Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Jeruzsálembe érkezőket a vallási téboly kerítheti hatalmába – különösképp akkor, ha egyedülálló, fiatal, keresztény férfiak. Párizs leginkább a japán turistákra veszélyes, Firenze a művészetek kedvelőinél válthat ki nem kívánt hatást, Indiában pedig minden nyugati turistának érdemes vigyáznia a jógaórák számával.
Oliver McAfee-t 2017 karácsonyára várták haza izraeli útjáról. A 29 éves brit turista az Israel National Trail mentén kerékpározott, Mitzpe Ramon sivatagi városának közelében látták utoljára november 21-én. Biciklijét, ruháit, pénztárcáját, kulcsait és a sátrat, amelyben aludt, eltűnése után néhány hónappal túrázók megtalálták, ő maga azonban sosem került többé elő.
Az izraeliek kutatócsoportokat vetettek be: helikopterekkel, nyomkövető kutyákkal, lovas rendőrökkel és sivatagi járművekkel eredtek McAfee nyomába, eredménytelenül. Találtak viszont a Bibliából kitépett, kövek alá rejtett lapokat és kézzel írott jegyzeteket, amelyek Jézus 40 napig tartó sivatagi böjtjére utaltak. Ezek után McAfee eltűnésével kapcsolatban felmerült a Jeruzsálem-szindróma fogalma, ami évszázadok óta ismert jelenség a városba látogatók számára. J. E. Hanauer brit író például már 1870 körül úgy vélte:
„Furcsa tény, hogy sok amerikai, aki Jeruzsálembe érkezik, vagy már őrült, vagy ott elveszti az eszét.”
A Jeruzsálem-szindróma
Jeruzsálem-szindrómának azt a pszichotikus, azaz a valóságtól elszakadt állapot nevezik, amikor valaki, miután Jeruzsálembe látogat, vallási pszichózis áldozatául esik: nem létező dolgokat lát vagy hall, másnak képzeli magát, mint aki, vagy paranoiás lesz. Ezt megelőzően az illető sokszor a tisztaság megszállottjává válik, állandóan fürödne, kényszeresen vágja a körmeit. Szorongóvá, nyugtalanná, idegessé válik, esetleg kijelenti, hogy egyedül akarja bejárni a várost. Az érintettek, ha elhatalmasodik rajtuk a szindróma, akár a szállodai lepedőből készített lepelben állnak ki az utcára prédikálni, vagy éppen zsoltárokat és himnuszokat énekelnek a város különböző pontjain.
Izraelben évente körülbelül száz turistán jelentkeznek a Jeruzsálem-szindróma tünetei, közülük átlagosan negyvenen kerülnek kórházba. Legtöbbjük fiatal, nőtlen, keresztény férfi. A pszichózis általában egy hétig tart, az izraeli orvosok nyugtatókkal vagy tanácsadással kezelik a „kórt”, de sokak szerint a legjobb meghagyni az illetőt a hitében, képzelje magát akárkinek vagy akárminek. A szindrómában érintettek lelki egyensúlya ugyanis sokszor magától helyrebillen, amint távoztak a Szentföldről.
Szűz Mária és Keresztelő Szent János az utcán
A kutatók úgy vélik, hogy a Jeruzsálem-szindróma megjelenéséhez három körülmény együttállása szükséges: egy már meglévő mentális betegség, erős vallási meggyőződés és az Izraelbe történő utazás, ami pszichotikus állapotot vált ki, amikor Jeruzsálem intenzív vallási történelmével találkoznak. Így történt ez egy amerikai férfival is, aki még az utazás előtt súlyzós edzéseket kezdett végezni, mert az a meggyőződése támadt, hogy ő maga Sámson. Izraelbe érkezvén éppen a Siratófalat próbálta meg elbontani, amikor a rendőrök letartóztatták. 1969-ben egy ausztrál turista szintén vallási tébolyba esve (ő maga azt állította, hogy isteni indíttatástól vezérelve) felgyújtotta az al-Aksza mecsetet, az iszlám egyik legszentebb helyszínét. De az izraeli hatóságok a Jeruzsálem-szindróma több megjelenési formáját ismerik: találkoztak már magukat Szűz Máriának képzelő asszonyokkal is, akik hol mindennap elsiratják Jézust, akit a fiuknak képzelnek, hol pedig születésnapi bulit szerveznek a számára. Legtöbbször azonban Keresztelő Szent János jelenik meg a jeruzsálemi utcákon: már több, állatbőrbe öltözött férfit is letartóztattak, akik az utcán akarták megkeresztelni a járókelőket.
