Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az, hogy milyen ruhát viselünk, nem csupán az ízlésünkről árulkodik, hanem arról is, hogy milyen a társadalmunk lelkülete. Az üzenet sajnos lehangoló, hiszen a szürke, kopott, sötét, slampos és igénytelen összképet csak nagyon ritkán töri meg az üde színű, maradandó értéket képviselő, letisztult elegancia. Schiffer Miklós stílustanácsadó úgy látja, hogy az emberek nem akarnak a ruházatukkal semmiféle pozitív érzelmet kifejezni.
A divat sajátja, hogy mindig, minden időben valami újat tud mutatni nekünk. Ám attól, hogy az idő halad és változik, még kell, hogy értékrendje legyen az öltözködésnek. Ez az értékrend azonban az egyformasággal, az uniformizálással most csorbulni látszik. Schiffer Miklós szerint ez most sokkal szembetűnőbb, mert a sziluett, ami évtizedről évtizedre finomhangolással változott, most radikálisan módosul, villámgyorsan eltűntek darabok, és ugyanilyen sebességgel újak lépnek a helyükbe.
Mi történt a stílusunkkal az elmúlt másfél-két évben? Olyan, mintha az öltözködésünkkel megragadtunk volna a home office-ban, és megőriztünk egy laza, trehány viseletet a hétköznapokban. Mi lehet ennek az oka? Kell-e emögött valamilyen összefüggéseket keresnünk?
Egyetértek önnel, hiszen az olcsó ruházattól a drágáig, a legtöbb kirakatban ugyanaz az összevissza kreált trehányság tapasztalható. Azt szoktam mondani, olyan ez, mintha egy sötét szobában egy vak ember rakta volna össze a kínálatot. Hogy miért van ez így? Mert ma ezt érezzük menőnek, azt üzeni ma minden, hogy akkor vagy csak „menő”, ha így nézel ki. Megmondom őszintén, én nem bíztam abban, hogy a Covid után visszatér majd a klasszikus értékrend.
Ehhez az öltözködési és életstílushoz fegyelem és idő kell, és az emberek ennél sokkal jobban szeretik a kényelmet, azt, hogy ha nem kell túl sokat gondolkodniuk.
A klasszikus öltözködési verzió azonban olyan, ahol illeszteni kell, meg kell szerkeszteni az összképet, át kell gondolni, hogy melyik ruhadarabokhoz mit vegyünk fel. Ennél sokkal egyszerűbb az a hibásan casualnek nevezett összevisszaság, ami most megfigyelhető. Sikk lett az antisikk, vagyis az most a menő, ami nem néz ki jól, ami nincs összerakva, vagy ami nagyon furcsa módon van összerakva. Ez sajnos igaz a nagy márkákra is. Ott van például a Gucci, ahol gyönyörűen kidolgozott darabok vannak, egyedi gombokkal, tökéletes illesztésekkel a legapróbb részletekig finom kidolgozással. De ahogy ezt a kirakatban elénk teszik vastag, kötött harisnyával, bakanccsal, férfiaknak biciklisnadrággal, az egészből azonnal egy furcsa kavalkád lesz. És az embereknek ez tetszik.
Tudja, a divatra azt szokták mondani, hogy az a kor lelkületének a lenyomata. Ez most akkor a korunk lelkülete.
Az öltözködésünk alapján hogyan jellemezné a társadalmunk lelkivilágát?
Szürke és sajnos kopott, nincs benne üdeség. Nem akarnak az emberek a ruházatukkal semmiféle pozitív érzelmet kifejezni. Csak sötét, komor színeket viselnek, és nemcsak azért, mert most ronda, szürke telünk van, hanem általánosságban jellemző, hogy nem merünk mást felvenni, csak sötétszürkét, fáradt árnyalatokat és rengeteg feketét.
Félreértés ne essék, nem vagyok az átgondolatlan színes öltözködés híve, de van az állandó sötét színeken kívül más alternatíva is.
Nézze meg az utcán, tíz tollkabátból kilenc biztos, hogy fekete. Miért nem kék vagy zöld? Fontos megjegyezni, hogy ez nem csak Magyarországon van így. A klasszikus eleganciát ma már azokban az elhíresülten jól öltözködő városokban, mint Milánó, sem olyan egyszerű megtalálni, mert a nagy brandek is mást adnak, mint régen.
Addig, amíg az emberek főként szövetkabátot, kosztümöt, bőrcipőt és zakót viseltek, sokkal színesebb volt a világ?
Igen, határozottan színesebb volt. Ha fel akarjuk építeni a saját stílusunkat, az idő és energia, mire megtaláljuk, mi a megfelelő szabás- és színvilág számunkra. Ma ehhez késpest egyszerű sémákban gondolkodnak az emberek, pedig lehetőség lenne egyébre is. Megfigyeltem, hogy az üzletek tele vannak jobbnál jobb színes öltözékkel. Ehhez képest a kasszánál fekete és túlméretes ruhába öltözött emberek állnak, akik feketét és sötét ruhákat vesznek.
