A szerencsesüti az a vicces apróság, amely bár ehető, az ízéért mégis kevesen veszik: a kínai éttermekhez kapcsolja őket mindenki, okkal – az azonban tévedés, hogy az üzenettel töltött kis tésztadarabok Kínából indultak volna hódító útra!
Amikor kínai büfében veszel ebédet, vagy kínai üzletbe tévedsz be valamit megvenni, a kassza környékén jó eséllyel találsz egy doboznyi szerencsesütit. Ezeket az ehető, belsejükben fecnire nyomtatott mondatot rejtő sütiket senki nem az ízük miatt vásárolja meg – persze rejtély, hogy miért, mivel a bennük rejlő üzenetet sem valószínű, hogy olyan sokan saját sorsukat érintő üzenetként fognák fel.
Ázsia szülötte, de nem Kínából származik
Mégis, időről időre a legtöbben elcsábulunk, és veszünk egy sütit. A csomagolásból kibontva félhold alakú, üreges finomságot találunk, amelyet kettéroppantva kis fecnit húzhatunk ki valamilyen kincstári bölcsességgel – ha „szerencsénk” van, ezt tört magyarsággal írták meg, így legalább nevethetünk is rajta.
Ha te is biztos voltál benne eddig, hogy a sütemények szülőhazája Kína – másképp hogyan kerülnének azok épp a kínai boltokba? –, meglepő lesz a tény, miszerint az 1870-es évekből származó feljegyzések szerint bizony nem egy kínai város, hanem a japán Kiotó üzletei kínálták az első szerencsesütiket. Ezek még eltértek a mai változattól: a tésztán található hajtásban rejtették el ekkoriban a titkos üzenetet a készítők.
Ezek a sütik sötétebbek és méretesebbek voltak, vanília és vaj helyett szezámmaggal és miszóval készítették őket.
Így lett népszerű a szerencsesüti
Valószínűleg a japán bevándorlók vitték magukkal aztán később Amerikába a sütiket: ők az 1880-as évektől kezdve érkeztek az USA-ba azt követően, hogy a kínai vendégmunkások bevándorlását megtiltották. Sok japán pék is érkezett Amerikába, akik aztán olyan városokban kezdtek vállalkozásba, többek közt szerencsesütit is kínálva, mint Los Angeles vagy éppen San Francisco.
De ez még mindig nem magyarázza meg, hogyan került szerencsesüti japán oldalszéllel éppen kínai éttermekbe – a magyarázat bizony kacifántos, és az amerikai ízléshez van köze. Akkoriban nem lelkesedtek annyira az országban a halfogyasztásért, ami a japán éttermek nyitását is ellehetetlenítette a bevándorló japánok számára.
Huszáros vágással kínai éttermeket nyitottak, melyekben a fizetőpincér nemcsak a számlát nyújtotta át a vendégeknek, hanem mellé egy darabot is ebből a mókás süteményből.
Jött azonban a második világháború és Pearl Harbor bombázása: a japán bevándorlókat ezt követően már közel sem látták olyan szívesen az USA-ban, mint annak előtte. Az addigra feltehetően kellemes amerikai életet kialakító japán vállalkozókat hazatoloncolták, ők pedig átadták vállalkozásaikat a kínai származású amerikaiaknak.
Egyáltalán nem kínai ez a fura kis édesség
Mind a mai napig nagyon népszerűek ezek az apró édességek, melyek mosolyt csalhatnak arcunkra: a Wonton Food, a világ legnagyobb szerencsesüti-gyártója naponta 4 millió darabot készít belőlük, évente pedig nem kevesebb mint 3 milliárd darab sütit állít elő. Ezek összefonódása a kínai kultúrával ugyanakkor félrevezető, téves sztereotípiát jelent – a japán–amerikai koprodukcióban született szerencsesütiugyanis annyira kínai, amennyire magyar vagy épp olasz: semennyire.
