Farmerben és sportos felsőben fekszik üvegkoporsójában Carlo Acutis, aki tinédzserként távozott ebből a világból, de már boldoggá avatták.
Szent István, Szent László, Szent Margit. Ha szentekre gondolsz, valószínűleg neked is azok a képek jutnak eszedbe, amelyeket a történelemkönyvedben láttál. Azonban vannak modern boldogok és szentek is. Az egyikük egy Angliában született olasz fiú, Carlo Acutis, akinek ugyan csak 15 év adatott meg, de addigi életével kiérdemelte, hogy 2020 októberében boldoggá avassák.
Már tízévesen tanított a plébánián
Carlo Acutis 1991-ben született Angliában, olasz szülők gyermekeként, akik nem sokkal a világra jötte után visszatértek Itáliába. Gyermekéveiben nagyrészt dadusok vigyáztak rá – nagyszüleinek jól menő vállalkozása volt, amelyben a szülei is dolgoztak. Amikor az óvodában előfordult, hogy a többi gyerek zaklatta, érdekes reakciót mutatott. Amikor lengyel nevelőnője arra kérte, hogy szabjon határokat, és ne engedje, hogy elvegyék a játékait, a kisfiú azt válaszolta: „Jézus nem örülne, ha elveszteném a türelmemet.”
Már korán megmutatkozott, hogy nagyon érdekli a vallás, annak ellenére, hogy a szülei nem voltak hívők: egy nyáron anyai nagyszüleihez ment nyaralni, és miután megismert néhány idős asszonyt a tengerparton, később a templomba ment velük imádkozni.
Carlo hároméves volt, amikor anyai nagyapja meghalt, előtte pedig láthatta, ahogyan megkapja a haldoklók utolsó kenetét. Néhány nappal később arra kérte nagyanyját, hogy menjenek a templomba, mert a papájával álmodott, aki azt kérte, hogy imádkozzanak érte, mert „ő már elment Jézushoz”. Vallással kapcsolatos kérdéseire általában lengyel dadája válaszolt, ám tízévesen már ő tanította a kisebbeket a helyi plébánián.
Szent Ferenc volt a példaképe
Az iskolában átlagos diák volt, de nagyon érdekelte az informatika. Minden reggel, amikor iskolába ment, beszélgetett a környékbeli házak gondnokaival, akik közül akadt jó néhány bevándorló. Egy idő után megtanulta a nevüket, és mindig volt hozzájuk néhány jó szava. Már az iskola mellett végzett jótékonysági munkát; hajléktalanokkal és nincstelenekkel foglalkozott. Példaképe Szent Ferenc volt. Áldozatul lemondott az édességekről és a kedvenc tévéműsorairól, ugyanakkor – mint a vele egyidős fiatalok – szeretett számítógépes játékokkal játszani, és sok barátot gyűjtött maga köré.
A fiatal fiú a természet szerelmeseként gyakran járta az erdőt, de ezt is összekötötte a mások érdekében végzett munkával. Kirándulás közben szemetet szedett, sőt, a tengert gumicsónakkal járta, hogy a vízen úszó szennyeződéseket is összegyűjtse. Minden kóbor állatot befogadott, ugyanakkor a környezetében élőkkel is törődött. Lelkileg támogatta azokat a diáktársait, akiknek elváltak a szülei, de az is előfordult, hogy két diák összeverekedett az iskolában, Carlo pedig tanítás után elhívta őket magukhoz, hogy megbeszélhessék a konfliktusaikat és kibéküljenek. Rendszeresen enni vitt a közeli parkban élő hajléktalannak, és saját zsebpénzéből vendégelte meg.
Carlo Acutis és a csodák
Carlót azért emlegetik az internet szentjeként, mert informatikai tehetségét arra használta, hogy a vallást népszerűsítse. Két és fél éven keresztül dolgozott honlapján, ahol az eucharisztikus csodákat mutatta be. Második otthonaként tekintett Assisire, ahol példaképe, Szent Ferenc élt. A család sokat utazott, többek között a csodáiról híres Lourdes-ba és Fatimába is eljutottak. Amikor viszont édesapja felajánlotta, hogy látogassanak el a Szentföldre, nem akart útra kelni. Carlo csak azt kérdezte:
„Minek menjünk egy olyan helyre, ahol 2000 évvel ezelőtt volt Jézus, amikor itt most is jelen van?”
Célkitűzése volt, hogy minél több fiatalt bevonzzon a templomokba. Csakhogy erre nem adatott neki túl sok idő: mindössze 15 éves volt, amikor alig két hét alatt a leukémia legyőzte. A kórházban szenvedéseit a XVI. Benedek pápának és a katolikus egyháznak ajánlotta, és többször is kérte a nővéreket a kórházban, hogy ne keltsék fel a szüleit, ha végre elaludtak, mert szükségük van a pihenésre. Utolsó szavai édesanyjához a következők voltak:
„Anya, ne félj. Amióta Jézus emberré lett, a halál az élet felé vezető út, és nem kell előle menekülnünk. Készüljünk fel arra, hogy valami rendkívüli dolgot tapasztaljunk meg az örök életben.”
Nem sokkal később kómába esett, és 2006. október 2-án örökre lehunyta a szemét. Néhány nappal ezután az édesanyja – aki, bármennyire is szerettek volna testvért Carlónak, nem esett teherbe – a fiával álmodott, aki azt mondta neki, hogy újra anya lesz. Carlo halála után napra pontosan négy évvel jöttek világra ikertestvérei, Michele és Francesca.
A boldoggá avatáshoz szükséges csodák már a fiú temetésén megtörténtek. A beszámolók szerint egy súlyos beteg asszony meggyógyult – ezt orvosi leletekkel igazolták –, egy másik nő, aki meddő volt, 9 hónappal később világra hozta gyermekét.
Carlo Acutist kívánságának megfelelően Assisiben helyezték örök nyugalomra, 14 évvel később pedig boldoggá avatták. Exhumálásakor nem volt romlatlan a teste, de arcát úgy rekonstruálták, mintha csak aludna.