Nem gondolja, hogy azért vagyunk olyan szürkék és sötétek az öltözködésben, mert egyre több olyan dologgal kell szembesülnünk, amire nincs ráhatásunk, amin nem tudunk változtatni, és ez rányomja bélyegét a lelkiállapotunkra?
Ezzel egyetértek. Én már szántszándékkal nem hallgatok semmilyen hírforrást, mert belefáradtam abba, hogy csak negatív információt kapok. A sok kellemetlen hír mellett hiába sütne ki a nap Budapesten, keveseknek jutna eszébe egy világos szövetkabátot felvenni.
Az öltözködésünk mindenképpen összefügg a lelkivilágunkkal, a gazdasági helyzettel, az általános közérzettel és azzal a furcsa trenddel, hogy minden olyan nagyon casual, nagyon sportos.
Sajnos általános jelenség, hogy egy klasszikus cipőüzletre esik nyolc sportcipőüzlet, és már az előbbiek többségében is nagyrészben sportcipőt kapni. Nem vagyok a sneakers ellen, most is azt viselek zakóval és nadrággal. Csak azt nehezményezem, hogy kevesen veszik figyelembe, hogy nem csak a sneakers létezik. Ami most történik az öltözködésünkkel, a stílusunkkal, nem más, mint amikor a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is. Nem akarjuk észrevenni, hogy nem jó irányba visz, ha mindig melegítőben és kapucnis felsőben akarunk lenni. Egyikkel sincs bajom, hiszen nekem is van alul gumírozott városi trénernadrágom, én is felveszem a kapucnis felsőt a zakó alá, jóval több pólót viselek, mint korábban, de ott vannak az ingek és a zakók, a klasszikus lábbelik is a szekrényemben. Sajnálattal tapasztaltam a napokban azt is, hogy ma már alig találni olyan klasszikus női csizmát, ami magas sarkú és szűk szárú. Mindenhol bakancsot látni. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy sokkal jobban elmosódnak az öltözködésben is a nemek közti különbségek.
Ám ez nem új keletű jelenség.
Valóban, hiszen, ha megnézzük a divattörténetet, mindig működött az az út, hogy egy klasszikus férfiruhából a kor vagy egy zseniális tervező készített egy basic női ruhadarabot. Gondoljunk csak a blézerre, a női blúzra, a lovaglócsizmára a női ruhatárban, vagy a nadrágra, a szmokingra, de rengeteg ilyet tudnék még mondani.
Most ezt az utat meg akarják fordítani, és azt mondják, a férfi vegyen fel egy női mintás selyemblúzt masnival, hogy menő legyen.
Ezek az új irányzatok természetesen sokakat hoznak zavarba, mert miközben elveszik a klasszikus biztonsága, megjelenik egy trendinek nevezett bizonytalan.
Amire ön az összevisszaságot érti, arra mások azt mondják, ők kreatívan öltözködnek.
Számomra azt jelenti a kreativitás, amikor a ruházatunk a saját értékrendünket tükrözi, és ezt megfelelően tudjuk továbbgondolni és prezentálni. Az nem kreatív, ha valaki már meglévő elemeket egyedi módon kombinál. Ez egyszerűen csak ötletes.
Az a kreatív, aki teljesen új kombinációkat tud létrehozni, hitem szerint ezt meg lehet tenni a klasszikusok újragondolásával, új alapanyagok használatával.
Nekem sokkal inkább az egyformasággal van bajom. A nyolcvanas években cikiztük Kínát a Mao-öltönyök miatt, mert mindenki, még a nők is abban a szürke munkásruhaszerűben jártak. Most oda jutunk, hogy mi kezdünk el így öltözködni. Ezzel elveszik az öltözködés személyes karaktere, elveszik a legfontosabb, a sokat emlegetett stílus.
Elfogadható, ha az öltözködéssel kapcsolatos változásokat a felgyorsult világ és a praktikum számlájára írjuk?
A divat attól divat, hogy változik, és mindig valami újat talál ki. Ám attól, hogy az idő halad és változik, még kell, hogy értékrendje legyen az öltözködésnek; és ezzel nem fér össze az egyformaság, az uniformizálás. Sajnos az öltözködés kreativitása most kimerül abban, hogy az emberek felvesznek egy pólót, amire nagy betűkkel rá van írva, hogy Balmain, Gucci, Dior vagy Balenciaga.
Ma azt érzi támasznak, menőnek az emberek többsége, hogy van rajta egy dizájnfelirat. Klasszikus stílusban nem azért veszünk meg egy zakót, mert márkajelzés van hímezve a hátára, hanem azért, mert maga a zakó jó.
