Ezt kell tudni a januártól várható új adóról

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tervek szerint 2024 januárjától megszűnik az Európába való ingyenes beutazás lehetősége az Európai Unión kívülről érkezők számára.

Eredetileg már 2023 májusától életbe kívánták léptetni az ETIAS névre hallgató rendszert, melynek értelmében 

a nem vízumköteles országok tagjainak 7,7 dollárba kerül majd az Európai Unióba való beutazás.

Az unió lakosaira nem vonatkozik majd az adó, ahogyan a jelenleg vízumköteles országokra sem, melyekből a belépés továbbra is vízumhoz kötött marad. Az ETIAS fizetési kötelezettség tehát annak a mintegy 60 országnak a turistáira nézve lesz kötelező, akik jelenleg vízum nélkül és térítésmentesen érkezhetnek, mint például az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az Egyesült Arab Emírségek, vagy éppen Japán lakosaira.

Noha az amerikai turisták körében nem örvend népszerűségnek az elképzelés, éppen a náluk már 2009 óta érvényben lévő ESTA rendszer mintájára született, s akként is tervezik bevezetését. Ennek értelmében 

az Európába utazni szándékozóknak egy rövid online eljáráson kell keresztülmenniük,

és fejenként 7 eurót, azaz nagyjából 7,7 USA-dollárt kell fizetniük, mely három éven át, vagy ha az előbb következik be, akkor aktuális útlevelük lejártáig, többszöri belépésre is jogosít majd. (Az Amerikai Egyesült Államokba lépéshez fizetendő ESTA összege jelenleg 21 dollár.)

Az USA turistáira, például, vonatkozik majd az Európába lépőkre kivetett adó
Fotó: RichLegg / Getty Images Hungary

Az online kérelem elbírálása percek alatt, de általában maximum 96 órán belül megtörténik, és csak extrém esetben kell egyéb dokumentumok benyújtásának vagy egy személyes elbeszélgetésnek a felmerülésére számítani. Az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy ilyen ritka szélsőséges esetekben az ügyintézés viszont akár 30 napra is nyúlhat, amit repülőjegye megváltása előtt mindenkinek mérlegelnie kell. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.