Ezeket a bérlőket senki se kívánná magának: rémtörténetek lakáskiadóktól

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lakáskiadás nagyon stresszes műfaj is lehet: hát még akkor, ha nem hosszú távra keresel bérlőt, hanem nyaralók rendelkezésére bocsátod a lakást, amelybe valószínűleg sok energiát, időt és nem utolsósorban pénzt öltél.

Ha ezeket a sztorikat elolvasod, valószínűleg már annyi kedved sem lesz hasonló vállalkozásba fogni, mint amennyi ezelőtt volt, már ha volt. A paletta a leglehetetlenebb és legátlátszóbb kifogásokkal pénzvisszatérítést követelő vendégektől kezdve az átható bűzt hagyó bérlőkön át azokig, akik egyszerűen hazudoznak: a nyaralókhoz köthető Airbnb-s sztorik ijesztően színesek, ahogyan arról ez az internetes merítés is tanúskodik.

Így okozhat kárt a fizetővendég

Vannak egyes ételek, amelyek erősebb illattal bírnak, mint mások: de vannak olyanok is, amelyek súlyos összegbe kerülnek akkor is, ha nem étteremben eszed őket, hanem valaki más kontójára főzőcskézve egy bérelt lakásban.

„Az egyik vendégünk rákot főzött a bungalónkban, lehetetlen kiszellőztetni. A legpokolibb romlott halszag terjengett, mintha valaki meghalt volna, vagy valami rothadna a falakon belül. 48 óra telt el, és a szag nem múlik, a következő vendégünk nem is tudott így maradni, minden pénzét visszaadtuk. Rákérdeztünk az előzőnél, hogy főztek-e valamit: nem gond, csak tudnunk kell, hol keressük a szag forrását.

Tagadott, így falakat bontattunk, de semmit nem találtunk, amíg rá nem bukkantunk a ház mögött, a szemétben a rákmaradványokra.

Rengeteg pénzünkbe került a dolog, a vendég pedig hazudott nekünk” – számolt be egy szerencsétlenül járt háztulajdonos. A pénzét egyelőre nem tudta visszaszerezni.

A lakáskiadásnak természetesen része a takarítás, de mi van, ha elmondhatatlan koszt hagynak maguk után a vendégek?
Fotó: South_agency / Getty Images Hungary

Itt olyan vendégekkel kapcsolatosak a gondok, akik már elhagyták a bérelt lakást vagy házat, de az is előfordul, hogy valaki úgy dönt, hogy marad. Egy tulajdonos azt vette észre, hogy vendége egyszerűen beparkolt a garázsba, és nem hagyta el a bérelt otthont: itt már külső segítséget is be kellett vonni.

Panaszt emelni sok mindenért lehet

A lakáskiadók mumusai az értékelések: ezeket olvassuk el mindannyian, amikor foglalunk, a fotók mellett ezek adják a döntésünk alapját, no meg persze az ár. Íme, néhány egészen érthetetlen dolog, amelyért a tulajokat hibáztatják a bérelt lakásokban:

  • „szívás parkolni”,
  • valaki káromkodva szidta a futárt,
  • a pókok pókhálókat szőnek,,
  • a szúnyogok csípnek,
  • nem zár rendesen a teraszajtó (amit két szárnyát összekeverve próbáltak becsukni),
  • a szomszéd kutyái ugatnak,
  • lejárt az ajándékba ott hagyott rágcsa szavatossága (rosszul olvasta le a vendég),
  • nagy volt a forgalom (a bérelt lakás leírása szerint főút mellett van).

Mindezeket sokszor azért írják le egyes vendégek, hogy később aztán visszakövetelhessenek valamennyit a kifizetett összegből: a pénz kulcsszerepet kap sok másik sztoriban is. Az egyikben lakást adtak ki egy vendégnek, aki addig-addig tologatta a bútorokat, és rendezgette át a szobákat, míg egy kisebb szőnyeget el nem mozdított a helyéről. Ez alatt feltárult előtte egy nagyságrendileg félcentis rés két parketta között: a fotódokumentációval is kísért reklamációban leírta, hogy ez annyira tönkretette pihenését, hogy szeretné visszakapni a befizetett teljes összeget.

A bulizók borzalmas állapotokat hagynak maguk után
Fotó: SeventyFour / Getty Images Hungary

Lakáskiadás, az igazi horror

A furcsa kérdések sem kerülik el azokat, akik kiadják lakásukat. Ezek szólhatnak arról, hogy valaki kísérő nélküli kiskorúnak venné ki a lakást, esetleg egy nyolcfős otthonban 15 embert szállásolna el, vagy bár nem foglalt, érdekli, miért mentek fel az árak, vagy annak ellenére szeretne partit tartani egy Airbnb-n keresztül kivett lakásban, hogy ezt kategorikusan tiltja az oldal szabályzata.

De mindez még mindig semmi: egy kiadó összefoglalta, ő egy személyben mi mindent élt már át, a lista pedig igencsak impresszív.

„Egy vendégem tragikus körülmények közt meghalt, de volt egy buli a házamban 100 kiskorúval. Akadt olyan vendég, aki a saját régi párnáira cserélte a tőlem elvett újakat, mások fehér törülközővel mosták le az autójukat. A kutyás vendégek állatai az ágyban aludtak, és a szőnyegre pisiltek, de volt, aki takarított, és közben leégette a porszívómat.

Volt, aki bekapcsolva hagyta a hajszárítót, más meg nyitva az összes ablakot, a harmadik üresen járatta a mosógépet és a szárítót.

Takarítás közben találtunk eldobott használt óvszert, de volt olyan vendégünk, aki masszázságyat hozott, és úgy fogadta nálunk a klienseit. Csináltak őrült villanyszámlát, és panaszkodtak állati ürülék miatt is, amit éjjel hagyott a kertben egy vad… ez a biznisz nem azoknak való, akik nyugodt életre vágynak” – foglalta össze.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.