Ma nem a minőséggel vagy azzal üzennek az emberek, hogy illik hozzájuk, a stílusukhoz egy ruhadarab, hanem az öltözéken lévő felirattal, ami azt jelenti: „drága”.
Ilyen korábban soha nem létezett. Felismerhető volt a divat egy szoknyahosszból, egy színvilágból, egy kombinációból, de nem a feliratból. Nem attól lesz stílusunk, hogy nagyon drága holmi van rajtunk, amit még ráadásul reklámozunk is. A minőség és a felirat nagyon gyakran nem ugyanazt jelenti.
Az idő és a divat változásával több olyan ruhadarabunk is van, amit ritkán vagy egyáltalán nem használunk, mert nincs rá szükségünk. A kalap mellett mit sorolna még ide az általános öltözködésünkből?
A kalap valóban nem való a modern életünkhöz, hiszen sem autóban, sem tömegközlekedéssel nem lenne kényelmes kalapban az utazás. Ez a kiegészítő megmarad a nyaralásra, gondoljunk csak a panamakalapra vagy a női napozókalapokra. De megjelenhet még az olyan társadalmi eseményeken, ceremóniákon, ahol illik vagy kötelező a hölgyeknek kalapot viselniük.
A bőrkesztyű divatban van még?
Azt gondolom, kesztyűt még hordanak az emberek, habár a tollkabátoknak már igen meleg zsebe van. És miért teszik zsebre a kezünket sokan? Mert hátizsákot hordanak, és nem klasszikus bőrtáskát. Ezek egymásból következnek.
Ha valaki hátizsákot visz magával, kesztyűre sincs igazán szüksége, mert majd beteszi a dzseki zsebébe a kezét.
Ezzel együtt nem gondolom, hogy a bőrkesztyűviselet kiveszőben lenne. Ellenben van valami, ami eltűnni látszik, de néha még találkozunk vele, és ez a nyakkendő. Ma már az a különös, hogy ha valaki nyakkendőt köt. Sajnos a nyakkendő is annak a gondolkodásnak lett az áldozata, hogy lazák vagyunk, minek gomboljuk be az ingünket, nem kell, hogy rászoruljon a nyakunkra.
Mit gondol, fel tudnak öltözni ma úgy az emberek, főként 40 és 70 éves koruk között, hogy az ne csak a stílusuknak, hanem az életkornak is megfeleljen, és ne váljanak nevetség tárgyává?
Húsz évvel ezelőtt az én koromban lévő férfiak elindultak a nyugdíj felé. Ez megjelent az öltözködésükön, a gondolkodásukon, az élethez való hozzáállásukon is. Ma egy 57 éves nő vagy férfi, egy élete teljében lévő aktív vállalkozó, munkavállaló, ebből adódóan az öltözködésnek ez a fajta korosztályhoz kötöttsége jelentősen megváltozott. A korosztályok sokkal közelebb kerültek egymáshoz, hiszen egy ruhaüzletben ugyanazok között a darabok között válogat egy huszonéves, mint egy ötvenes. A nevetségesség sokkal inkább abból adódik, ha valaki nem veszi tudomásul a saját teste változásait, fizikai adottságait. Az nem baj, ha kopott a farmer, ha kapucnis felsőt hord valaki a hatvanas éveiben, de az már mosolyra fakaszt, ha pocakosan super skinny nadrágot erőltet magára.
A Pantone Intézet minden évben megválasztja az év színét. Idén ez a magenta. Mit szól a kezdeményezéshez, és mit gondol, mennyire változtat majd ez az izgalmas, vibráló, lüktető bíborvörös a szürkeségünkön?
Már a 2020-ban megjelent Színes könyvben megírtam, hogy attól, hogy egy szín magenta, fűzöld, lila vagy tűzpiros, egy férfi is hordhatja, hiszen meg lehet találni azokat az öltözködési elemeket, amelyekkel be lehet vinni még egy klasszikus férfi öltözködésébe is. Például egy pulóverrel, egy nyakkendővel, egy díszzsebkendővel, egy övvel. Mindenképpen jó kezdeményezésnek tartom, hogy évről évre megválasztják az év színét, hiszen jó lenne, ha egy kicsit üdébbek lennénk, és nem csak a praktikumot tartanánk szem előtt. Nyugat-Európában azért tudnak és mernek sokkal többen egyéniségek lenni, mert biztosított az a társadalmi környezet, ahol az egyediséget, az egyéniséget nem tekintik bűnnek.
Ha valaki Magyarországon nagyon ad magára, legyen az nő vagy férfi, nagyon hamar kap olyan negatív megjegyzést, hogy ő piperkőc vagy divatozó cica.
Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy ha valaki energiát tesz az öltözködésébe, akkor lesz stílusa, ha nem tesz, akkor nem lesz.
