Őseink érdekes öltözködési szokásai az idő múlásával még furcsábbak. Mindennek megvolt a maga a jelentése. Egy teljes viselet olyan volt, mint ma a személyi igazolvány, minden fontos információ kiderült belőle.
Elég volt ránézni egy asszonyra, és már tudták, mennyi gyereke van, mivel foglalkozik a férje, melyik faluban lakik, mennyi idős, és milyen életet él. A férfiak öltözete egyszerűbb volt, de abból minden kiderült egy szempillantás alatt.
Nagy szégyent jelentett a díszítés nélküli párta
A népviseletet őseink ünnepnapokon hordták, vagyis vasárnap, húsvétkor, pünkösdkor, lakodalmakban, keresztelőn, temetéseken, karácsonykor. Könnyen megszámolhatták, hogy mennyiszer öltötték magukra a szép ruhát, és akárhányszor díszes öltözetben látták egymást, tudták, hogy milyen változások történtek az elmúlt időszakban. Nem kellett megkérdezni a fiatal lányoktól, hogy állnak a párkereséssel, hiszen aki levette pártájáról a színes szalagokat, elárulta, hogy elvesztette a szüzességét. Ez alól nem bújtak ki a lányok, és nagy szényent jelentett rájuk, illetve családjukra nézve. Minden lány, vagyis még házasság előtt álló nő fonott hajat viselt, és csak az esküvő napján foghatták kontyba először. A hajhossz ekkor sem változott, ugyanis a hiedelem szerint a nők derékig érő haja varázserővel bírt. A fej sosem maradhatott szabadon, a fonott kontyra főkötőt helyeztek, amit az évek múlásával alakítottak. A díszítés számából tudták, hogy hány gyereke van egy asszonynak.
A tükröt a szoknyához igazították
Sok helyen ma is láthatunk döntött tükröt, amikor szándékosan úgy rögzítik a falhoz, hogy ha belenézünk, akkor a lábunkat lássuk a felsőtest helyett. Nem babona miatt tették fel megdöntve ezeket a tükröket, ennek praktikus oka volt. Csak így tudták ellenőrizni, hogy az alsószoknyák megfelelően állnak-e. Az asszonyok gyakran 6-8 alsószoknyát is viseltek a cifra kötény alatt, ezért egyszerű megoldás volt számukra odaállni a megbillentett tükör elé, hogy lássák, egyik szoknya sem lóg túl a másikon, vagyis a viselet egy alapos nőről árulkodik.
A kötény vagy felső szoknya, a felül viselt fehér buggyos ing, valamint a díszes mellény színe elárulta, hogy hol lakik a gazdája, és milyen életkorban van. Minél sötétebb volt a ruha, a viselője annál idősebb. Dunántúlon a vörös és bársony volt jellemző, Felvidéken a csipkés, tarka szoknya, Alföldön a fehér kötény és kékfestő ruhák.
Betiltották a cifrálkodást
A férfiak öltözködése alapvetően egyszerű volt, térdig érő fehér inget viseltek, amit a gatyába tűrtek, arra tájegységtől függően kötényt kötöttek és egyszerű mellényt vettek. Esetükben a kalap és az arcszőr viselete volt árulkodó. A jobb sorban élő férfiak bajuszukat hegyesre pödörték, az urak pedig körszakállt növesztettek. Kalapot a fiúk 14 éves koruktól viseltek egészen halálukig. A legények tollal vagy bokrétával ékesítették a kalapot, a nős férfiak egyszerű szalaggal, a kiszolgált katonák színes szalaggal, a nemesek sas- vagy kócsagtollal. Ünnepekkor új gatyát vettek, és az ing fölött cifraszűrt viseltek. A gyapjúszőrből készített kabátra emlékeztető ruhanemű díszes volt, rajta a tájegység jellegzetes mintáival és fémverettel. Külön mesterségnek számított a cifraszűr készítése, és mivel időigényes és nehéz munka volt, jócskán elkérték az árát. Sokan minden vagyonukat erre költötték, míg másik lopásra is hajlandóak voltak a szűrért. A férfiak vállukon hordták, mint egy palástot, és a beszegett ujjat táskának használták, ide tettek kenyeret, szalonnát, italt. A 19. században betiltották és a készítését büntették, de a cifrálkodásnak nem tudtak gátat szabni.
