Az orvosok a pácienseik bőrével kötötték be a könyveket - így terjedt a bizarr divat a 18. századtól

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy bőrkötésű könyv az exkluzivitás érzetét kelti, időtálló darab, melyet szívesen veszünk kézbe. Ritkán gondolkozunk el azon, vajon milyen állat adta életét azért, hogy a borítókra simulhasson a bőr – arról pedig igazán kevesen tudnak, hogy emberi bőrbe is kötöttek könyveket.

Észak-Amerika és Európa könyvtáraiban is rá lehet bukkanni egy-egy olyan kötetre, melynek gerincén emberi bőr feszül: ezeket a köteteket leginkább a 18–19. században készítették, az orvosok furcsa hobbijává vált személyes könyvtáruk köteteit így bevonni.

Így kerülhetett emberbőr egy könyvre

Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre azzal kapcsolatosan, hogy mikor kezdődött a gyakorlat: egyes források szerint a francia forradalom idejére datálható a gyakorlat kezdete, míg mások azt állítják, már a középkorban éltek azzal. Egy feltételezés szerint az vezetett a könyvek emberbőrbe foglalásához, hogy 

az egyre fejlettebb diagnosztikai eszközöknek köszönhetően az orvosok szervekként kezdtek el tekinteni pácienseikre, kicsit elveszítve a humánfókuszt.

A tárgyiasítás talán legellentmondásosabb jelzője az, hogy bőrüket haláluk után lenyúzták, majd azzal könyveket borítottak.

Az emberbőrre úgy tettek szert, hogy a rászoruló betegekkel megegyeztek: haláluk után fizetnek ilyen módon a kezelésért, de halott bűnözők bőrét is lenyúzták. Az emberi bőrt ezt követően ugyanúgy cserzették, ahogyan azt az állatbőrrel tennénk.

Emberbőrbe nem csak könyveket kötöttek: ez egy bűnöző bőrébe foglalt kártyatartó
Fotó: By Baheid at English Wikipedia, CC BY-SA 3.0

Ezért kötötték így őket

De miért akarna valaki ilyesféle könyvet polcára? Lindsey Fitzharris történész szerint háromféle oka lehet a dolognak:

  • a bizarr tárgyak iránti érdeklődés
  • az elhunyt emlékének furcsa módon történő gondozása
  • valamint ha bűnözőről van szó, akkor annak holtában való büntetése

Egy Anthropodermic Book Project nevet viselő kezdeményezés igyekszik megtalálni az összes, ma még fellelhető emberbőrrel bevont könyvet: a munkájuk egyszerű lehetne, de nem annyira az. Míg korábban csak szemrevételezéssel igyekeztek eldönteni, egy kötet bőrborítása emberi eredetű vagy sem, ma

Idézőjel ikon

már egyszerű, olcsó és noninvazív teszttel könnyen megállapítható,

hogy az adott bőrkötés emberi vagy állati eredetű-e. A könyvtárak ugyanakkor nem mindig fogadják kitörő lelkesedéssel ezeket a megkereséseket.

Ezek hátterében néha az áll, hogy az intézmények attól tartanak, az emberbőrbe kötött könyvek méltatlanul vonják el az érdeklődést a többi kötettől. Máskor azok botrányos volta a visszatartó erő – egyes könyvtárosok kifejezetten örülnek, ha egy kötetről kiderül, hogy mégsem emberi bőr borítja. A projektben ezért azt ajánlják az intézményeknek, hogy kérésükre titokban tartják a vizsgálódásokat.

Tizenhét kötetről tudjuk biztosan, hogy emberbőrt viselnek

2016 áprilisáig a csapat 47 állítólag emberbőrbe kötött könyvet azonosított a világon különböző könyvtárakban és múzeumokban. Ezek közül 30 könyvet már megvizsgáltak, vagy épp folyamatban van a vizsgálatuk. Tizenhétről megerősítést nyert, hogy emberi bőrbe kötötték őket, kilencről pedig bebizonyosodott, hogy juh, sertés, tehén vagy más állat bőrébe kötötték.

Az író Jacques Delille – és az ő bőréből lopott darab található a borítón is
Fotó: Wikimedia Commons

Egyikük a harvardi Houghton könyvtár egyetlen bizonyítottan így kötött könyve: Arsène Houssaye francia író Des Destinees de l'Ame – A lélek sorsa – című műve, amelyet az 1880-as évek közepén kötöttek. A szerző ajándékozta barátjának, dr. Boulandnak, aki a kötést elkészítette, és megjegyzéssel is ellátta: az emberi lélekről szóló könyv szerinte emberbőr borítást kíván meg, ő pedig egy nő hátáról vett bőr segítségével tette meg ezt.

Európában is van két darab

A Philadelphiában, a Mütter Múzeumban található Historical Medical Library öt emberbőrbe kötött könyvvel is rendelkezik: háromnak közös a rejtélyes múltja. 

Ezeket dr. John Stockton Hough kötötte be Mary Lynch, a philadelphiai közkórház 1869-ben elhunyt tuberkulózisos betegének bőrébe.

Évekig őrizte a bőrt, melyekbe aztán a női egészségről és reprodukcióról szóló írásokat kötött. A Clevelandi Közkönyvtár is őriz egy furcsa kötetet: a Korán egy példányát egy hívő kifejezett kérésére borították be bőrével halála után. Európában két bizonyítottan emberbőrbe kötött könyv található: egy francia magángyűjteményben Edgar Allen Poe Az aranybogár című műve, a brüsszeli Királyi Könyvtárban pedig Félix Vicq d’Azyr Essai sur les lieux et les dangers des sépultures, azaz Esszé a temetések helyeiről és veszélyeiről című kötete.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.