Kiderült, miért csökkent rettenetesen az USA lakosságának IQ-ja az elmúlt évtizedekben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyon meglepő, ám több irányból is igazolt oka van annak, hogy az átlagos intelligenciaszint csökkent az elmúlt években a tengerentúlon. Az egésznek semmi köze az oktatáshoz, sem a genetikához, annál sokkal furcsább dolog okozta a hanyatlást, amiről az elszenvedői egyáltalán nem tehettek.

Az ólmozott benzin csökkenthette az Egyesült Államok lakossága több mint felének IQ-ját – írja a New Scientist tudományos szaklap. Az ólmozott benzinnek való gyermekkori kitettség az Egyesült Államokban élő felnőttek IQ-jának átlagosan 2,6 pontos csökkenésével járt, az 1960-as évek közepén-végén születettek körében pedig ez az értékcsökkenés 5,9 pont.

Egy új vizsgálat kimutatta, hogy a szervezet ólomterhelése hatással van az IQ-ra. Természetesen az értéket továbbra is meghatározzák a veleszületett és környezeti tényezők is, ám sajnos úgy tűnik, azok nem elmozdíthatatlan értékek. 

Az Egyesült Államokban élő emberek több mint felének az átlagosnál valamivel alacsonyabb az IQ-ja, részben mert gyerekkorukban ólmozott benzinnel hajtott járművek kipufogógázait lélegezték be. A szakemberek úgy gondolják, hogy a romlás az 1960-as és 1970-es években születettek körében a leggyakoribb, amikor ennek az üzemanyagnak a használata a csúcson volt.

Idézőjel ikon

„Hasonló hatások valószínűleg más, magas jövedelmű országokban is előfordultak”

– mondja Aaron Reuben, az észak-karolinai Duke Egyetem munkatársa. „A múlt században az ólom benzinben való felhasználásának szokása nagyon hasonló volt a fejlett országokban.”

Az 1920-as években kezdtek ólmot adagolni a benzinhez annak érdekében, hogy az autók motorjai jobban működjenek. Ha az anyag az agyba kerül, megzavarhatja az idegi jelátvitelt, és magasabb szinten elpusztíthatja az agysejteket. A kisgyermekek különösen érzékenyek az agy fejlődését megzavaró fém hatásaira.

Fotó: Nem csak ez határozza meg, de jó hatással nem volt az agy fejlődésére Andrew Rich / Getty Images Hungary

Egy országos felmérés adatait felhasználva Reuben és kollégái több mint 11 600, 1–5 éves gyermek ólomszintjét elemezték az 1976 és 2016 között vett vérmintákból. Az ólomtartalom alapján megbecsülték az 1940 és 1975 közötti időszakra vonatkozó vérólomszinteket is. Ezeket az adatokat azután összekapcsolták egy korábban felállított képlettel, amely megmutatja, hogy az ólomexpozíció hogyan befolyásolja az IQ-t.

Eredményeik arra utalnak, hogy az Egyesült Államok jelenlegi lakossága felének gyermekkorában megemelkedett az ólomszint a vérében. Országszerte úgy becsülik, hogy az ólomterhelés átlagosan 2,6 pontos IQ-csökkenést okozhatott, az 1960-as évek közepén-végén születettek pedig átlagosan 5,9 pontot veszítettek.

Az 1970-es években felismerték, hogy a kipufogógázokban lévő apró ólomrészecskék bejuthatnak az emberek véráramába, és a fém magasabb környezeti szintje összefüggésbe hozható a gyerekek rosszabb iskolai teljesítményével.

Az ólmozott benzin közúti járművekben való használatát végül 1996-ban betiltották az Egyesült Államokban, 2000-ben pedig az Egyesült Királyságban is.

Idézőjel ikon

„A legújabb tanulmány bizonyos környezeti mérgek tartós hatásait bizonyítja”

– emelte ki Mathew Hauer, a Florida Állami Egyetem munkatársa, aki részt vett a munkában. „A hatások hosszú ideig tarthatnak, és más méreganyagok esetében is fennállhatnak” – vallja a szakember.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline usa iq totalcar

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.