Ezek hozhatják neked a legnagyobb szerencsét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lassan itt az év vége, és mi mást is kívánhatnánk egymásnak az új évre, mint boldogságot és szerencsét? Ezért is szokás valami apró ajándékot adni, ami szerencsét hoz a következő esztendő során.

Talán a te pénztárcád mélyén is lapul valahol egy szerencsepénz, hogy magához vonzza a többit, és talán te is kaptál már kis kéményseprőt vagy malacot újévi ajándék gyanánt. Még ha manapság már nem is annyira ismertek a régi hiedelmek, babonák, ha valaki nem is hisz az amulettek erejében, talán akkor sem utasít vissza egy ilyen ajándékot. Végül is ártani nem árt. Összegyűjtöttünk néhány szimbólumot, lássuk, miről tartják, hogy szerencsét hoz itthon és a nagyvilágban. 

1. Négylevelű lóhere

Állítólag egy négylevelű lóhere megtalálásának esélye 1:10 000, ezért tartják olyan szerencsésnek. A négy levél a hitet, a reményt, a szerencsét és a szeretetet szimbolizálja, és aki rátalál, állítólag nagy szerencséje lesz aznap. Írországból ered a hiedelem, de nálunk is elterjedt. Egy keresztény legenda azt állítja, hogy Éva egy négylevelű lóherét vitt magával, miután száműzték a paradicsomból, hogy emlékeztesse rá.

Egyébként minél több levele van a lóherének, annál nagyobb szerencsét hoz, a Guinness-rekordot jelentő 56 levelű lóherét 2009-ben találta Sigeo Obara japán férfi.

Az újévi malacka négylevelű lóherével biztosan szerencsét hoz
Fotó: egal / Getty Images Hungary

2. Malac

Németországból ered, hogy a malacot a termékenységgel és a jó szerencsével társítják, innen terjedt el egész Európában. Gyakran szerepel szilveszteri üdvözlőkártyákon mint szerencsehozó szimbólum. A malacpersely formája is segít, hogy megvédje az ott gyűjtött érméket, és újév napján azért eszünk malachúst, mert kitúrja a föld alól a szerencsét.

3. Gomba

Gyors növekedése miatt a termékenység, a gyarapodás szimbóluma, és állítólag segíti a váratlan ötletek, lehetőségek felbukkanását is.

4. Kéményseprő

Régen úgy tartották, hogy a kéményben laknak a rossz szellemek, így a kéményseprő elűzi a rontást, a betegségeket.

5. Patkó

A hiedelmek szerint a vasból készült patkótól félnek a démonok, így védelmet biztosít ellenük. Régen az istállók, házak ajtajára vagy falára szegezték, hogy megvédje az ott lakókat a gonosz erőktől. Ha felfelé néz, tehát u alakban, akkor összegyűjti a szerencsét.

Nem csak a négylevelű lóhere hoz szerencsét
Fotó: AlexRaths / Getty Images Hungary

6. Katicabogár

Ezek a kedves kis bogarak állítólag jólétet és szerencsét hoznak magukkal, ha megjelennek a kertben. Még szerencsésebb vagy, ha rászáll a kezedre. A hét petty is jó jel a hátán, mert sok helyen a hetest szerencsés számnak tartják.

7. Makk

Angliában szerencsehozó szimbólumként a makkról azt mondják, hogy védi az ember egészségét. Úgy tartják, hogy a makkhordás megvéd a betegségektől, fájdalmaktól, és ha már beteg vagy, felgyorsítja a gyógyulási folyamatot, és enyhíti a fájdalmat.

Egyes statisztikákból az derül ki, hogy a tölgyfákba „aránytalanul gyakran” csap bele a villám, ezért a skandináv kultúrában a vikingek úgy gondolták, hogy ez azt jelenti, hogy védettek Thor haragjától. Azáltal, hogy makkot helyeznek az ablakpárkányukra, megvédik az otthont a villámcsapásoktól.

8. Cornicello

Olaszországban gyakori szerencseszimbólum a kis piros szarv alakú talizmán, ami megvéd a balszerencse ellen. Az alakja csilipaprikára is emlékeztet, és nyakukba akasztva vagy kulcstartóként hordják magukkal.

A cornicello nyakba akasztva vagy kulcstartóként hoz szerencsét állítólag
Fotó: porpeller / Getty Images Hungary

9. Pontypikkely

Lengyelországban a karácsonyi vacsorára elfogyasztott ponty pikkelye szerencsét hoz a következő évre. Ezt a szokást követik a környező országokban, így Szlovákiában és Csehországban is. A hal elfogyasztása után az emberek 12 hónapig tartanak néhány pikkelyt a pénztárcájukban vagy maguknál, hogy azok szerencsét hozhassanak.

10. Hamsza vagy Fatima keze

Elsősorban a zsidó és muszlim közösségekben a jó szerencsét és a gonosz elleni védelmet jelképezi. Elterjedt szimbólum, gyakran viselik ékszerként karkötőn, nyakláncon. Akár felfelé, akár lefelé néz, kifejti a hatását.

Akár felfelé, akár lefelé mutatnak az ujjak, a hamsza szerencsét hozhat
Fotó: Antonio Lopez Rico / Getty Images Hungary

11. Japán integető macska/Maneki Neko

Ha a bal mancsával integet, úgy gondolják, hogy a macska vonzza a vásárlókat, és jó üzletet hoz a bolttulajdonosok számára. A jobb mancsával integető macska pénzt és jólétet vonz. Sokféle színben árulják, a fehér a boldogságot, a fekete a védelmet, a zöld az egészséget, a tarka pedig a rendkívüli szerencsét jelenti.

Maneki Neko
Fotó: Andriy Onufriyenko / Getty Images Hungary

12. Nevető Buddha

A világszerte ismert szimbólum a boldogságot és a bőséget jelképezi Indiában, Thaiföldön, mert a nevető Buddha soha nem boldogtalan. Egyesek úgy vélik, csak akkor hatékony, ha mindennap megsimogatják a hasát.

Nevető Buddha
Fotó: Helin Loik-Tomson / Getty Images Hungary

13. Háromlábú béka

Kínában népszerű szerencsét és sikert hozó jelkép. Egy pénzkupac tetején ülve ábrázolják, pénzérmével a szájában. 

Háromlábú béka
Fotó: yulia-armani / Getty Images Hungary

14. Elefánt

Az indiai és a thai kultúrában az elefánt az erő, a hatalom, a bölcsesség és a szerencse jelképe. Ha a szerencse és a siker bevonzása a cél, akkor az elefánt ormánya felfelé mutat. A lefelé mutató ormányú elefánt erőt és kitartást ad a tulajdonosának.

Szerencse hozó elefánt
Fotó: Ramann / Getty Images Hungary

15. Nyúlláb

A nyúlláb mint szerencsehozó tárgy eredete a keltáktól származik, de manapság már világszerte ismerik. Azt hitték, hogy a nyulak olyan mélyen élnek a föld alatt, hogy képesek beszélni az alvilágból származó szellemekkel. A modern időkben még mindig szerencsésnek tartják, ha nyúllábat hord magánál valaki. Észak-Amerikában a nyúlláb csak bizonyos szabályok betartása esetén hatásos: a láb a bal hátsó kell, hogy legyen, és a nyulat újhold alatt kell megölni a temetőben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.