Meglepő, hogy kik használtak először karórát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma, amikor a karunkon okos- vagy legalábbis elemes óra mutatja az UTC, azaz az egyezményes koordinált világidőt, nem is gondolunk bele, milyen volt az élet, amikor a nappal keltünk, és a sötétedéssel feküdtünk.

Amikor a napfelkelte és naplemente között leginkább csak az árnyékok árulkodtak az idő múlásáról, még egészen más életet éltünk, mint most, amikor a nemzetközi atomidőt a világon egyszerre 50 jól felszerelt laboratóriumban mérik, s ehhez, a tökéletes pontosság érdekében, hozzáadnak 1-1,5 évente egy szökőmásodpercet. Erre a Föld szolgáltat okot lomha mozgásával, amely ugyanis nem egyenletesen, hanem enyhén lassulva forog. Ezt ezeknek a szökőmásodperceknek a hozzáadogatásával tudják kompenzálni.

Napóra

Hol van ez a precizitás a kezdeti órák működéséhez vagy a napórákéhoz képest, amelyek ugyan remekül szuperáltak, de csak addig, amíg egy gyanútlan bárányfelhő a nyájtól eltévedve a napsugarak útjába nem állt, s ezzel az időbeni tájékódás lehetőségétől fosztotta meg az embereket.

Mechanikus óra

Amikor már mechanikus órákat is képesek voltak összeeszkábálni, akkor azok még kényszerű módon böszme nagy apparátusok voltak, éppen ezért a 14. században ezeket még elsősorban templomtornyokon vagy városházák homlokzatán helyezték el.

I. Hailé Selassie etióp császár tulajdona volt ez a karóra
Fotó: Harold Cunningham / Getty Images Hungary

Zsebóra

Elődeink okosodtak, az óraszerkezetek pedig zsugorodtak, az eszközök finomodtak, a technológia fejlődött. Egyszer csak olyan kicsinyke órákat is sikerült már megalkotni, mint egy mai gyufásskatulya mérete. Az aprócska termet persze a mobilitásnak is kedvezett, így II. Károly angol király új divathóbortja, a mellény már szinte nyitott kapukat döngetett parányi zsebecskéivel, amelyek kiváló új otthont adtak a marokba fogható óraszerkezeteknek. A zsebóra viszonylag hosszan meg tudta őrizni egyeduralmát a hordozható órák történetének kezdetén, s talán még tovább fenn is maradt volna, ha a szükség és a praktikusságra való törekvés nem fosztja meg trónjától.

Alberto Santos-Dumont „járgánya”Getty Images Hungary
Fotó: Hulton Archive

De még mielőtt a repülés és a háború új hullámai kikényszerítették volna az emberi elméből a karra erősíthető óraszerkezet megálmodását, Antoni Patek és Franciszek Czapek 1839-ben Genfben megalapították zsebórák gyártására specializálódott cégüket. Ez aztán 1851-re, több tulajdonosváltás és átalakulás után, Patek, Philippe & Cie néven folytatta tevékenységét, letéve ezzel a svájci óragyártás évszázados hagyományának alapkövét. Annál is inkább, mert ekkor már Viktória királynő is birtokolt egy olyan Patek Philippe órát, amely egy zománcozott brossra erősített, gyémántdíszítésű függő ékszernek is beillett. 1868-ban pedig valóságos karórát alkottak, igaz, ékszernek szánva, viszont éppen egy magyarországi nemes, Koscowitz grófnő részére. (A cég későbbi, máig tartó presztízséről még csak annyit, hogy 2020-ban a világ 10 legdrágább aukciós órájából 8 tőlük került ki, köztük az egyik valaha elárverezett legdrágább óra tétele a maga több mint 31 millió dolláros leütési árával.)

Kate Middleton és a brit uralkodócsalád máig előszeretettel visel Cartier órát
Fotó: Max Mumby/Indigo / Getty Images Hungary

Karóra

A karórák praktikus viseletének az idő mutatására szánt prototípusai azonban a repüléshez és a hadviseléshez köthetőek.

A Wright fivérek tartós repülése ugyan korábban, már 1903-ban megtörtént, de Alberto Santos-Dumont hamarosan már önerőből volt képes a levegőbe emelkedni egy kerekekkel felszerelt gépen. Ott viszont nehezére esett a zsebéből kirángatni az óráját minden alkalommal, amikor a levegőben töltött pillanatok szárnyalását kívánta nyomon követni, ezért Cartier megalkotta számára a karjára erősíthető bőrszíjon lévő aprócska órát, s ezzel a nehézségeknek 1904-ben véget is vetettek.

Mert egyébként ugyanilyen problémákkal (is) küzdöttek a lövészárkokban a katonák is, akiknek szintén, bár volt egyéb bajuk is, de nem könnyített helyzetükön, hogy a lövészárokban lapulva a zsebükből kellett kigebeszkedni órájukat. A számukra is karra erősíthető, megoldást jelentő óra ezért érthető módon lövészárokóraként vonult be a történelembe.

Az első kvarcóra elkészítésére 1928-ig kellett várni, kereskedelmi forgalomba helyezésére pedig 1969-ig.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline karóra kar óra

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.