Hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia a művészetet?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A művészeknek esélyük sincs a mesterséges intelligenciával (MI) szemben – állította egy nemrég megjelent cikkében Énekes Tamás, aki ma már úgy gondolja, sarkosan fogalmazott. Véleménye szerint a mesterséges intelligencia egy olyan technológiai váltás, mint amilyen egy generációval korábban az internet volt. Ha ezt is megértjük, és megtanuljuk jól használni, akár sikert is kovácsolhatunk belőle.

A HOLD Alapkezelő privátbankáraként tevékenykedő Énekes Tamás a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a mesterséges intelligencia fejlődését, és maga is alkalmazza azt a generatív mesterséges intelligenciát, amely megadott tartalmi elemek alapján képes szöveget, képet vagy akár zenét is létrehozni. Tapasztalataira alapozva határozottan az a véleménye, hogy ha okosan alkalmazzák, akkor az MI nemhogy nem von le egy-egy szellemi alkotás művészi értékéből, hanem akár még hozzá is tesz.

A képalkotás terén milyen fejlődési utat járt be a mesterséges intelligencia az elmúlt időszakban?

Tavaly áprilisban a Dall-E 2 nevű képalkotó mesterséges intelligencia még csupán egy gyerekrajzhoz hasonló képeket tudod elkészíteni a szöveges formában kapott instrukciók alapján. Az elmúlt egy évben óriási fejlődés történt, hiszen ma már létezik egy másik program, amely designereket vagy fotósokat meghazudtoló képeket készít. Olyan alkotásokat hoz létre, melyek még egy igen ügyes digitális művésznek is többórás munkájába telne. A program ennek ellenére még nem tökéletes, de hamarosan az lehet, hiszen igen gyors ütemben zajlik a fejlődés. Gondoljunk csak bele, eddig mit csinált egy művész? Leült, elkezdett rajzolgatni, csinálta néhány szkeccset, amit meg tudott mutatni a megrendelőnek, majd a kiválasztott vázlatokat kidolgozta. Ma pedig már meg tudja azt csinálni, hogy előveszi a tervezőprogramot, amibe elég beírnia, hogy mit szeretne látni a képen, és ennek alapján 20 másodperc alatt készít négy képet a program. A tökéletességhez még mindig szükség van a művészre, azonban a tökéletesítést megelőző sok munkát az elején meg lehet spórolni.

A mesterséges intelligencia ellenére is megmarad a hagyományos művészet iránti kereslet
Fotó: Grant Faint / Getty Images Hungary

Mindez hová vezethet hosszú távon? Mi lesz azokkal, akik már most magas szinten űzik a hagyományos művészetet? Előfordulhat, hogy egy ilyen közepes tehetségű alkotó a mesterséges intelligencia segítségével túlszárnyalhatja azokat, akik valóban ecsetet ragadnak, odaülnek a vászon elé, és veszik a fáradságot, hogy önálló gondolatok alapján saját képet készítsenek?

Ha művészi értékű képre van szükségünk, akkor nyilván egy festőt fogunk megkeresni, de ha olyan képet szeretnénk, amit a social mediában görgetve is látunk, vagy egy termék, illetve szolgáltatás reklámozásához szeretnénk plakátot, akkor a művészi tehetséget helyettesíteni tudja a mesterséges intelligencia.

Énekes Tamás sokkal inkább lehetőséget, és nem veszélyforrást lát a mesterséges intelligenciában

De ez utóbbi sem azt jelenti, hogy a művészek, az alkotók vagy az ő munkájuk lecserélhető. Sokkal inkább azt jelenti, hogy ha használják és kihasználják ennek a technológiának a lehetőségeit, akkor a saját munkájukat tudják jelentősen felskálázni. Vagyis ha eddig egy hét alatt 10 képet tudott megcsinálni egy művész, akkor a mesterséges intelligenciával akár 50 vagy 100 képet is meg fog tudni csinálni.

Idézőjel ikon

Tehát nem kell az MI ellen harcolnunk, sokkal inkább meg kell tanulnunk ezt a technológiát, hogy a segítségükkel megkönnyíthessük a saját munkánkat.

Ha jól értem, akkor azért nem kell aggódnunk, hogy a mesterséges intelligencia miatt elvesznek a valódi egyediségek a művészetből.

A mesterséges intelligenciát ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor megjelent a fénykép. A festők addig is és azóta is leülnek a vászon elé, ha tájképet akarnak festeni. De oda tud menni valaki egy kamerával is, és csak megnyom egy gombot, és kész a kép. Ma már ez utóbbira is gondolhatunk művészetként, csak nyilván jóval kevesebb energiabefektetést igényel a fotózás, mint a festészet. Úgy gondolom, ha a mesterséges intelligenciát is jól használjuk, és a beletáplált információkkal ki tudjuk hozni belőle azt, amire nekünk szükségünk van, legyen az szöveg, kép vagy zene, akkor az ember és a mesterséges intelligencia közösen fogja tudni létrehozni a legjobb, a legszebb és a leggyorsabb munkákat.

Milyen szerzői jogi kérdéseket vethet fel a mesterséges intelligencia használata, tekintettel arra, hogy az MI nem önmagától, hanem az általunk beletáplált információk alapján dolgozik? Ehhez pedig szükség van előzetes munkákra.

Miután nem vagyok jogász, ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni, de tudomásom van arról, hogy Amerikában volt példa arra, hogy jogi úton próbáltak rendezni hasonló esetben felmerülő vitás kérdéseket. Véleményem szerint a jövőben még nagyobb szerephez jutnak majd azok az adatplatformok, melyeknek rengeteg szerzői jogdíjas kép van a birtokukban. Ezekből a fotókból egy mesterséges intelligenciára épülő alkalmazás még több képet tud majd készíteni.

Az a jó, ha a mesterséges intelligencia kiegészíti az emberi tevékenységet
Fotó: pagadesign / Getty Images Hungary

De létezik ma már egy olyan új eszköz is, ami egyetlen képből egy négy vagy akár tizenhat másodperces videót is tud csinálni. Képzeljük el, hogy van egy képünk, mondjuk egy szarvasról, ami áll a mezőn. Ezt betöltjük a programba, ami ez alapján az egy kép alapján megérti, hogy mi van a képen, és készít egy rövidfilmet belőle, amiben a szarvas elkezd füvet enni, vagy elszalad. Ennek alapján el tudom képzelni, hogy a nem is olyan távoli jövőben akár egy olyan filmet is tud készíteni majd a mesterséges intelligencia, aminek nemcsak a képkockáit készíti el, hanem zenéjét is ő írja. Ez még talán az elképzelhetetlen, de nem is olyan utópisztikus felvetés, ha látjuk, hogy a technológiai fejlődés nem lineárisan, hanem exponenciálisan zajlik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.