4 hiba, amit semmiképpen se kövess el vészhelyzet esetén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bármikor, bármelyikünkkel megtörténhet, hogy rosszul leszünk, vagy épp valaki más igényli a segítségünket azonnal. Szakember mondja el, mik a tennivalók, és mi az a 4 hiba, amit semmiképp se kövess el vészhelyzetben.

Vészhelyzet esetén nagyon könnyen pánikba esünk, s innentől kezdve nem viselkedünk ésszerűen. Ez pedig akár a határt is jelentheti élet és halál között. Dr. John Torres, a Colorado Springs-i Premier Urgent Care sürgősségi orvosa és az NBC News vezető egészségügyi munkatársa felfedte a négy leggyakoribb hibát, amelyet vészhelyzetben elkövetünk – s amiket értelemszerűen inkább el kéne kerülnünk. 

#1 Ne mászkálj zsebre tett kézzel

Az első tipp inkább a megelőzésről szól, de így is legalább olyan fontos. Az egyik leggyakoribb oka a sürgősségi osztály felkeresésének az esés. Gyerek és felnőtt egyaránt súlyosan megsérülhet tőle, nem is beszélve az idősekről. Azokon az alapvetéseken túl, hogy mindig nézzünk alaposan körül, esős, havas téli időben járjunk el fokozott óvatossággal, egy dologra sokan nem gondolnak: a zsebükben tartják a kezüket. Ez nyilván jó módja a hideg végtagok felmelegítésének, ám ha így esünk el, nem lesz mit magunk elé tennünk, és a fejünk fog megsérülni.

Ne mászkálj zsebre tett kézzel, mert egy eséskor nagyon megsérülhetsz: ez is egy tennivaló vészhelyzet esetére
Fotó: Justin Paget / Getty Images Hungary

#2 Ne a családot hívd először

Ha bajba kerültünk, rosszul lettünk, hajlamosak vagyunk a párunkat, szüleinket vagy barátainkat felhívni egy kis megnyugtatás reményében. Ám ők jellemzően nem orvosok, így valódi segítséget nem tudnak nyújtani. Vészhelyzet esetén az idő a legnagyobb ellenségünk. Ne vesztegessük hát el, ha valaki rosszul lett mellettünk, vagy velünk van valami baj, a mentőket hívjuk legelőször. A család csak ezután következhet.

#3 Ne cipeld kórházba a sérültet

A filmekben sokat látjuk, ahogy a főhős a karjaiban viszi be a kórházba az összeégett, vérző, törött végtagú sérültet, aki mágikus módon túléli ezt a procedúrát. A való életben azonban hiába tűnhet gyorsabb megoldásnak bevinni a kórházba valakit kocsival, mint megvárni a mentőket, valójában többet segít, ha nyugton maradunk. Az adott sérüléstől függően kifejezetten veszélyes lehet egy beteg szállítása, a mentősök pedig képzett szakemberek, akik tudják, mikor kit és hogyan szabad például egyáltalán megmozdítani, nemhogy emelgetni. Ha pedig mi érezzük rosszul magunkat, a lehető legrosszabb ötlet volán mögé ülni vagy felszállni a villamosra, ott ugyanis senki nem fog tudni segíteni rajtunk. A kiérkező mentők viszont igen, és még balesetet sem okoznak közben. 

#4 Ne hagyd otthon a fontos eszközöket

Nem szeretünk cipekedni, s nem is kell úgy élni az életünket, hogy mindig a legrosszabbra számítunk. Ennek ellenére azért nem árt néhány dolgot magunknál tartanunk. A mobiltelefonok töltője jellemzően otthon marad, pedig ha kórházba kerülünk, szinte garantáltan szükségünk lenne rá. A rendszeresen szedett gyógyszerek, asztmapipák, Epipenek mindig legyenek nálunk, legalább egyadagnyi mennyiségben. A telefonunkba mentsük el a vészhelyzet esetén értesítendő családtagunk nevét, segít, ha a neve elé beírjuk, hogy ICE (ez az in case of emergency rövidítése, de itthon is sokan ismerik). Az irataink mindig legyenek a táskában vagy a zsebünkben, sőt ha krónikus betegséggel – például diabétesszel – küzdünk, ezt jelezhetjük különféle, tartós anyagból készült figyelmeztető karkötőkkel is, így ápolásunkkor hamarabb segíthetnek helyrejönni

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.