Hunyadi Lászlóról írott művében Vörösmarty így dicséri az ifjú Mátyás szavaival egy másik szereplő fiatalságát : „nem olyan az arca, mint a fonnyadt paprika”. Ilyenkor az igényes dramaturg kiszúrja, hogy a Hunyadiak idejében, 1456 táján még nem ismerhették az 1492 után, az Újvilágból behozott zöldséget. Ahelyett viszont, hogy elhamarkodottan kihúzná, tájékozódik. Egy tanult kollégája is ráerősít erre a felfedezésre, mire ő utánanéz, hogy Vörösmarty korában zajlott az úgynevezett paprikaforradalom, csak azóta pirosak az ételeink, magyarosak. Ezért aztán az igazán rutinos dramaturg nem bántja a műben az anakronisztikus fűszernövényt, hanem mint kordokumentumot, rejtett csemegét a helyén hagyja. Még sok más érdekes dologról is beszélgettünk Bártfay Rita dramaturggal.
És valóban:
„A színházélmény egyszeri és megismételhetetlen, ez benne a fantasztikus, nincs két egyforma előadás, minden este mást kap a néző.
Ahogy pedig az idővel változik az emberi élet ritmusa, változik az emberek idegrendszere is. Ezt a színháznak is le kell követnie, mert a színház mindig a mából fogalmaz, a mának lenyomatát adja. A rendezés a jelen látásmódját tükrözi. A mostból a mostra mutat,
az embereknek pedig manapság nagyobb szükségük van a színházra, mint valaha.
Nem meglepő, hogy miért is olyan elemi szükséglet most a színház mindannyiunknak – az okokról is beszélt a dramaturg.
„Lelki egészségünk megtartása érdekében, hogy érjenek olyan élmények bennünket, amik felráznak, gyógyítanak, reményt adnak. Eközben a színház még az érzelmi intelligenciát is fejleszti. Nem adatokat akar tanítani: a sztori csak ürügy. Az érzelmekre kíván hatni” – vallja színházról Bártfay Rita, az Újszínház Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett dramaturgja, aki napi teendői mellett számos, nagy sikerű nemzetközi színházfesztivál megszervezésével és lebonyolításával is büszkélkedhet, s akivel hivatása rejtelmeiről és egy dramaturg mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Apró titkok, mögöttes tudás
Közszájon forgó városi legenda, hogy az angol műfordításairól is híressé vált Arany János hiába fordította művészi igényességgel Shakespeare műveit, annak nevét csak a magyar fonetika szabályai szerint olvasta ki. „Hiába, az akkori művelt magyar réteg így beszélt angolul. Jókai is. Egy művében megjelenő, Davy (déjvi) lámpaként ismertté vált bányászlámpa nevét is csak a magyar kiejtés szabályai szerint használták (davi).
Bár a színpadi adaptációt nem én készítettem, miattam maradt benne ez a kis szándékolt hiba,
a vájt fülűek kedvéért, ezért hangzik magyaros angolsággal tehát az eszköz neve” – avat be egy olyan ínyenc kulisszatitokba a dramaturg, amely talán fel sem tűnik a darab megtekintése során, mégis rengeteg értékes háttér-információt rejt.
Egy dramaturg mindennapjai
„Ha egy házaspárhoz hasonlítjuk: a rendező a férj, a dramaturg a feleség, aki egyben társalkodónő, szöveggondozó, a rendező barátja, segítője, tanácsadója. A színpadon akkor van rend, ha a rendező akarata érvényesül, de a vezető szavának olyannak kell lenni, amiben teljesen meg lehet bízni.
A dramaturg éppen ezért segít neki értelmezni a művet: mit üzen, mi teszi aktuálissá, mi benne a humor forrása és a többi.
Persze a dramaturgnak hűségesen követni kell a rendező elképzeléseit, erősítve, alátámasztva azokat a szövegkönyv kialakítása során” – meséli Rita.
Regényből dráma
„Amikor a dramaturg irodalmi minőséget vált, vagyis például regényből színházi adaptációt készít, vagy éppen csak szöveggondozást végez, sokszor kell az életből vett példákra és a fantáziájára támaszkodnia egy szándék, vagy a mögöttes okok kifürkészéséhez. Máskor viszont nem egyértelmű, hogy mit akart az író. Ilyenkor a dramaturg próbálja fejtegetni, kitalálni, mert
a cél, hogy a végén következetes, logikus, érthető és még élvezetes is legyen a kész mű”
– avat be a részletekbe, majd a folyamatot részletezi is.
„Először az olvasópróbákig alakítgatom a szövegeket. Van, hogy össze kell vonni pár karaktert, egy regényből néha tömegek esnek ki. Amit a filmvászon elbír, a színpad már nem bírja el. Egy adaptáció esetében ki kell találni, hogy a színpadi műben hol legyen a fordulat, hol érje a nézőt a meglepetés, legyen közben egy íve az egésznek, a végén pedig elsüljön vagy feloldódjon.
Olyan ez, mint egy kaleidoszkóp: addig forgatom, borítom darabjaira, és forgatom tovább, míg a legjobb, legszebb kombinációt nem mutatja az összkép” – foglalja össze.
Szinte sosincs vége
Persze van, amin utólag kell változtatni: ami az íróasztalnál működött, az első olvasópróbákon kiderül, hogy nem megy.
„Kell még egy jelenet, hogy érthető legyen, vagy éppen több szöveg kell egy karakternek. Mindeközben fontos, hogy ne papírízű figurákat, hanem jelen idejű, életszerű alakokat hozzunk létre. Ahhoz aztán, érzéseiből, ösztöneiből, és szerencsés esetben még jobb lesz tőle az egész. A lényeg, hogy a szándékok erősítsék egymást” – sorolja a dramaturg a különböző szempontokat.
A színházban ugyanakkor nem egy ember viszi el a balhét, pestiesen szólva: ez csapatmunka, szólózni nem lehet.
„Az eredeti verzióhoz képest a végére néha totálisan átalakul az egész, máskor teljesen változatlan marad. Még kortárs, élő szerzők esetén is akadnak változtatások. Olyakor egyeztetések folynak, vita és harc van, aztán a végén konszenzus és siker” – avatta be a Díványt Rita.
És akkor egy dramaturg egyéb háttérmunkáiról még nem is esett szó: a műsorfüzet és a szórólapok rövid tartalmi összefoglalóinak megírásától a pályázatok szakmai szövegeinek és beszámolóinak elkészítésén át a beharangozók megírásáig igen komplex a feladatkör, de annál szebb.
