Kirándulni indult szüleivel, amikor nyomtalanul eltűnt a négyéves amerikai kisfiú, Bobby Dunbar – a kitartó keresésnek köszönhetően nyolc hónappal később a fiú megkerült, a visszakapott „Bobby” azonban mintha nem ugyanaz a gyerek lett volna, aki korábban. Több mint száz év elteltével is rejtély, mi történhetett az igazi Bobby Dunbarral.
Az aligátorok gyomrában is hiába keresték
Robert Clarence „Bobby” Dunbar jómódú, befolyásos szülők, Leslie és Percy Dunbar első gyermekeként született a Louisiana állambeli Opelousasban; a szőke, csintalan mosolyú, kedves természetű fiú négyéves volt, amikor 1912. augusztus 23-án szüleivel horgásztúrára ment a közeli Swayze-tó partjára, ahonnét sohasem tért haza. A kirándulás során a kisfiúnak váratlanul nyoma veszett a mocsaras, aligátorokkal teli környéken, eltűnését többféle változatban is előadták a korabeli lapok, volt, aki szerint Bobby a sátorból kódorgott el az éjszaka leple alatt, mások úgy számoltak be, a kisfiú a parton vagy fürdés közben szívódott fel.
A szülők azonnal értesítették a hatóságokat, és széles körű hajtóvadászat indult, a keresők még aligátorokat is felboncoltak, hátha valamelyik állat gyomrában bukkannak rá az eltűnt kisfiúra, a rendőrség pedig 1000 dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki, mindhiába. Az ügyet felkapta a bulvársajtó, országszerte a kis Bobby eltűnéséről beszéltek, a Dunbar szülők azonban hiába várták haza fiukat – egészen nyolc hónapig, amikor váratlan fordulat történt.
1913 áprilisában a szomszédos Mississippi állambeli Columbia közelében a nyomozók letartóztattak egy vándor ezermestert, William Walterst, aki leginkább hangszerek hangolásából és javításából élt, a férfival utazott ugyanis egy ötévesforma, szőke, kék szemű, kedves arcú fiú, akinek személyleírása illett az eltűnt Bobbyéra. Ennél nem is kellett több bizonyíték, a fiút vonatra tették, és Opelousasba küldték, ahol a Dunbar szülők végre viszontláthatták eltűnt gyermeküket – a nagy pillanat mégsem úgy alakult, ahogy várták, a szülők ugyanis először alig ismerték fel a fiút, aki csak nagy vonalakban hasonlított az elveszett Bobbyra.
Alig ismerték fel a szülei, amikor hazatért az eltűnt kisfiú
A fiú öccse, Alonzo állítólag sírt az „új Bobbyval” való első találkozásakor, Mrs. Dunbar pedig fürdéskor úgy találta, a kisfiú anyajegyei és hegei nem teljesen egyeznek a korábbiakkal, a házaspár a hivatalos azonosításkor – kisebb bizonytalanság után – mégis azt állította, az igazi Bobby került elő. A város hatalmas utcai parádéval ünnepelte meg a fiú megtalálását, és senkit sem érdekeltek különösebben a gyanúra okot adó részletek.
A gyerekrablásért letartóztatott Walters ugyanakkor azt vallotta, a kisfiú az unokaöccse, és Charles Bruce Andersonnak hívják; Bruce a fivére és egy cselédlány, Julia Anderson törvénytelen viszonyából született, és mivel akkoriban nem igazán tolerálták a hasonló dolgokat, a szülők inkább lemondtak róla, és odaadták őt rokonuknak, aki vállalta, hogy gondját viseli a gyereknek. A rendőrök előkerítették az Észak-Karolinában élő Andersont, aki igazolta Walters vallomását, és azt állította, ő a kisfiú édesanyja, amit egy személyes szembesítést követően is megerősített.
A bírósági tárgyaláson mégsem volt esélyük a gazdag, közkedvelt Dunbar család ellen, akik jó nevű ügyvédekkel érkeztek, míg Waltersék valódi jogi képviseletet sem tudtak megfizetni maguknak. Hiába állította számos tanú, hogy Bruce csakugyan Julia Anderson fia, hiába mondott szinte az összes bizonyíték ellent Dunbarék állításának, a bíróság a vagyonos házaspárnak adott igazat. A döntésben közrejátszott Anderson rovott múltja is, az asszony ugyanis korábban már kettő – időközben elhunyt – törvénytelen gyereknek adott életet, akiket szintén lepasszolt másoknak, ezért a közönség szemében anyához méltatlan személynek tűnt fel, akinek a szavát sem szabad elhinni.
Kilencven év után derült ki a valódi személyazonosság
A kis Bruce így mindörökre Bobby lett, Dunbarék a sajátjukként nevelték fel, miközben Anderson egész életében elragadott fiát gyászolta; Walterst a bíróság gyerekrablás bűnéért – hiába fellebbezett – letöltendő börtönre ítélte, két év elteltével azonban különösebb ok nélkül szabadon engedték. Bobby maga is úgy nőtt fel, hogy azt hitte, Dunbarék vér szerinti fia, megházasodott, négy gyereke született, és végül 1966-ban hunyt el, 57 éves korában. A családban mindenki úgy tudta, Bobby négyévesen eltűnt, majd megkerült, senki sem ismerte a valódi történetet, egészen 1999-ig, amikor a férfi egyik unokája, Margaret Dunbar Cutright kutatni kezdte a család történetét, és eljutott az egykori gyerekrablási ügy különös részleteihez.
Margaret felkutatta Anderson és Walters leszármazottait, akik teljesen másképp számoltak be az esetről, mint azt korábban szüleitől, nagyszüleitől hallotta; végül édesapja, Bobby Dunbar Jr. ráállt, hogy DNS-tesztet végezzenek rajta, és kilencven év után kiderüljön az igazság. A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy a néhai Bobby Dunbar, vagyis Bruce Anderson Julia Anderson fia volt, vagyis mindvégig Walterséknek volt igazuk.
Továbbra is rejtély azonban, mi történhetett a valódi Bobby Dunbarral. Margaret úgy véli, a legvalószínűbb, hogy a kisfiú beleesett a Swayze-tóba, és magával ragadta egy aligátor, de az is lehetséges, hogy egy környékbeli csavargónak esett áldozatul. Szintén kérdés, vajon a Dunbar házaspár hazudott, vagy valóban nem ismerte fel, hogy nem a saját fiukat kapták vissza. A két gyerek között rengeteg kisebb-nagyobb eltérés mutatkozott, melyeket a szülők még úgy is felismertek volna, hogy nyolc hónapja nem látták Bobbyt; talán csak egy „pótgyerek” segítségével voltak képesek feldolgozni fiuk elvesztését, esetleg úgy gondolták, jobb sora lesz a fiúnak, ha ők nevelik fel. Akárhogy is, Leslie és Percy Dunbar elragadtak egy kisfiút a valódi szüleitől, és nemzedékeket sebeztek meg hazugságukkal.
