Te is őt hallgattad a 90-es években: emlékszel, hogy magyar nő kezét kérte meg a tegnap elhunyt rapper?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr. Még az is ismerte a nevét, akit egyáltalán nem érdekelt a rap. Mi így emlékszünk rá…

A rapper eredetileg szakácsként dolgozott, de aztán 1995-ben megjelent máig legismertebb száma, a Veszélyes kölykök című film ikonikus betétdala, a Gangsta’s Paradise. Coolio még Grammy-díjat is kapott érte, nem is beszélve a többi elismerésről.

Mi, magyarok persze ezekről csak jóval később értesültünk. A zene viszont leszivárgott, és imádtuk – hiszen olyan amerikai volt.

Az egykor szakács, később biztonsági őr aztán nem csak zenészként lett ismert: emlékszel még szereplésére a Bűbájos boszorkákban vagy a Sabrina, a tiniboszorkány sorozatban?

Zeneileg még egyszer tudott nagyot menni, a Nekem 8 című filmben elhangzott, C U When U Get There című dalával.

Minket, magyarokat azért is nagyon érdekelt, mert egy alkalommal hazánk lányaiból választott magának barátnőt: Medveczky Katalin operaénekesnő volt a párja, akinek meg is kérte a kezét. Tartós nem maradt a dolog, Coolio rengeteg nővel volt kapcsolatban, 10 gyereke is született.

Ezt követően egy nagyon kínos incidens révén került Coolio magyar kamerák elé: a hazai rapper, Dopeman próbálta nagyon kemény legényként megmutatni az amerikai sztárnak, milyen is az a nyócker. A banda- és drogháborúkat, a faji előítéletet közelről ismerő sztárnak ez nem jelentett valami nagy durranást. Hiányolta a helikoptereket, a lövöldözéseket, a cirkáló rendőrautókat.

Coolio végül 59 éves korában, szívrohamban vesztette életét

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.