Ki volt valójában a Sport szelet raszta reklámarca?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai reklámtörténet egyik legsikeresebb és legemlékezetesebb alkotásának számít a Sport szelet „Ha kell egy kis energia” szlogennel sugárzott reklámsorozata, melyre valószínűleg mindenki élénken emlékszik, aki csecsemőkornál idősebb volt az 1990-es években. A mindig vidám, de a hétköznapi helyzeteket alaposan félreértelmező rasztahajú főhős ikonikus figurává vált, de csak kevesen tudják, ki is ő valójában – ennek jártunk utána.

Legendásnak számít a Sport szelet reklámja

A ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején képernyőre került Sport szelet reklámok annyira beépültek a hazai köztudatba, hogy egyesek – ha hihetünk az internetes kommenteknek – azt hitték, a csokit Jamaicában gyártják; valójában azonban a legendás reklámfilmek egyáltalán nem a Sport szelet számára és nem is Magyarországon készültek, külföldről, méghozzá Norvégiából vásároltuk meg őket. A kisfilmek eredetileg a Japp nevű csokoládészeletet reklámozták (mely nagyjából a Mars csokihoz hasonlít), és mindössze annyi változtatást eszközöltek rajtuk a hazai reklámszakemberek, hogy utómunkával kicserélték a főhős kezében a norvég csokit a hazai Sport szeletre.

A reklámsorozat, melyet az oslói Kitchen Leo Burnett iroda gyártott, a skandináv országokban 1996-tól nagyjából 2000-ig futott, hozzánk rövid késéssel jutottak el az epizódok: az eredeti és legismertebb spotban a teherautót vezető rasztás fekete srác észreveszi, amint egy kimerült futó a hegyoldalban egy impozáns sportautónak támaszkodik, majd úgy dönt, a férfi segítségére siet. A szlogennek megfelelően – eredetileg „Extra energy that will push you further” („Extra energia, ami tovább hajt téged”), idehaza „Ha kell egy kis energia” – erőtől duzzadó legénynek sikerül is belöknie az autót a szakadékba, társa legnagyobb döbbenetére; a későbbi részekben ugyanezt megismételték a maffia limuzinjával is, de hősünk megfordult vurstliban, és hőlégballonozás közben is kisegítette szakállas „ismerősét”.

Egzotikus szigetről származik a főhős

Miként a reklám sem magyar, valójában a főszereplő sem jamaicai: a segítőkész fickót alakító Victor Romero Evans a karib-tengeri Saint Lucia szigetén született, a sziget keleti partján található Micoud faluban, és 9 éves korában Londonba költözött, ahová a szülei már korábban kivándoroltak. A színészi és zenészi tehetséggel egyaránt megáldott fiatalember a ’70-es évektől szerepelt színpadon és a rádióban, emellett The Detonators névre keresztelt reggae-zenekarával járta a klubokat, bárokat. A ’80-es évek elején három – immár szólóban felvett – dala, az At the Club, az I Need a Girl Tonight, és a Miss Attractive is a brit reggae-slágerlista első helyéig jutott, melynek köszönhetően leszerződtette őt az Epic Records kiadó.

A zenélés mellett Evans színházi munkássága is jelentős, alapító tagja volt a máig működő, színes bőrű brit színészeket és alkotókat foglalkoztató Black Theatre Co-Operative társulatnak, melyet 1978-ban azért hoztak létre, hogy színpadra vigyék a fekete fiatalokról és fiataloknak szóló, más színházak által visszautasított Welcome Home Jacko című darabot. Evans emellett számos musicalben szerepelt, és a ’90-es években tagja volt a The Posse nevű humoristacsapatnak, akik szkeccsműsoraikkal rövid ideig jelentős népszerűségre tettek szert Angliában, még egy tévés különkiadás is készült a szereplésükkel.

Steven Seagallal és Friderikusszal is szerepelt együtt

Evans a képernyőn főként – idehaza ismeretlen – tévés produkciókban volt látható, például ő alakította az egyik főszerepet az 1983 és ’85 között futott, jamaicai-brit fiatalokról szóló No Problem! című vígjátéksorozatban, illetve egy kisebb szerep erejéig felbukkant a Steven Seagal főszereplésével készült 1990-es Halálra jelölve című akciófilmben. A Sport szelet (illetve Japp) reklámok hőse népszerűsége csúcsán, 1997-ben szerepelt a Friderikusz Show gyereknapi adásában (ugyanebben az adásban volt vendég Robin Williams; sajnos Evans szereplése nem lelhető fel online), és – ha hihetünk az önéletrajzának – 2000-ben Magyarországon neki ítélték az év legviccesebb reklámjának járó díjat.

Az egykori csokoládé-reklámarc továbbra is aktív mind a zenei, mind a színházi világban, legutóbbi nagylemeze 2018-ban látott napvilágot, és az online világban is jelen van, aktívan posztol például a Twitteren.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.