Ezért kellett haját kiegyenesíttetnie first ladyként Michelle Obamának

Olvasási idő kb. 2 perc

Michelle Obama hajviselete jelenleg egészen más, mint amit megszoktunk tőle first ladyként: második könyve bemutatóján elmondta, miért kellett hajat egyenesíttetnie.

Az Egyesült Államok első színes bőrű elnökének felesége mindig úgy jelent meg, mint akit skatulyából húztak ki: az talán soha nem is jutott eszedbe, hogy tökéletesen sima frizurája nem hajának természetes megjelenési formája. A The Light We Carry: Overcoming in Difficult Times címet viselő második könyvének sajtóturnéján először beszélt arról, miért váltott az egyenes frizurára.

Michelle Obama haja manapság már ilyen
Fotó: Tasos Katopodis / Getty Images Hungary

Az emberek épp csak elkezdték megszokni, hogy színes bőrű elnök költözött be a Fehér Házba: bár Michelle Obamának sokkal egyszerűbb lett volna tradicionálisabb hajviseletet hordani és fonatokat készíttetnie hajából, úgy érezte, az túl sok lenne az embereknek, akik még épp csak felocsúdtak abból a meglepetésből, hogy férje került országuk élére.

Michelle attól tartott, férje munkájáról terelné el a figyelmet haja, melyből politikai ügyet csinálhatnának, ezért inkább a hajegyenesíttetés mellett döntött. 

Idézőjel ikon

„Jobb, ha megszavazzák az egészségügy reformját. Ki kell egyenesíttetnem a hajam”

- emlékezett vissza gondolataira ezekből az időkből. Felidézte azt is, hogy az embereknek már az hónapokra beszédtémát adott, amikor Barack Obama egy alkalommal bézs öltönyt viselt: nem akart ő is „botrány” tárgyává válni. Arról nem ejtett szót, miért tartotta meg hosszan Obama az elnöki tisztről való leköszönése után is az egyenes tincseket, most viszont már nem ilyen a haja, ahogyan arról legfrissebb fotói is tanúskodnak. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.