A háborúban a legváratlanabb helyzetekre is fel kell készülni, azt azonban valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy a második világháborús német flotta büszkeségének számító U–1206 szuper-tengeralattjáró a fedélzeti vécé meghibásodása miatt pusztul el. A bizarr és felettébb kínos incidens méltán érdemli ki a világháborús Darwin-díj legmagasabb fokozatát.
A felszínen közlekedő hajókkal szemben, ahol az illemhelyek tartalmát egyszerűen kiengedik a vízbe, a tengeralattjárók esetében a víznyomás miatt jóval bonyolultabb kérdésnek számít, mit kezdjenek a legénység által termelt salakanyaggal. A klasszikus megoldás szerint az ürüléket egy tartályba gyűjtik, majd amikor a jármű a felszínre emelkedik, kieresztik a tengerbe, ez azonban pluszhelyet és -súlyt foglal el, és nehézkesebbé, kevésbé mozgékonnyá teszi a tengeralattjárót, ezért a második világháború idején már egyéb megoldásokkal kísérleteztek a harcoló felek.
A Harmadik Birodalom egyik legfejlettebb tengeralattjárója, az 1944-ben szolgálatba állított, VIIC-osztályba tartozó U–1206 igazi tengeri haramiának számított: 67 méteres hosszával és 800 tonnás tömegével, dupla légvédelmi ágyúval és öt torpedócsővel jogosan keltett félelmet az ellenséges flották körében. A csúcstechnológiának számító U–1206 tervezői az említett toalettproblémát is igyekeztek áthidalni: a tengeralattjáró a hajókhoz hasonlóan közvetlenül a vízbe engedte az ürüléket, amely egy bonyolult, nyomáskiegyenlítő zsilipekből álló rendszeren haladt keresztül, nehogy a 60 méteres mélységben tapasztalt nyomás visszalökje azt a fedélzetre.
A berendezés kezelése annyira bonyolultnak számított, hogy külön „vécéüzemeltetési” szakember tartózkodott a fedélzeten, az ő feladata volt gondoskodni róla, hogy minden a lehető legzökkenőmentesebben menjen.
A kapitány nem tudta kezelni a vécét
Az U–1206 első éles bevetésére 1945 tavaszán került sor, amikor a tengeralattjáró az Északi-tengerben, Skócia partjaihoz közel, 60-70 méteres mélységben járőrözött; a frissen kinevezett, 27 éves kapitány, Karl-Adolf Schlitt úgy érezte, minden a lehető legnagyobb rendben halad, mígnem a küldetés nyolcadik napján, április 14-én váratlan incidens pecsételte meg a sorsukat. Schlitt egy unalmas pillanatban elzarándokolt a mellékhelyiségbe, majd dolga végeztével naivan úgy döntött, saját maga próbálkozik meg a szupervécé lehúzásával, ami látszólag nem tűnt bonyolult feladatnak.
A naiv tengeralattjáró-parancsnok azonban alaposan elszámította magát: néhány kallantyú eltekerését követően a berendezés csak nem akart működni, ezért gyorsan hívatta a fedélzeti mellékhelyiség-mérnököt, aki rosszul mérte fel a helyzetet, és még jobban elrontotta az érzékeny rendszert. Hamarosan többtonnányi tengervíz öntötte el a kabint a vécébe leengedett ürülékkel és szennyvízzel együtt; a legénység balszerencséjére a vécé éppen a tengeralattjáró elektromos központja felett helyezkedett el, a hatalmas teljesítményű akkumulátorokkal érintkező tengervíz hatására pedig mérgező klórgáz szabadult el a fedélzeten.
Hullámsírba jutott a high-tech tengeralattjáró
Schlitt úgy döntött, az egyetlen megoldás felemelkedni a felszínre, ahol megszabadulhatnak a mérgező gáztól, azonban, mivel mindössze 15 kilométerre voltak a parttól, a járőröző brit repülők észrevették és bombázni kezdték a kibukkanó ellenséges járművet. A legénység 60 tagjából tízen életüket vesztették a bombázásban, a kapitány végül úgy döntött, veszni hagyja a német flotta büszkeségét, és az U–1206 elhagyására adott parancsot. A legénység mentőcsónakokban szállt vízre, az akció során négyen a tengerbe fulladtak, a megmaradt 46 német tengerészt egy közeledő brit hajó menekítette ki, és helyezte azonnal hadifogságba.
A háború ekkor már a végét járta, bő két héttel a szerencsétlen vécéincidenst követően Hitler öngyilkos lett, majd május elején a Harmadik Birodalom feltétel nélkül kapitulált, így a Darwin-díjas szuper-tengeralattjáró parancsnokát és legénységét senki sem vonta felelősségre a történtekért. Az U–1206 roncsait harminc évvel később találták meg a tengerben olajvezetékek lefektetését végző munkások. Schlitt kapitány nem csak tengeralattjárója bizarr katasztrófáját élte túl, néhány héttel elfogását követően szerencsésen haza is térhetett; 90 éves korában hunyt el, 2009-ben.
