A legnőiesebb sportágat már férfiak is űzik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szinkronúszás az amerikai kontinensről indult, és éppen az 1984-es Los Angeles-i olimpia óta szerepel csapat- és páros versenyszámaival is az olimpiai sportágak között. Magyarországon 30 éve hódolhatunk neki, s ez alatt az idő alatt számos alkalommal adtunk otthont rangos nemzetközi versenyeknek is. Idén nyáron, 5 év után újra Budapest rendezi a világbajnokságot, ezekben a hetekben pedig zajlik a Duna Arénában a két hétvégét érintő 30. Országos Bajnokság.

A sportág különös ismertetőjele: az orrcsipesz

Ezek a jellegzetes kis kütyük a szinkronúszók elengedhetetlen kellékei, melyből minden versenyzőnél van legalább egy betárazott tartalék is a kűrprogramok alatt, a dressz valamelyik részébe rejtve, arra az esetre, ha valahol leesne, vagy leverné valamelyik társ véletlenül. Erdős Eszter, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségi tagja, az Aquatic Szinkronúszó Sportegyesület vezetőedzője, a sportág egyik nemzetközileg is elismert szakembere elmondja: ez a kis szerkezet akadályozza meg azt, hogy a víz az orrba folyjék. 

„A fejjel lefelé való mozgássorok hossza a 30-40 másodpercet is meghaladhatja, ami alatt lehetetlen lenne folyamatosan kifújni a levegőt.”

A vezetőedző beavat a kulisszatitokba, hogy egyetlen olyan világhírű szinkronúszó van, aki soha nem használt orrcsipeszt, a francia, Virginie Dedieu, olimpiai bronzérmes, 3-szoros világ- és 5-szörös Európa-bajnok.

A nőiesség hangsúlyozása: a dressz

Erdős Esztertől megtudtuk, hogy alapvető elvárás: a dresszek mindig harmonizáljanak a vízben bemutatott koreográfiával, zenével, így már a pódiumra lépéskor sejthetik bírók és nézők egyaránt a témaválasztást, a stílust és a felcsendülő zene hangulatát. Az egyedi tervezésű úszódresszeket aprólékos munkával készítik, legtöbbször kézzel, akár több száz kő, strassz, megannyi flitter vagy tüll ráhelyezésével. 

„Természetesen fontos szempont, hogy a vízben zajló mozdulatok, dobások, emelések alkalmával ne akadályozzák a mozgást, sértetlen maradjon az anyag, kellően tartson a pánt.”

– magyarázza a szakember, hozzátéve: „A kűrdresszek nem lehetnek sem kétrészesek, sem átlátszóak, ezért például ha a hason vagy a hát alsó felén valamely részt fedetlenül kívánják hagyni, azt testszínű anyaggal imitálják.”

Még a tekintetükkel is üzennek, minden gesztusnak jelentősége van
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A legmeglepőbb elkészítési mód: a hajviselet és a vízálló smink

Gondoltuk volna, hogy a szinkronúszócsapatok a főzőzselatin egyik legnagyobb fogyasztói? Ráadásul nem megeszik, hanem a hajukba kenik? Erdős Eszter szakkommentátor és vezetőedző újabb titokba avat be, amikor a főzőzselatinnal készült kontyokról mesél. 

„A szinkronúszó hölgyek, mintha tortabevonatnak szánnák, vízzel elkeverve felmelegítik a zselatint, és a szorosan összefogott, kontyba tűzött hajukra kenik több rétegben, majd megszárítják.”

„Ezzel az eljárással egy páncélszerű, fényes réteg keletkezik a hajon, mely a vízben is maximális tartást ad. A fényességét, csillogását különböző csillámporokkal tudják még fokozni, ahogy a fejdíszek is nagy hangsúlyt kapnak, hiszen ezek minden levegővételnél, vízfelszínen való mozgássornál látszanak” – tudjuk meg a szakértőtől.

Nagy igénybevételnek van kitéve a smink és a frizura is
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Erdős Eszter egyéb külsőségbeli sajátosságokra is rávilágított: „A smink a túlhangsúlyos színházi sminkhez hasonlóan segít kiemelni az arcvonásokat, felnagyítja a távolról kevésbé karakteres szemeket, szájakat, fokozza az arcmimika kifejezőerejét. A festékek, a rúzsok a hétköznapi készlet vízálló változatai, nehogy a vízben leázzanak, vagy idő előtt elmosódjanak.”

Fiúk a vízben!

A sportág döntéshozói komoly válaszút előtt álltak, amikor először kezdték mérlegelni a férfiak jelenlétét a kifejezetten női sportágként indult szinkronúszásban. Először a 2000-es években került előtérbe a dilemma, majd egy jeles férfi képviselő, Billy May hatékony fellépése és a társadalmi nyomás hatására végül 2015-ben beemelték a világbajnokság programjába 
a vegyes párosok versenyét is.

Azért sokak szemében továbbra is az egyik legnőiesebb sportág a szinkronúszás
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Versenyek, szabályok

2017-ben Guadalajara visszalépett a világbajnokság rendezésétől, így Budapest kapta a megtisztelő feladatot, 5 évvel később, idén nyáron pedig Fukuoka mondott le a világra szóló esemény szervezésének jogáról, amit így újra Budapest vállalhatott magára. „Pedig egy rangos verseny megrendezése egyáltalán nem egyszerű feladat, ahol rengeteg dologra kell odafigyelni, mivel a vizes sportágak legösszetettebb szabályrendszere a szinkronúszásé” – mondja a nemzetközi hírű szakember. 

„Tekintettel a sportág művészi hátterére, az értékelés szubjektivitását csökkentendő minden elemnél és bemutatott gyakorlatnál precízen lefektetett szabályok vannak érvényben.”

A szinkronúszó-szabálykönyv több száz oldalon keresztül taglalja a versenyek rendezésének előírásait, az elemek pontozási mechanizmusát. A bírók, például, nemcsak 1-től 10-ig adnak pontot, de el is vehetnek. Olyan szabálytalanságokért vonhatnak le, mint a medence aljának vagy falának tiltott használata, időtúllépés, kihagyott kötelező elemek.

Na, ilyenkor jön jól az orrcsipesz
Fotó: sportgraphic / Getty Images Hungary

Világversenyek

„Világbajnokságokon – mondja a szakkommentátorként is gyakorta hallható szakértő – 9 számban avatnak bajnokokat: egyéni, páros, vegyes páros és csapatversenyszámokban technikai és szabadon választott programban, valamint szabad kombinációs gyakorlatban. A kűridők hossza 2 és 4 perc között változik, amelyből a versenyzők 30 másodpercet használhatnak a bevonulásra a pódiumon, 10 másodpercet pedig a parti koreográfiára szánhatnak, ami már a program része.”

Jelenleg Magyarországon 26 klub közül válogathatnak a művészien csobbanni vágyó fiúk és lányok. Mintegy 2000 leigazolt sportolót számlál a magyar szinkronúszók köre, s hazai páros eddig 2 alkalommal vett részt olimpián: 2000-ben Sydney-ben és 2012-ben Londonban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.