18 évig élt a párizsi repülőtéren egy férfi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Steven Spielberg filmje, a Terminál egy látszólag hihetetlen történetet mesél el egy férfiról, akinek hazájában forradalom tör ki, ezért állampolgárság nélkül marad, és éveken keresztül egy repülőtéren kénytelen élni. Kevesen tudják, hogy a filmet valós események ihlették: az iráni Mehran Karimi Nasseri 18 évig élt egyhuzamban a párizsi Charles de Gaulle reptéren.

Nem voltak papírjai, a repülőtéren ragadt

Mehran Karimi Nasseri 1945-ben született a dél-iráni Maszdzsed-Szoleimán városában jómódú családban, egy brit–iráni olajtársaságnál dolgozó orvos édesapa hat gyermekének egyikeként; 23 éves volt, amikor apja elhunyt, ekkor tudta meg, hogy édesanyja valójában nem a vér szerinti szülője, hanem balkézről, egy skót ápolónőtől származik. Brit származásának tudatában Nasseri úgy döntött, Angliába megy egyetemre, ahol három évig tanult jugoszláv történelmet és szerbhorvát nyelvet a Bradfordi Egyetemen. Hazatérését követően 1977-ben részt vett egy sahellenes tüntetésen, ezért kiutasították Iránból, és megvonták tőle az állampolgárságot – a hontalanná lett férfi több európai országban is menekültstátuszért folyamodott, végül Belgiumtól kapott letelepedési engedélyt.

Nasseri azonban nem igazán kedvelte a flamand-vallon országot, úgy döntött, inkább visszaköltözik egyetemi évei színhelyére, Nagy-Britanniába, és megkeresi édesanyját, akiről úgy tudta, Glasgow-ban él. Hosszas szervezés után 1988 augusztusában hajóval indult útnak Londonba, az utazás során azonban ellopták a pénztárcáját benne minden iratával, ezért a brit hatóságok többszöri próbálkozás ellenére is elutasították bevándorlási kérelmét, és visszaküldték Belgiumba. Más források szerint Nasseri hazudott, valójában ő maga postázta vissza Brüsszelbe az útlevelét, mielőtt megérkezett volna Angliába. A helyzetet azonban tovább bonyolította, hogy a férfi önként hagyta ott Belgiumot, így hivatalosan megszűnt a menekültstátusza, vagyis oda sem térhetett vissza, így a két ország között félúton, a párizsi Charles de Gaulle repülőtér várójában ragadt.

Mehran Karimi Nasseri (1945–2022) a <i>Terminál</i> című film reklámja mellett
Fotó: Christophe Calais / Getty Images Hungary

Visszautasította a belga és a francia állampolgárságot

Miközben a belga, francia és brit hatóságok igyekeztek egymásra áthárítani Nasseri megoldatlan bevándorlási ügyét, hősünk berendezkedett a repülőtéren: a büfékben étkezett, a nyilvános illemhelyeken fürdött és mosdott, az egyes terminál egyik, piros színű padján aludt, ruháit és egyéb használati tárgyait pedig a személyzettől és az utasoktól kapott adományokból vásárolta. Szabadidejének többségét újság- és könyvolvasással töltötte, autodidakta módon tanult közgazdaságtant, idővel pedig egyfajta helyi hírességgé, kuriózummá vált, aki pénzért fotózkodott a kíváncsi átutazókkal. 1992-ben, amikor Nasseri már négy éve élt a repülőtéren, a francia hatóságok hivatalosan is engedélyezték számára az életvitelszerű ott-tartózkodást, menekültjogi státuszt biztosítottak neki, de kizárólag a Charles de Gaulle területén.

Még ennél is abszurdabb helyzet állt elő, amikor a belga hatóságok végre kiállították Nasseri számára az utazáshoz és letelepedéshez szükséges új iratokat, azonban azokat csak személyesen vehette volna át, melyre természetesen nem volt lehetősége. 1995-ben végre megengedték számára, hogy visszatérhessen Belgiumba és megkaphassa az állampolgárságot, hősünk azonban megtagadta ezt: azt állította, valójában Sir Alfred Nasserinek hívják, Svédországban született, és nem iráni, hanem brit állampolgár, ezért nem írhatja alá a „hamis adatokkal” kiállított iratokat. Ugyanez volt a válasza, amikor a franciák ajánlották fel számára az állampolgárságot, így ettől kezdve már saját akaratából ragadt a repülőtéren.

Nasseri az otthonául szolgáló piros padon 2004-ben
Fotó: Eric Fougere / Getty Images Hungary

Időközben a férfi könyvet írt kálváriájáról, melyből először 1993-ban a franciák készítettek filmet, majd Steven Spielberg vásárolta meg a jogokat 275 ezer dollárért (ezt Nasseri nem tudta felvenni, bankszámlája ugyanis nem volt, csekket pedig nem állíthatott ki és nem válthatott be), ebből született a 2004-es Terminál Tom Hanks főszereplésével (a cselekményt áthelyezték New Yorkba, a JFK repülőtérre, a főhős pedig egy fiktív országból menekült az USA-ba).

Visszatért a reptérre, hajléktalanként hunyt el

Nasseri majdnem két évtizedig tartó repülőtéri odüsszeiája végül 2006 júliusában ért véget, amikor a férfit váratlan rosszullét miatt a mentők egy párizsi kórházba szállították, ahol fél évet töltött lábadozással, ezalatt kedvenc padját szétszedték a reptéri hatóságok. Felépülését követően Nasserit egy közeli szállodában, majd egy menekültszálláson helyezték el Párizs 20. kerületében, a hírhedt Ménilmontant-ban, ahol a francia Vöröskereszt munkatársai gondoskodtak egészségéről és jóllétéről. A következő másfél évtizedben azonban Nasseri sorsa egyre rosszabbra fordult, visszaköltözött a repülőtérre, ahol hajléktalanként tengette az életét; a de Gaulle reptéren hunyt el szívroham következtében tavaly ősszel, 2022. november 12-én.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.