Retró kedvenceink: a discman

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben a kazettákat lassan felváltották a CD-lemezek, a walkmanek is vetélytársa leltek a discmanek képében. Akkor vagány és modern volt a mai szemmel már retró eszköz, mely jelentős előrelépést jelentett a kazettahallgatáshoz képest.

Retró kedvenceinket bemutató sorozatunk első részében a walkmanhez kapcsolódó emlékeket idéztük fel: lássuk most azt, mire emlékszünk a discmanekkel kapcsolatosan! Akárcsak a walkmant, úgy ezt az eszközt is a Sony dobta piacra, jóval régebben, mint amire emlékeink alapján tippelhetnénk. Már 1982-ben, két évvel a CD-k tömeggyártásának kezdete után elkészült a kompakt CD-lejátszó, ami tulajdonképp ugyanazt tudta, mint a walkman, csak épp a hanghordozó volt más.

Discmannel az irányítás teljesen a kezedbe került

Ez az apró kis különbség ugyanakkor nagyon sokat jelentett. A CD hangminősége eltért a kazettáétól – itt nem fordulhatott elő, hogy nyávogósan szól majd a zene, mert megnyúlt a szalag, ráadásul míg a kazettánál csak találomra belepörgetve próbálhattad meg átugrani a nem kedvelt számokat vagy megtalálni a nagy kedvencet, egy CD-nek hatalmas újdonságát jelentette az, hogy trackről trackre válthattál. 

Azaz most már nemcsak a saját zenéd hallgatásának szabadságát adta meg egy hordozható eszköz, de az afölötti teljes kontrollt is.

Nem volt gond, ha pont a hetedik számot rühellted igazán az albumon, mert egyszer csak átugrottad, és volt utálatos dal, nincs utálatos dal. Ezzel párhuzamosan megszűnt az A oldal és a B oldal jelensége is, nem kellett a hanghordozót az album közepén kivenni, majd megfordítani és újra betenni az eszközbe.

Megvan még ez a retró mozdulat?
Fotó: Czgur / Getty Images Hungary

Sokkal kényelmesebbé tette a discman ezzel a zenehallgatást, ráadásul a lemezeket nem is kellett a tokjukban magaddal vinned – a kazetták tárolása mindig saját, külön tokjukban történt, a CD-kre azonban születtek a genotherm irattartóhoz hasonló belsővel tervezett, hordozható tartók, melyek egy toknál alig nagyobb méretben nyelték el lemezek tucatjait. Discmannel tehát már azt hallgattál, amit akartál, egyedül élvezhetted a zenéd, amit tökéletesen kontrolláltál, és volt lehetőséged arra is, hogy lemezek tucatjait vidd magaddal.

Pénz kérdése is volt

A kilencvenes évek legnépszerűbb zenelejátszója a maga korában ugyanakkor egy kicsit pénzkérdés is volt: a lejátszó, illetve a CD-k maguk is drágábbak voltak, mint egy addigra már széles körben elterjedt, számos gyártó által sorozatgyártott walkman vagy egy kazetta, amit könnyen lehetett másolni is egy kétkazettás magnó birtokában. 

CD-kből zenetárat építeni komoly anyagi befektetésnek bizonyult – ebbe belegondolni is borzasztó volt akkor, amikor aztán néhány éve felszámoltam az addigra már igencsak jelentős méretű gyűjteményemet.

Tartósabb is maradt egy kicsivel, mint elődje, a kazettás walkman: abból már nemigen találni ma az elektronikai üzletek kínálatában, de discmant még több márka is készít és forgalmaz, ráadásul 10-20 ezer forint közti árért meg is élhető ez a retró élmény.

Ez még retró volt, utódja már techvívmány lett

A discman élménye
Fotó: kwanisik / Getty Images Hungary

Ehhez hozzátartozott annak idején az, hogy ha nagyobbat döccent a busz vagy autó, amelyen utazva zenét hallgattunk, a zene elhallgatott: a kezdeti discmanek nem igazán tudtak megbirkózni a rázkódás körülményével, ami komoly problémát jelentett, ha valaki menet közben akart zenét hallgatni. A discmant leejteni pedig nagyon veszélyes vállalkozás volt. A CD-lemezek is könnyen sérültek, onnantól kezdve meg már ugrott a dal, gyakorlatilag lehetetlenné téve annak élvezetét. Érdekes, hogy akkoriban mindezek miatt még a kamaszok is sokkal jobban vigyáztak lemezeikre és discmaneikre, mint ma egy okostelefonra – ahány betört kijelzőjű készüléket látok felnőtt vagy serdülő kezében, nos – ők biztos nem bírták volna sokáig egy discmannel.

Ez az eszköz abban az értelemben tökéletes előszobája volt az mp3-lejátszóknak és iPodoknak, hogy 

már valós technikai vívmányként, fejlesztésként, high-tech cuccként lépett életünkbe:

azóta már az újabbnál újabb zenehallgatási megoldások egyre nagyobb ugrásokat jelentenek a technológia fejlődésében is. Ezt akkor még nem sejtettük: örültünk, hogy laposabb, szebb és jobban hangzó eszközről hallgathatjuk kedvenceinket. Pár év, és jöttek a fizikai hanghordozó nélküli zenelejátszók, de erről akkor még mit sem tudtunk…

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.