Fejes Krisztina Hullámtánc című könyvében önéletrajzi tapasztalatok alapján idézi meg a magyar alvilágot. A könyv főhőse egyedülálló anya, aki luxusban él: a város legelőkelőbb környékén lakik, drága autót vezet, medencés partikat rendez és rengeteget bulizik. Mindennek azonban ára van: kétes figurákkal üzletel, maffiavezérekkel tárgyal, és segítő szándékát kihasználva legjobb barátnője megpróbálja csőbe húzni. Hogyan tudott kiszabadulni az alvilág szorításából? Milyen döntéseket kellett hoznia? És milyen tanulságokkal szolgált számára életének ez a szakasza? Fejes Krisztinával beszélgettünk.
A könyved bevallottan önéletrajzi hátterű: egy fiatal nő alvilágba vezető útját mutatja be, majd a szabadulását onnét. Miért éppen most írtad meg?
Már tíz éve mondogatom, hogy majd egyszer megírom, de úgy tűnik, most jött el az ideje. Talán most csendesedtem le, most tisztázódott bennem minden. Az ötvenedik születésnapomra kaptam az ismerőseimtől egy ajándékot: összeültek, és leírták, hogy mit gondolnak rólam. Ez tavaly ismét a kezembe került, és meglepődve láttam, hogy azt írták, hogy világéletükben fehér párducnak láttak. Erről én semmit nem tudtam. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy meg kell írnom a könyvet, hogy a teljes történetet megismerjék. Három hónap alatt írtam meg úgy, hogy éjjel-nappal dolgoztam rajta, hajnaltól éjfélig.
Saját belső késztetésből, terápiás jelleggel írtad, vagy egyéb célod is volt a könyvvel?
A fiatal felnőtteket szeretném figyelmeztetni, hogy legyenek óvatosak. Sok fiatal olvasóm van, ennek örülök, és kapok is tőlük visszajelzéseket. Manapság mindenki médiasztár akar lenni, pedig fontos, hogy tanuljanak, hogy szakmájuk legyen, mert az élet megbosszulja önmagát. Millió példát látunk arra, hogy valaki rövid ideig sztár, majd a süllyesztőbe kerül, az alkohol, a drogok vagy a pénztelenség miatt. Ha csak egy fiatalnak is meg tudom változtatni a hozzáállását, már megérte megírni. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan mínuszból, amiből indultam, mivé váltam 52 éves koromra.
Mi vonzott az alvilágba?
Belesodródtam. A családi hátterem maga volt a pokol, nagyon gyorsan utcára kerültem, és ott túl kellett élni. A későbbiekben egyedül maradtam anyaként, kisgyerekkel, megint csak a túlélésért kellett küzdeni. Egyik ismeretség hozta a másikat maga után, és egy ponton túl már nagyon nehéz kiszállni. Kemény embernek tartom magam, és fiatal nőként is kemény voltam, az élet megpofozott jobbról-balról, talpon kellett maradnom. Megálltam a helyem nőként is a keményfiúk között.
Amikor benne voltál intenzíven ezekben a körökben, nem akartál hamarabb kiszállni?
Nem, mert jó életem volt. (nevet) Aztán persze eljött a pont, amikor döntenem kellett, hogy milyen irányba megyek tovább.
Miért a bírósági tárgyalás után döntöttél úgy, hogy szakítasz az eddigi életformával? Olvasva a könyvet úgy tűnik, addig is folyamatosan veszélyeknek voltál kitéve.
Már előtte döntöttem. Nem akartam a folyamatos frusztrációt és stresszt, amivel ez az életforma járt. Elhagytam az országot, de az a bizonyos társaság utánam nyúlt. Belekevertek egy olyan ügybe, amit el se követtem, ott se voltam. Nem gondoltam volna, hogy az i-re a pont így kerül fel, hogy az Interpol visszarángat Magyarországra. Szerencsémre volt egy szemtanú, aki mellettem tanúskodott, így ki tudtam szállni. Ekkor kiköltöztem Spanyolországba a kislányommal, és magam mögött hagytam mindent. Tudtam, hogy ismét nehéz időszak következik. De azt is túléltük valahogy.
Nem féltél, amikor kiköltöztél Spanyolországba, hogy megint utánad nyúlnak?
Igazából sosem féltem. Akkor sem, és most sincs bennem félelemérzet. A túlélésre koncentráltam, és arra, hogy hogyan tovább. Elmentem pincérkedni, próbáltam a nulláról felállni, és normális életet élni a gyerekemmel.
A könyvben sokszor előkerül az, hogy nem tudtál nemet mondani. Visszatekintve az elmúlt időszakra mit gondolsz, mikor tanultad ezt meg?
Igazán még most sem tudok, de gyakorlom. Most már mérlegelem, kinek segítek, mert többször is csúnyán becsaptak.
A történet egyik fő szála egy árulás és egy csalódás története: valaki, akit a barátnődnek hittél, hátba támadott. Egy ilyen tapasztalat után mennyire tudsz bárkiben megbízni, aki a barátodnak vagy barátnődnek mondja magát?
Nincsenek barátaim, nem engedek magamhoz annyira közel senkit. A lányom és a párom a legjobb barátaim, rajtuk kívül nincs szükségem másokra. Ismerősök, haverok persze vannak, de barát nincs, és nem is kell.
A könyvben a férfiak többnyire hatalommal bíró rosszfiúk. Mit gondolsz, mi vonzza a nőket hozzájuk?
Az erő, amit sugároznak. A „normális” férfiak megijednek a karakteresebb, erősebb nőktől. Pedig ők semmiben sem mások, mint az átlag, csak nem merik megközelíteni őket. A kigyúrt, kopasz, nagydarab emberek oda mernek állni eléjük, ezért nekik nincs más választásuk, mint közülük választani. Tőlünk, nagyszájú nőktől félnek a férfiak.
Az is tudatos döntés volt, hogy a rosszfiúk után „normális” férfit választottál?
Öt évig nem volt semmilyen párkapcsolatom. Nem akartam, mert szerencsétlen voltam a párválasztásban, mindig kiválasztottam azt, akivel valami nem stimmelt. A jelenlegi párom egy évig udvarolt, és utólag elmondta, hogy megközelíthetetlennek hitt. De amikor láttam, hogy figyel rám, hogy azt nézi, hogy velem mi van, egyszer csak rájöttem, hogy szerelmes lettem belé. Nyolc éve vagyunk együtt, és eszem ágában sincs mással lenni.
A döntések sokszor előkerülnek a könyvben. Mit csinálnál másképp, ha a mostani eszeddel lennél huszonéves?
Most is hozok rossz döntéseket, de igyekszem ezeket korrigálni. Igazán nem bántam meg semmit, azért lettem az, aki vagyok, mert átmentem mindezen, és tanultam belőle. Én örülök a mai önmagamnak. Ha ez volt az ára, akkor köszönöm.
