Arany vagy ezüst ékszer illik a bőrödhöz? Ez segít a választásban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A báli szezon kellős közepén vagyunk, és ilyenkor dukál egy kis glamour. Szeretjük a csillogást, de vajon arany vagy ezüst ékszer illik bőrünkhöz? Segítünk a választásban.

Alapvetően persze le kell szögezni, hogy árban komoly különbség mutatkozik a rendelkezésre álló tartalékokban jóval szűkösebb készletű arany és nagyobb kínálatban elérhető ezüst között, ami eleve behatárolhatja lehetőségeinket. Ha azonban mégis elsősorban az árnyalat alapján szeretnénk dönteni, bőrtípusunkhoz alkalmazkodva, akkor az ezüstöt a fehérarannyal együtt kell mérlegre tenni, a sárga aranyat pedig a rozéarannyal.

Arany vagy ezüst? Így dőlhet el

Az anyagi szempontok mellett még számos kritérium mentén dönthetünk, de azt is érdemes bevallanunk, hogy a döntés sokszor egy pillanat alatt születi meg, ösztönösen – mindenféle racionalitást nélkülözve. 

Arany vagy ezüst ékszert válasszak?
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Ha mégis segítségre van szükségünk konkrét szempontok képében, akkor a következőket vehetjük figyelembe.

Bőrtónus és színek szerint választhatunk ékszert

Bőrtónusunk megállapításához kiindulhatunk a csuklónknál futó erek színéből. A kéztő belső oldalán általában jól kirajzolódó erek segítségével könnyedén tetten érhetjük, hogy azok inkább zöldes, vagy inkább kékes színűek.

Meleg bőrtónusról akkor beszélünk, ha az erek rajzolata zöldes, a bőr pedig barnás, sárgás vagy aranybarackos árnyalatú

A meleg bőrtónusúak könnyen barnulnak, szemük barna, zöld vagy mogyoróbarna, hajuk vörös, barna vagy fekete, vagyis inkább az ősz és a tavasz színcsoportba tartozók sorolhatók ide.

Éppen ezért a földszínek állnak nekik jól, a meleg árnyalatok, amelyeket zöld, barna, türkiz, narancs kövekkel és arany ékszerrel hangsúlyozhatnak.

Az arany a meleg bőrtónushoz illik
Fotó: Victor Dyomin / Getty Images Hungary

Hideg bőrtónus

A hideg bőrtónusba tartozók ereinek rajzolata kékesebb árnyalatú, bőrük inkább rózsaszínes, és hajlamosak a leégésre, lepirulásra. Míg szemük kék vagy zöld, hajuk lehet szőke, barna vagy fekete is. 

Színcsoport szerint főleg a tél és a nyár, eleve hideg színek által hangsúlyozott típusai tartoznak ide.

Nekik a fémek csillogása közül az ezüsté az előnyösebb, ami ugyanígy vonatkozik a fehéraranyra is.

Hideg bőrtónushoz… Getty Images Hungary
Fotó: unaemlag

Strapabíróság, tartósság

Az arany ellenáll az oxidációnak, rozsdának, korróziónak és foltoknak, ellentétben az ezüsttel. Az ezüst puhább, több réteget egyszerre magunkon hordani éppen ezért nem is tanácsos. Ez az ékszer általában jobban kitett a fizikai sérüléseknek, bebarnulhat, besárgulhat, vagy elhomályosul.

Tisztaság

Arany ékszerekkel már az ókori egyiptomiak is szívesen ékesítették, akit ez megilletett, s a fém színét a napéval azonosították. 100 százalékosa tiszta aranynak a 24-es karátszámút tekintjük, jóllehet, kedvező ár-érték aránya miatt

Idézőjel ikon

a 14 karátos változat a legnépszerűbb,

mely mindössze 58,3 százalékban tartalmaz aranyat. A 22 karátos aranytartalma 91,7 százalék, a 18 karátosé 75 százalék, a 12 karátosé 50 százalék, a 10 karátosé pedig mindössze 41,7 százalék.

Egyenesen a bányából
Fotó: plastic_buddha / Getty Images Hungary

Önmagában a 99,9 százalékos, tiszta ezüst is túl puha és sérülékeny, ezért minimális keverésre szorul ellenálló képességének, keménységének növelése érdekében. A hagyományosan is ismert ezüstöt a „925”, a tiszta ezüstöt pedig „999” jelzéssel látják el. Az SS vagy FS betűkódok is azt jelezhetik, valódi ezüsttel van dolgunk.

A legfontosabb ugyanakkor az, hogy mindenki azt válassza, amit az ízlése, a tükörből visszatekintő kép összhatása, intuíciója diktál, no meg ami pénztárcájának, stílusának, ruhatárának és vérmérséklete szerint az alkalomnak megfelel, elmélet ide vagy oda.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.