Ma vall bíróság előtt Gwyneth Paltrow: egy férfi életét tehette tönkre síbalesetben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Utahban vádolják azzal, hogy egy férfit elsodort síelés közben, a baleset után pedig magára hagyta őt még hét évvel ezelőtt.

Terry Sanderson és Paltrow még 2016-ban ütköztek egy kezdőknek kialakított pályán, a Deer Valley Resortban. A nyugdíjas optometrista szerint a színésznő kontrollálatlan sebességgel száguldva elütötte, majd segítségnyújtás nélkül otthagyta őt.

Egy síbaleset, két verzió

Állítása szerint agyrázkódást szenvedett és négy bordája is eltört az esetben, amit cserbenhagyásos gázoláshoz hasonlít, és 300 ezer dollár kompenzációra tart igényt – eredetileg 3,1 milliós volt a kárigénye, de azt a keresetét elutasították.

Idézőjel ikon

Azt is mondja, hogy Paltrow nem gondoskodott arról, hogy valaki segítségére siessen,

és egy síoktató később hamis jelentést adott be, azt leírva, hogy nem a színésznő okozta a balesetet.

A periratot 2019-ben nyújtotta be a férfi, arra hivatkozva, hogy addig problémája volt azzal, hogy jogi képviselőt találjon, illetve az agyrázkódása is hátráltatta.

A síbaleset másik résztvevője, Terry Sanderson
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Paltrow ellenkeresete szerint a férfi csapódott neki teljes testsúlyával, ami annyira megzavarta őt, hogy aznapra be is fejezte a síelést. Az ő változata szerint a férfi elnézést kért tőle, és azt mondta, minden rendben van vele. A színésznő szimbolikusan egy dollárra, valamint a per- és ügyvédi költségekre tart igényt.

Eddig ez hangzott el a perben

A kedden kezdődött perben Sanderson ügyvédje arról beszélt, a hollywoodi sztár Paltrow „vakon” síelt, felfelé és oldalra nézve, amiről tudnia kellett, hogy veszélyes. A színésznő ügyvédje tartotta magát ahhoz a verzióhoz, hogy a férfi csapódott Paltrow-ba, akit ez nagyon megrázott, káromkodott is egyet. Az optometrista tanújaként megszólaló orvos szerint azonban a férfi bordájának oldala sérült, vagyis lehetetlen, hogy ő csapódott volna a színésznőbe. 

A férfi viselkedése drámaian megváltozott a baleset után, ami életminőségére is hatással van, és az ütközés következménye, érvelt az orvos.

Sandersonnak korábban stroke-ja volt, időnként depresszió kínozta – de egy neuropszichológus szakértő szerint mindezek nem indokolják azokat a változásokat, amelyeket a baleset után tapasztalt.

Paltrow-nak az sem tetszik, hogy annyit fotózzák a per során
Fotó: Pool / Getty Images Hungary

Paltrow ügyvédje az ellen is tiltakozott, hogy a fotósok agresszívan közelítik meg ügyfelét, amit a bíró elfogadott, szükség esetén kitiltja a fotósokat a teremből. A síbalesetet részleteit feltáró per még hat napon át tart.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.