Minden idők 10 legpusztítóbb magyar dalfeldolgozása

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Előfordul, hogy egy dal feldolgozása sokkal sikeresebb és ismertebb lesz, mint az eredeti változat, máskor viszont – ha nem ügyelnek eléggé a feldolgozás minőségére, mikéntjére, vagy olyan előadó dolgozza fel a számot, akinek látványosan beletörik a bicskája – kínos produkció születik, amit jobb szeretnénk inkább kitörölni az emlékezetünkből. Cikkünkben az utóbbi esetekből válogatunk, összeszedtük külföldi slágerek legborzalmasabb magyar feldolgozásait.

Edda Művek: Esküvő (November Rain)

A Guns N’ Roses méltán legnépszerűbb rockballadáját Pataky Attila zenekara próbálta lemagyarítani a ’90-es évek derekán, az eredmény azonban több mint kétséges. A kínosan giccses dalszöveget és a gitárszólók szintetizátorral való helyettesítését csak a videóklip múlja alul, ami látványosan az eredeti számhoz készült legendássá vált klipet próbálja utánozni, amolyan „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk” szellemben; egy tévéképernyőn – bizarr módon – még az eredeti klipből is láthatunk részletet, amiben Slash a sivatagi templom előtt szólózik.

Emilio és a Gitano: Get Down On It

Emilio, születési nevén Jellinek Emil a SzerencseSzombat egy 2014-es adásában pörgette fel a stúdióközönséget a Kool & the Gang híres diszkóslágerének eléggé különösre sikerült feldolgozásával. Az énekes-rapper egyedi angol kiejtésének hála a dal refrénje leginkább „Hajú vana dududu rili vonna duda densz”-ként hangzik, amit később alaposan felkapott az internet, és egy fél ország derült rajta.

Zámbó Jimmy: Pretty Woman

A ’90-es évek első felében a ránk törő kapitalizmus és az olcsón előállítható magnókazetták korszaka számos érdekes, különös zenei produkciót hívott életre, ezek közé tartozott a három részt is megért Filmslágerek magyarul kiadvány, melyen ismert és kevésbé ismert hazai énekesek dolgozták fel népszerű hollywoodi filmek betétdalait – olykor egészen borzalmas dalszöveggel. A magyar popzene néhai Királya, Zámbó Jimmy több számot is előadott ezeken a válogatáskazettákon, köztük Roy Orbison legendás slágerét, a Pretty Womant, amely természetesen az azonos című romantikus filmnek köszönhetően lett igazán népszerű.

Jimmy többek között olyan örökbecsű szövegrészekkel gazdagítja a magyar lírát, mint „Pretty woman, az utca lánya vagy, Pretty woman, teszed a dolgodat, Pretty woman, magadon hordod a szereped, bármily zavar, ha megnéznek”, illetve „Pretty woman, este láttalak, Pretty woman, nem sütött rád a nap”.

Neoton: Hooray! Hooray! It's a Holi-Holiday

A rendszerváltás és Erdős Péter popcézár halála a Kádár-korszak legsikeresebb magyar zenei formációja, a Neoton Família karrierjében is végzetes változást hozott: a zenekar a ’90-es évek elején kettészakadt, Pásztor László gitáros Jakab György billentyűssel és Bardóczi Gyula dobossal Szulák Andreát leszerződtetve énekesnőnek Neoton néven, míg Csepregi Éva Végvári Ádámmal és Baracs János basszusgitárossal Éva-Neoton néven folytatták a zenélést. Csepregi azonban 1992-ben kilépett az Éva-Neotonból, így a korábban vokalista Rajcs Renáta lépett elő énekesnővé, és lett az együttes frontasszonya.

Ez a felállás készítette el egy évvel később a Boney M-slágerek magyarul című lemezt, melyen, mint a névből sejteni lehet, a legendás nyugatnémet diszkócsapat 10 jól ismert szerzeményét dolgozták fel és magyarították le. Az album összes felvétele kiemelkedően szörnyű, ezért nehéz választani közülük, összeállításunkba mégis a Hooray! Hooray! It's a Holi-Holiday került, köszönhetően a gyötrelmes dalszövegnek („Angolóráról tudjuk már, hali-hali-hó, hogy mit mondjuk, ha itt a nyár, hali-hali-hó…”) és a Három kívánság műsorból származó, a giccs fogalmát újraértelmező klipnek.

Friderikusz Sándor: Ha újraszületnénk (Heal the World)

Friderikusz Sándor a '90-es évek derekán a magyar televíziózás legnagyobb sztárjának számított, aki hétről hétre világhírességeket látott vendégül show-jában és milliókat ültetett a képernyők elé. A közismerten exhibicionista természetű „Fridi” sohasem titkolta, hogy szeret énekelni, azonban kétségkívül túlzás volt részéről, amikor Michael Jackson háborúellenes gigaslágerét, a Heal the Worldöt próbálta előadni saját műsorában, egy rakás gyerek kíséretében. A produkció több sebből is súlyosan vérzik: a dal jócskán meghaladja a show-man vokális adottságait, a hatásvadász tálalás, a gyerekek ölelgetésével, nevetségessé teszi a Jacko által többnyire őszintén megfogalmazott üzenetet, az amúgy is kínos szöveg pedig olykor túl sok szótagot próbál begyömöszölni bizonyos helyekre („megtudnánk, mennyit ér az élet, egy tenyérnyi melegség, talán ha mind újra születnénk, nem kéne sok fura magyarázat”).

