 1819-ben született Percy Florence Shelley élte meg közülük a felnőttkort.

A Frankenstein történetét nyaralás közben találta ki

Percy Bysshe Shelley
Fotó: Whiteway / Getty Images Hungary

1816-ban a Tambora vulkán kitörése miatt a nyár szokatlanul sötét volt: a pár barátai körében ebben az évben a Genfi-tónál nyaralt. Lord Byron és Mary egyik féltestvére, Claire is velük volt, egy nap pedig meghirdettek egy versenyt. Miután német rémtörténetek olvasásával töltötték idejük egy részét, Byronnak támadt egy ötlete: mindenki találjon ki egy-egy misztikus sztorit. Mary fejéből Frankenstein sztorija pattant ki, amivel nemcsak a versenyt nyerte meg, hanem az örök hírnevet is.

Élete még ezt követően is bővelkedett a szomorú fordulatokban. Másik féltestvére és Shelley felesége is öngyilkosságot követtek el, 1822-ben pedig Shelley is vízbe fulladt csónakázás közben. A költő testét a parton hamvasztották el, ám egy részét nem emésztették el a lángok: Shelley szíve szinte érthetetlen módon nem égett el. A költő tuberkulózisa következtében meszesedhetett el egy magyarázat szerint a szív annyira, hogy ez bekövetkezhessen: Mary mindenesetre jelként fogta fel a történteket, és férje szívét egyik utolsó versének kéziratába tekerve hazavitte. Egy másik magyarázat szerint a valóságban nem Shelley szíve volt az, amit Mary magával vitt, hanem a sós víz hatására a mája volt az a szerv, amely nem égett el.

Az írónő életének vége boldog volt

Bárhogy is legyen, egyes visszaemlékezések szerint Mary Shelley – aki 1816-ban végül is férjhez ment a költőhöz – mindenhova magával vitte elhunyt férje szervét, mások azt mondják, íróasztalának fiókjában tartotta azt. A gyász letaglózta az írót, aki sokáig nem is alkotott, csak 1827-től írt ismét.

Több mint egy évtizeden át saját művei mellett édesapja és férje írásainak szerkesztésével is foglalkozott. Egyetlen életben maradt gyermeke 1840-ben megnősült, Mary pedig rajongott menyéért.

Életének utolsó éveit szerettei társaságában töltötte el. 1851-ben hunyt el agydaganat következtében: családja ekkor találta meg íróasztalában Shelley szíve mellett a pár elhunyt gyermekeinek hajtincseit is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.