Művészettúladagolás Firenzében
Nem csak Jeruzsálem hathat ilyen furcsán a turistákra. A Stendhal-szindróma (más néven firenzei szindróma) a művészetre fokozottan érzékeny turistákat sújtja. A jelenséget először Stendhal említette Útinaplóiban: amikor a firenzei Santa Croce-bazilikából távozott, egyfajta eksztázis, felfokozott érzelmek, kimerültség, ájulásérzés és heves szívdobogás kerítette hatalmába. A rengeteg műalkotás keltette rosszullét évente átlagosan tíz esetben fordul elő a Firenzébe látogató turisták között. Egy 72 éves művésznek például, miután végigsétált a Ponte Vecchión, az a meggyőződése támadt, hogy a nemzetközi légitársaságok figyelik, mi több: a hotelszobáját is lehallgatják. Egy negyvenes nő pedig arról volt meggyőződve, hogy a Santa Maria Novella-templom freskói kifejezetten őrá mutatnak, sőt: üldözik az utcán is.
A francia főváros veszélyei
A Párizs-szindróma szintén egy rövid pszichotikus epizód, amely különös módon főleg a japán turistákat érinti. Ők felfokozott várakozással érkeznek a fények városába, ám gyakran megrázkódtatásként éri őket, hogy végeredményben Párizs is csak egy nagyváros, aminek szépsége és nevezetességei mellett megvannak az árnyoldalai is: a piszkos utcák, a zajos, forgalmas utak vagy a Notre-Dame mellett korzózó patkányok. A franciák viselkedése is sokként érheti a teljesen más kulturális közegből érkező japánokat: a vélemény nyílt kifejezése, a beszélgetőpartner félbeszakítása, az egyet nem értés kimutatása, a japán udvariassághoz képest unottnak vagy nagyképűnek tűnő alkalmazottak leginkább a Párizsba látogató japán nőket érintik érzékenyen. 1988 és 2004 között 63 beteg került kórházba a Párizs-szindrómához köthető pszichotikus epizód vagy hangulati zavar miatt. Átlagosan két hetet töltöttek kórházban, majd hazaküldték őket.
India-szindróma
Végül meg kell említeni az India-szindrómát is. Az Indiába érkező nyugati turisták szinte mindig kulturális sokkot élnek át, amit az ingergazdag, ám a megszokottól nagyon is eltérő környezet okoz: a tömeg, a zaj, az éghajlati viszonyok, a Gangesz áradása és a mindenütt jelen lévő szegénység és halál sokakat felkészületlenül ér. Az India-szindróma viszont hónapokkal, hetekkel a megérkezés után jelentkezik, és szellemi instabilitással, pánikrohamokkal jár. Ennek oka a szakértők szerint az, hogy sokan eleve spirituáliselvárásokkal érkeznekaz országba, át akarják élni mindazt a spirituális élményt, ami Indiához kötődik: a jógik emberfeletti képességeit, a meditáció csodálatos erejét, s általában véve meg akarják tapasztalni azt az egzotikus kultúrát, ami hitük szerint a valódi értékeket megőrizte. Ez a törekvés, párosulva a kultúrsokkal, érzelmi elszigeteltséggel, esetleges drogokkal, napi többórás jógaórákkal vagy meditációval könnyen vezethet téveszmékhez. A pszichotikus epizódok rendszerint megszűnnek, amikor az érintettek hazatérnek. Már ha hazatérnek egyáltalán: sokan a szindróma hatására elfelejtik értesíteni hozzátartozóikat, hogy Indiában maradnának, és eltűnnek az óriási ország valamelyik asramjában.