Túri Lajos (Lui): Wonderful Life

A Filmslágerek magyarulhoz hasonló kiadványok voltak a Super Hits, illetve Supra Hits névre hallgató lemezek, melyeken a változatosság kedvéért a magyar előadók eredeti, angol nyelven énekelték a népszerű világslágereket – némelyek angoltudása azonban sajnos hiányosnak bizonyult ehhez a feladathoz. A köztudatba Chris Norman Midnight Ladyjének magyar változatával betört Túri Lajos, alias Lui az 1989-es, első Super Hits-válogatáson Black Wonderful Life-jának előadásával próbálkozik, a produkcióba azonban látványosan beletörik a bicskája, mind kiejtését, mind a magasabb hangok kiéneklését illetően.

Baby Sisters: Dobtam a fiúmat (Chirpy Chirpy Cheep Cheep)

A skót Middle of the Road popegyüttes slágere, a Chirpy Chirpy Cheep Cheep minden idők egyik legfülbemászóbb (túl sok hallgatást követően pedig egyik legirritálóbb) dala, amit a Bognár Éva, Hertelendy Klára és Szklenár Gabi trió, vagyis a Baby Sisters adaptált a magyar nyelvre a ’90-es évek második felében. A lánycsapat – kötelezően holdjáró cipőben – olyan költői bravúrokkal örvendezteti meg a nagyérdeműt, mint például „Kell egy nagy dili, borul a bili, semmi nem ciki, ledől a hifi”, illetve „Vége, ennyi volt! Hol a szerelem?! Zár a bébibolt! Ezt már szeretem!” A dal közepére betett rövid raprészről inkább ne is beszéljünk.

Détár Enikő: Húsvéti tánc (Chirpy Chirpy Cheep Cheep)

Tízes listánk érdekessége, hogy ugyanaz a dal kétszer, két különböző előadó feldolgozásában is helyet kapott rajta: a Chirpy Chirpy Cheep Cheepet a Baby Sisters produkcióját megelőzően a fiatal Détár Enikő is porig rombolta egy 1993-as felvételen, melynek klipje leginkább egy furcsa aerobikvideóra hajaz húsvéti kiscsibéket megidéző, ponpomlányként ugráló gyerekekkel (a „csip-csipről” valószínűleg erre asszociáltak a magyarítók).

Jakab György: A halászkirály legendája (The Power)

Az első Filmslágerek magyarul lemezt amolyan bemelegítésnek is tekinthetjük a két folytatáshoz, melyeken a készítők már nem fogták vissza magukat, és teljes mellbedobással indítottak támadást a hallgatók jó ízlése és dobhártyája ellen. Ennek köszönhetjük a Neoton említett billentyűse, Jakab György produkcióját, aki fogalmunk sincs, milyen tudatmódosító szer hatása alatt állt, amikor rappelésre adta a fejét, és feldolgozta Chill Rob G ismert hip hop slágerét, a Powert.

Az egészen elképesztő produkciót a szöveg még szürreálisabb élménnyé teszi. Mivel a szám felhangzott Terry Gilliam filmremekében, A halászkirály legendájában, a magyar „fordítás” erre a motívumvilágra próbál építkezni, olyan Nobel-díjra érdemes szövegrészeket eredményezve, mint „Várj, látom, mégse érted, mindenki őriz magában egy képet, / amit szeretne, amire vágyik, és ami másnak szinte nem is számít, / érte él nappal, érte él este, beteg a lelke, fáradt a teste, / és ki a bolond és ki a normális, a különbség néha minimális”.

Veresegyházi asszonykórus és Janicsák István: A fal (Another Brick in the Wall)

Mégsem ez a legbizarrabb produkció, amit a Filmslágerek magyarul univerzum kitermelt magából: a Janicsák Istvánnal megerősített Veresegyházi asszonykórus nem kevesebbet vállalt, mint a Pink Floyd legismertebb dalának – mondjuk így – egyedi stílusú feldolgozását. A Z’Zi Labor frontemberének interpretációja olyan távol esik Roger Waters munkásságától, mint a Győzike Show egy Ingmar Bergman-filmtől, kezdve a borzalmas szintetizátor-háttérzenével, melyet a szöveg olyan csodálatos részei húznak alá, mint például „Tégla lettem, de el-el-elkopottan, / Egy falban élek megrakottan, / és elmennék, de bárhova futok, / lihegve égek, sehova se jutok”.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.